Glory Road - Fekete dicsőség (2006)

 

Több oka is van annak, hogy ezt a filmet választottam. Főként persze azért, mert szeretem az amerikai kosárlabdát. A másik – szinte hasonló súlyú – ok pedig Emily Deschanel volt. Kíváncsi voltam arra, hogy milyen nem Brennan-ként a mozivásznon, és nem csalódtam. Még ebben a szinte jelentéktelen szerepben is sziporkázott.

Tovább, tovább…

Mindenek előtt tudni kell, hogy ez a film igaz történeten alapul…
Az ’60-es évek Amerikájában játszódik. Egy kosáredzőt kineveznek(Josh Lucas), egy El Paso-i (Texas) csapat élére. Az iskola erőssége természetesen nem a kosárlabda, így az edzőre hárul a feladat, hogy szerény lehetőségekhez mérten kihozzon valamit a csapatból. Egy hirtelen ötlettől vezérelve fekete bőrű játékosokat szerződtet, főiskolai ösztöndíj fejében. Erre persze mindenki egyből felkapja a fejét, hiszen abban az időben ez nem volt természetes dolog.
A sok kemény edzés szép lassan meghozza az eredményt. A csapattagok helyzete nem túl könnyű, mivel lépten-nyomon ellenállásba és gyűlöletbe ütköznek,de az elszántságuk erősebb ezeknél a dolgoknál.

Nagyon tetszett a film, különösen azért, mert hitelesen adták vissza a történetet, minden karakter a helyén volt, a zenék pedig még élvezhetőbbé tették. Szeretem az életrajzi ihletésű filmeket, mert így talán egy kicsit elérhetőbbé, megfoghatóbbá válik a történet. Nagyon sajnálom, hogy nem adtak ki hivatalos filmzenét, mert tényleg jók a zenék.
Talán az egyetlen problémás dolog afilm hosszúsága. Kicsit talán túl hosszúra sikerült egy-egy jelenet, ami itt-ott vontatottá tette egy pillanatra a történetet, de az utolsó 15 perc talán ezt megbocsáthatóvá teszi. : )

Ez a kép az egyik kedvenc jelenetemből van, ezért szerettem volna megosztani... : )

 

5

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről