Egy ilyen típusú mozi manapság már semmi újdonságot nem hozhat, a tapasztalt filmnézőből egy-egy ásításnál többet nem igazán facsarhat ki. 2009-ben csupán annyira voltak képesek, hogy tökéletesen lemásoljanak egy ősrégi receptet. Tehát önálló munkáról szó sem eshet, a készítők egyszerűen megcsinálták a házi feladatot és kész. Csak semmi kreativitás…

A történet is elég puritán és magamban ábrándozva – mialatt pergett a mozi – elképzeltem milyen remek kis drámát lehetne csinálni ebből az alaphelyzetből kiindulva. Eddig jutottam, mire elvonta a figyelmem a rengeteg félmeztelen, vagy alig ruházott nőszemély látványa, illetve a bűbájosan műanyag buli hangulat. Félmosolyra húzva számat, magam elé dörmögtem:

„Itten bizony keményen megcélozták a hím nemet…”

Elvégre nem semmi kis nőszemélyeket kapkodtak össze a főszerepekre. A hat főbb szereplőt Briana Evigan, Leah Pipes, Rumer Willis, Jamie Chung, Margo Harshman és Audrina Patridge alakítja, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Játékuk végül is tökéletesen illik ebbe a filmbe, egydimenziós, unszimpatikus karakterek, akik mind egy sztereotípusba sorolhatók és úgy is cselekszenek minden helyzetben, ahogy azt a sablon szerint kell.
Rém gyenge, na!
Erre nem lehet mást mondani.

Ezek hatan egyetemre járnak, egy lányszövetség tagjai, jobb-rosszabb barátnők, buliznak, szórakoznak egészen addig, míg egy pasi szívatás balul nem sül el. Egyikük sajnálatos módon elhalálozik, de úgy döntenek, hogy titokban tartják az esetet. Ez megy is egy darabig, végzős korukig kihúzzák azt, amiről köztudott – az ilyen filmekben főként -, hogy nem lehet. Kiderül, hogy valaki tud a balesetről.
S ha ez nem lenne elég, elkezdi gyilkolászni a csajokat.
De nem akárhogy kérem szépen! Kerékkulccsal!

Egy sajátos módon kikészített, eldobálható és vérengzésre kiválóan alkalmas, rendeltetése szerint kerékcserékhez használt tárggyal. Végül is annyit nem rontott a film megítélésén, még egy ekkora hülyeséget is elbír ez a film. A sok ostobaság mellett nem oszt, nem szoroz.
A titokzatos, csuklyás gyilkos vadászni kezd hát a lányokra és „riasztóbbnál riasztóbb” – kliséhalmozó helyzetekben módszeresen végez a javával. Itt elő jön ismét az a megszokott hülyeség, hogy nincsen se térerő, vagy az akku feszültség alacsony, de a rendőrség kihívása is csupán utópia, pont úgy, mint a józan és megfontolt döntések meghozatala.
A lányok kényelmetlenül vergődnek a titok súlya alatt, miközben igyekeznek rájönni ki a gyilkos, aki életüket fenyegeti.
A végére aztán jön a szokásos furmányos csavarintás, ki a gyilkos és miért.
Itt majdnem hanyatt estem: Egyrészt mert akkora ostobaság az egész, másrészt mert a meglepőnek szánt ’ki a gyilkos?’ csavar, minden csak nem meglepő.
Még akkor sem, ha én nem rá tippeltem…
Ez az újragondolás (lehetett volna még min gondolkodni) nem éri el a közepes szintet.
Ha még akkor rukkoltak volna elő vele, amikor ennek még divatja volt, akkor talán másként értékelhetnénk, de így nem marad más, mint egy könnyen felejthető borzalom, telve szigorúan mintakövető megoldásokkal, karakterekkel (ribanc, rohadék, sunyi, pozitív főszereplő, és a kötelező sírós, esetlen jó kislány) és gyerekes megoldásokkal, hogy a férfiakat a mozikba csábítsák.
Csinos lányok, fedetlen mellek, szánalmas párbeszédek, értékelhetetlen színészi játék, közhely temető, folytassam… ?