Én rajongok a sci-fi-ért, ezért mindent szemügyre veszek, ami csak egy kicsit is ígéretesnek tűnik.
Így vetettem szemet erre az alkotásra is. Valódi, és mégis különös sci-fi ez, hiszen a tudományos fantasztikum helyett, az embert helyezi (a teljesen közönséges embert) a középpontba.

Jake Schreier rendező és Christopher D. Ford író első munkája ez a produkció, amin azért érződik a tapasztalatlanság, viszont korrekt munkát végeztek.
A történet alapjaiban remek, további árnyalással igazán profi lett volna a végeredmény. Most inkább csak egy jobban sikerült házi feladat a filmes iskolában. Persze azért nem a felzárkóztató osztályról van szó…

A sztori a közeli jövőben játszódik, ahol a főszereplő, Frank (Frank Langella) egy visszavonult betörőt alakít, aki a világtól elvonultan éldegél az üres családi házban. Felesége elhagyta, évekig ült börtönben.
Gyermekei ugyan tartják vele a kapcsolatot, de napjai nagy részében csak a magány a társa.
Küszködik az öregkorral, és a felejtéssel. Gondok vannak a memóriájával és esetenként dezorientált az időben is. Néha visszatér a múltba és állapota fokozatosan hanyatlik. Főleg fia (James Marsden) látogatja és látva apja kondícióját, elkeseredett lépésre szánja el magát.
Egy gondozó robotot visz neki, aki odafigyel a férfi táplálkozására, napirendjére és a háztartást is elvezeti. De ami a legfontosabb, társaságként szolgál. Apja eleinte masszívan ellenzi a mechanikus felügyelőt, de aztán megbarátkozik az ott létével, sőt felfedezi rejtett képességeit is. A robot ugyanis tökéletesen képes elsajátítani a betöréshez szükséges ismereteket és a gyakorlatban is ügyesnek bizonyul.  Frank újra régi önmaga lesz, az állapota stabilizálódik, a robot jó hatással lesz rá. Az öreg kihasználja, hogy a robotnak nincsen morális érzéke és csak annyit lát, hogy pártfogoltjának javul az egészségi állapota, ezért belemegy, hogy betörjenek pár helyre.
Frank újra élvezni kezdi az életet, tervezget, ám belép az életébe a rendőrség is.
Szorul a hurok a nyaka körül, de nem esik kétségbe.

A produkció felvonultat pár mókás dolgot, de alapjába véve inkább keserédes a történet. Előtérbe kerülnek a drámai jellemzők és végül az egészet erre hegyezik ki. Ez nem baj, mert működik.
Az új és haladó, változó világból lassacskán kirekedő idős férfi alakja és az újdonságot, a modernizációt jelképező robot – kinek a hangját egyébként Peter Sarsgaard adta – kettőse éles ellentétben áll, de ezt az élt sikeresen veszik el, ahogy peregnek a percek. Jelenetről jelenetre barátkoznak össze.
Ez a folyamat kellően kidolgozott, a történet más elemei azok, amik hagynak némi kivetnivalót maguk után.
Talán jobban hangsúlyozhatták volna a könyvtáros nőt, (Susan Sarandon) aki egy kicsit háttérbe szorul, pedig nagyon is releváns a karaktere, csak sajnos, ennek ellenére javarészt kimarad az eseményekből. Liv Tyler (a főszereplő másik gyermeke) sem kapott valami nagy szerepet, bár ez összességében mindenkiről elmondható, hiszen a film címe A robot és Frank.
Nem csoda, hogy elsősorban e két figurára koncentrál az alkotás.
Valamelyest moralizálnak az örök ’robot’- kérdésen is, miszerint személyiség- e vagy sem.
Igyekeztek antropomorfizálni, nem csak a kinézetével, de a memóriatörlésének felvetésével is, ami párhuzamba állítható gazdájának, Franknek a problémájával.
Szóval voltak itt érdekes és ígéretes kezdemények, talán nem is kellett volna minddel foglalkozni.
Túl sok mindenbe belekaptak, nem ábrázolták rendesen és ez kicsit összecsapott, széthúzó végeredménnyel járt. Ettől függetlenül viszont ez az alkotás egy remek mozi.
Nagyon szórakoztató, nagyon le tudja kötni az embert, jó nézni, ahogy Frank és a robot karaktere összecsiszolódik és bár a befejezés elég drámai, nem veszi el az ember kedvét.