Nem könnyű megítélni, hogy ez a film milyen kategóriába tartozik. Úgy érzem, hogy a dráma és a vígjáték határán valahol találjuk meg azt a new york-i repülőteret, amely otthonául szolgál eme produkciónak.

Tom Hanks és Steven Spielberg neve elég jól cseng, pláne ha egy olyan mozit hoznak össze, amely nem mindennapi mondanivalóval rendelkezik. Maga a film 2004-es, szóval már korosodónak számít ebben a pörgős világban. Több díjat nyert, még többre jelölték.

Nézzük bővebben...

Hősünk egy Viktor Navorski nevű férfi, akit Tom Hanks testesít meg. Szegény pára a new york-i JFK repülőtéren ragad, mivel országában kitör a háború. Nem engedik be Amerikába, mivel nincs vízuma. A politikai helyzet miatt haza sem mehet. Ez eléggé patthelyzetnek mondható. Így hát nincs mit tenni, szegény Viktornak várnia kell.

Kicsit gáznak tartottam egy-két megvalósítási módot. Pl.: főszereplőnk nem beszél egyáltalán angolul, de tolmácsot egyszer sem hoztak neki, pedig tudtommal ez elvárható lett volna. Egyszerűen otthagyják a reptéren, hogy boldoguljon, ahogy tud. Telik-múlik az idő, Viktor feltalálja magát, szerez pénzt, ételt és mindent, amire szüksége lehet ezen a barátságtalan, de mindig nyüzsgő helyen.

Tom Hanks alakítása kiváló. Egészen jól hozza a türelmes, segítőkész és előzékeny férfit, aki csupán szabadulni szeretne ebből az állapotból. A repülőtér személyzete figyelemmel kíséri a férfi sorsának alakulását. Van, aki vele van, van aki ellene. Lényeg, hogy senki számára sem marad közömbös.

Hosszú hónapok telnek el, Viktor annyira megtanul angolul, hogy megérteti magát már bárkivel. Még a szerelem is megtalálja, Amelia Warren (Catherine Zeta-Jones) személyében. Meg is lepődtem, hogy végül nem erre a kapcsolatra ment ki a történet. Ahogy haladunk az időben, egyre jobban megismerjük Viktort is és a mellette „ólálkodó” személyeket is. Megtudhatjuk a férfi motivációját, hogy miért akar annyira Amerikába jönni.

Ezen is el lehetne gondolkodni, hiszen a motiváció számunkra egy egészen apró dolog, neki viszont ez minden vágya. A cél, hogy aláírást szerezzen egy jazz muzsikustól.

A film vége persze a szokásos happy end. A háborúnak vége, Viktor megkapja a vízumot, felkeresi a zenészt és megszerzi az autogramot. A szerelmi szál nem bontakozik ki, a férfi és a nő nem lesznek egymáséi. Ebből is látszik, hogy inkább dráma, mint romantikus film, pedig sok helyen lehetett ilyeneket is olvasni. Nem a románc a lényeg, az csak a körítés.

Sokkal fontosabb maga az ember. A barátság, a segítőkészség és önzetlenség jóval nagyobb hangsúlyt kap a szerelemnél. A remény pedig képes életben tartani a szellemet, még akkor is, ha ez néha nehéznek bizonyul.

Összességében egy kreatív és egyedi produkció, amely mégis a könnyedebb műfajba sorolható és képes megdobogtatni a néző szívét. Mindezt nagyszerű főszereplői alakítással fűszerezve.