Bizony, Seidelman remek filmet adott ki a kezéből, a Hallmarkos produkció elsöprően jó, nem tudom, hogy láttam-e már ilyen jól kivitelezett karácsonyi filmet. A történet ugyan nem változott semmit, de a musical szemlélet egyértelműen újszerűvé varázsolja, melyért leginkább az ezért Emmy-díjra jelölt Michael Kosarin felel, aki a film megzenésítésével vívta ki a nívós díjat.
Na, persze azért ne feledkezzünk meg Dan Sirettáról se, aki a másik lényeges elemért, a táncok koreográfiájáért felelt, elvégre a jelölést ő is megkapta, ha nem is nyert.
Ebből azt hiszem sebesen kiderült, hogy a film – jó musicalhez illőn - a táncra és a zenére támaszkodik. E kettő olyan jól ki-és összedolgozott, hogy élményszámba megy minden alkalom, amikor felcsendül az első énekhang, majd beúsznak a képbe a táncosok. Szerencsére ilyen nagyszabású, táncos-éneklős, össznépi produkcióból több is van. A prózaibb részekből is egyik pillanatról úszunk át ezekbe, így nem válik részekre tagolttá az alkotás. Homogén marad és részben ennek köszönhető, hogy az egész egy lágyan hullámzó egész történetté áll össze, amit nem osztanak fel a dalbetétek.

A történetet mindenki ismeri:
Ebenezer Scrooge (Kelsey Gramer) egy pokróc modorú, megkeseredett, vén zsugori, aki ki nem állhatja a Karácsonyt, a szegényeket és a rászorulókat. Csupán a pénzt hajszolja, senkivel sem törődik, senkinek sem segít, bármilyen apró segítségről is legyen szó. Keserűségében nem veszi észre, hogy mennyire szüksége van másokra és azoknak a másoknak rá. Még a családját sem hajlandó meglátogatni az ünnep estéjén, írnokának sem hajlandó szabadságot adni, egyik sanyarú sorsú adósának sem ad fizetési haladékot.
Nem látja a figyelmeztető jeleket, ezért hát, amint leszáll az éjszaka, meglátogatják a szellemek. Elsőként egykori munkatársa és barátja, Marley, (Jason Alexander) aki figyelmezteti az eljövendő látogatóira és arra, hogy próbáljon megváltozni, ellenkező esetben keserű életet fog élni és még keserűbb halála lesz.
Jönnek a szellemek sorban, elsőként az Elmúlt Karácsonyok Szelleme, (Jane Krakowski) aki feltárja előtte a feledésre ítélt múltat, megmutatva ezzel, mitől vált olyanná ez fösvény öregember, amilyen most a jelenben. Scrooge változása ekkor veszi kezdetét, ám a Jelen Karácsony Szelleme (Jesse L. Martin – nem mellesleg az egyik legjobb teljesítmény a filmben) megmutatja neki, hogy miként ünnepelnek az emberek. Az írnoka, Cratchit és beteg, ám mégis boldog kisfia, Pöttöm Tim, a családja, akiket nem is ismer.
Végül a rémisztő, Jövő Karácsonyok Szelleme (Geraldine Chaplin) vizitel nála, mely felfedi előtte a borzalmas jövőt, melyért csak saját magát teheti felelőssé. Eddigre azonban az öreg Ebenezer jégszíve kiolvad, és ismét dobogni kezd. Újult erővel és szeretettel veti magát az életbe és az ünnepbe.
A film fináléja igazán szívmelengető, megható lezárás, miközben a színészek és statiszták örömtől ragyogó arccal énekelnek és táncolnak.

Egy ilyen film mindig telitalálat, nem csak Karácsonykor, de hamisítatlan, igazi ünnepi mozi, ami musical jellegével rendkívüli élményt nyújt. A szereplőkön látszik, hogy élvezik, amit csinálnak, ettől a film is őszintévé válik, nem érzi az ember klisépuffogtatásnak az elhangzó dalok szövegét.
Természetesen tanulsággal is szolgál a film, mely teljesen egyértelmű, remekül közvetített, mindenki számára kellemes élményt fog nyújtani, mindemellett látványos is. Az egész család nyugodtan leülhet elé, mert ez a film csak emeli az ünnep fényét.