Ez a kanadai akció film megkísérelte meglovagolni a Halálos iramban széria sikerét és népszerűségét, de ez nem igazán jött össze neki. Sajnálatos módon nem annyira magával ragadó az alkotás és a felbukkanó járgányok sem kápráztatják a szemet. Mi több inkább a történések motivációján van a hangsúly, ami egy beteg asszony új szíve körüli mizéria.
Végső soron ez egy dráma akart lenni, kocsikkal…

Go…

A filmnek kissé európai íze van, annak ellenére, hogy kanadai. Ebben jelentős részt vállalhat az alapvetően francia nyelvezete. Van egy története, amire azt is mondhatnánk, hogy rendben van, hiszen csak módjával sablonos meg van benne minden, ami némi feszültségteremtéshez, majd fokozáshoz kell. Az egésszel csak annyi a gond, hogy pont ezt a részét – amin állt vagy bukott volna a mozi – nem sikerült össze hozni. Egyszerűen nem izgalmas, amit látunk, nem ragadnak magukkal a történések, nem érezzük magunkénak a főszereplő tragédiáját. E főhős nem is válik szimpatikussá, annak ellenére, hogy az égvilágon mindent megtesz a célja érdekében. Félredob mindent:
Munkát, morális értékrendet, a saját életét.

A mozi első 2 percében már olyan kormánymozgatást láttam, amire a legfinomabb jelző is annyi, hogy extrém a volán holtjátéka. Ez csak a kezdés…
A főszereplő Max (Guillaume Lemay-Thivierge), akit anno csak Mad Max-ként emlegettek, hiszen az utcai versenyek királya volt. Egészen addig, míg meg nem ismerte visszafogott kis feleségét, aki viszont komoly szívbetegségben szenved, és ágyhoz kötve várja, hogy valami csoda folytán kerüljön egy szívdonor. Az aggódó férj azonban nem képes várakozni és elkezdi a szervhez szükséges pénzt összeszedni. Eleinte illegális gyorsulási versenyeken indul, de amikor rádöbben, hogy így nem tudja összekaparni a kellő összeget elszánja magát a legvégső lépésre. Valaki mástól „kéri kölcsön” a létfontosságú húsdarabot. Ám akiről azt hitte, hogy egy közönséges bűnöző, fontosabb embernek bizonyul. Innentől kezdve az egész produkció egy közepesen látványos, szinte izgalommentes akciók sorozata, mely során Max menekül az alvilág és a rendőrség elől.
Miközben társául szegődik egy régi és szemrevaló ismerőse, Morgane (Lucie Laurier).

A történetet még árnyalják ugyan a gyakori visszaemlékezések, de ezek főként csak a kapcsolatrendszert tisztázzák, némi magyarázó jelleggel bírnak. Amolyan „legyen valami a filmben is” töltelékek ezek, melyekből megismerhetjük Max és felesége, Max és Morgane kapcsolatát, illetve megérthetjük Max kötődését a maffiózókhoz is.
A filmbe bőven kevertek moralitást boncoló részleteket is, de kidolgozatlanságuk okán, semmit sem érnek, továbbá a végére tolt – sematikus – fordulattal egyfajta felemás lezárást kap a történet.
Összességében egy nem túl izgalmas, módjával szórakoztató alkotás, amibe túl sok mindent akartak belegyömöszölni, így hát szétfeszítette kereteit és szét is folyt a mozi.

Ja, valaki megtudja mondani, hogy a főhősünk mellkasát díszítő méretes tetoválás, hová a fenébe tűnt a film felétől?