1965-ben járunk, amikor is a legendás színésznő Angliába látogat, hogy közös filmet – A herceg és a táncosnő című alkotást – az öregedő Sir Laurence Olivier-vel. Az egész történet mindössze egy hétről szól és Olivier harmad asszisztensének szemén keresztül látjuk az eseményeket.
Ő Colin Clark, akinek minden álma, hogy a filmiparban dolgozhasson és a lehetőség, hogy Olivier-vel dolgozhat teljesen magával ragadja.
De közel sem annyira, mint hogy a korszak és talán az évszázad leggyönyörűbb, legérzékibb nőjének közelében lehet.
Ez a nő Marilyn Monroe, aki sztárként érkezik a szigetországba.

Mindenki el van ájulva tőle, de már akkor megmutatkoznak a jelei annak, hogy nem lesz egyszerű vele együtt dolgozni.
A rémhírek miszerint nem tudja a szövegét, hisztis és úgy generálisan problémás és szeszélyes, meg sem közelítik a valóságot. Monroe impulzív és egyben destruktív személyisége beárnyékolja a teljesítményét.
Nem bírja a nyomást, igyekszik megmutatni, hogy több egyszerű playboy nyuszinál, de az emberek őt szexszimbólumnak látják és nem kíváncsiak a tehetségére. Emiatt a színésznőnek is nehezére esik megmutatnia a benne rejlő lehetőségeket, az igazi tálentumát.
A film során folyamatosan küszködik, kétségei vannak és többször is magába roskad.

Valami rejtélyes oknál fogva szimpatizálni kezd a háttérben meghúzódó csupa szem és fül fiatalemberrel, Colinnal és kapcsolatuk oda vezet, hogy Marilyn kellemesen elflörtölget vele, míg a fiú elszomorítóan beleszeret a színésznőbe. Jól kijönnek egymással, egy hullámhosszon vannak, de a néző számára egyértelmű a szomorú tény, hogy kapcsolatuk hamvába holt, mielőtt igazán lángolhatott volna.
Illetve, ha pontosak akarunk lenni, akkor Colin részéről az érzelmek lángolnak, de Marilyn csak depressziójának oldószereként használja a srácot. Egyhetes kapcsolatuk azonban mégis magával ragadja a nézőt. Ebben nagy szerepe van az alakításáért Oscárra jelölt Michelle Williamsnek, aki jól meg tudta fogni a nem mindennapi színésznő személyiségét és sikeresen varázsolta a vászonra azt.
A Colin szerepében látható Eddie Redmayne is jól hozza az ábrándos ifjút, akit teljesen magához láncol a Monroe-ból áradó varázs. És ez a varázs az, amit nehéz egy színésznek eljátszani, de Williamsnek sikerül.
Igazából az Egy hét Marilynnel egy kellemes filmélmény, ami felfed pár bensőséges érdekességet a színésznő életéről és személyiségéről, de nem Oscar színvonal és akármilyen hangulatos és élvezhető is a produkció, remek színészi teljesítményekkel kiegészítve, akkor is egy „szürke” alkotás, ami nem lesz örökérvényű.
Míg ezt a mozit pár éven belül elfelejtik, addig Monroe-t hosszú ideig nem fogják.
Nem mondom, hogy nem éri meg bajlódni a megnézésével, a színésznő rajongóinak, a filmtörténet kedvelőinek igazán élményszámba mehet, de ez mit sem változat azon, hogy csupán egy tűrhetően sikerült bemutató, ami igazából csak felszínt karcolja meg.