De!! Tökéletesen igazad van. Az eredeti bejegyzés úgy szólt, hogy aki megmondja ki van a képen, kap tőlem egy üveg sört, de sajna az "akció" 2009-ben lejárt :) Ettől függetlenül minden elismerést megérdemelsz.
Soha sem értettem, hogy ha már valaki elkezd egy filmet akkor miért nem nézi végig. (Extrém esetektől eltekintve) Fél óra után meg eléggé elhamarkodott dolog véleményt mondani egy filmről...
nekem nem jött be, ez és a leg több Caprió film, nem igazán tartom színésznek, csak egy kölyök képü ficsúr, akiből a média sztárt faragott, a film egy követhetetlen, unalmas tákolmány, talán aki csinálta az is álmodott, de biztos rémálma lehetett, és ezt velünk akarta megosztani. Velem nem járt szerencsével, mert kb. 30 perc után töröltem az egész sgygubanc filmet.
Köszönöm szépen neked Colette, hogy egy kicsit felvilágosítottál. Bár először én is inkább meghökkentem és az eseményeket magát néztem, nem pedig a mögöttes tartalmakat. Bár próbáltam közben is elgondolkozni, hogy végétre is mit akar ez a film megmutatni nekünk. A nők és férfiak közti erőszakot? Talán mégiscsak a kötődést? Még monst sem tudom teljesen. De ennek a cikknek hála, valamennyire értem. Bár többször szerintem nem fogom megnézni afilmet, de mély nyomot hagyott bennem. És mindaz amit itt most leírtál nagyon hasznos volt a számomra. Na meg az a kis szóvicc, sose jöttem volna rá magamtól:)
komolyan mondom mindjárt besírok hogy rövidesen vetíteni fogják külföldön itt meg még csak azt sem tudom egyáltalán idén el fogják e kezdeni és hogy melyik csatornán.... kiábrándító mennyire lehetőségek nélküli itt minden, természetes, hogy marad a torrent.. ha bárki is olvasta a képreghényt, megérti miért vagyok ennyire izgatott. nem vagyok képregényolvasó, de ennek a története annyira megfogott, hogy nem bírtam tőle szabadulni, 2 hét alatt elolvastam mind a 76 megjelent részt.
Én nagyon sajnálnám, ha kasza lenne a vége. Tény, hogy ez a produkció most nem volt túl fényes, de én imádom a sorozatot. Azzal egyet kell értenem, hogy nem sok köze van a klasszikus Csillagkapus szériákhoz.
Minden csillagkapu részt láttam eddig. Ez előző két sorozatot nagyon szerettem. De ez már nem Csillagkapu !Sőt az utolsó két rész után az a véleményem, hogy talán jobb is lenne, ha végig se menne az évad. Kaszálják el most!
ti verebek ez a film valos tényeken alapul ott vannak a filmben az eredeti felvételek is akk mi a hazugság én kb 6 szor néztem meg a filmet de szerintem abigél nem hazudik aki pedig azt mondja hogy mégis az csak magának akkarja bemesélni amiről a filmben beszélnek igazabb szerintem mint maga jesus története de ezt mindenki magának döntse el jaaaaaaa és hol van a kislány?????????? VEREBEK!!!!!!!!!!!!
a fenti kép alapján azt azért gondoltam, hogy nem rajzfilmről van szó, és a grafikát a számítógépes megoldásokra értettem, a magam kezdetleges módján ilyen cuccot kihozni egy emberi fejből szerintem maszkkal sem nagyon lehet O.O de nem vagyok a téma szakavatottja ráadásul életemben nem láttam még zombit, sem filmen, sem élőben a rakparton köszi, hogy rámutattál arra az apróságra, hogy Magyarországon nem őshonos ez a faj, magamtól erre sem jöttem rá
Lehet, hogy félreértésről van szó, de nem biztos. A grafika szóból arra asszociálok, mintha rajzfilm lenne a The Walking Dead, pedig nem. Rendes, élőszereplős sorozat, aminek a grafikája pont olyan, mint a való élet, kivéve a zombikat, mert azok nem őshonosak Magyarországon. Ha arra mutatott a kérdés, hogy milyen a díszlet, maszk, effektek, stb, akkor azt kell mondjam, hogy csillagos ötös.
Nem tudom mi hányzott még....
De!! Tökéletesen igazad van. Az eredeti bejegyzés úgy szólt, hogy aki megmondja ki van a képen, kap tőlem egy üveg sört, de sajna az "akció" 2009-ben lejárt :) Ettől függetlenül minden elismerést megérdemelsz.
Nem Morgan Freeman? :D
én nem mondanám annak, de hangsúlyozom, ez az én véleményem. :D
Szóval nem sablonos és nem limonádé?
Szerintem ennél "reálisabb" Happy End-el nem is végződhetett volna. A filmet én is lájkolom :D
Pont ezt mondtam én is. Lehet, hogy ezért kapta a díjakat.
Ez igaz! E lényeges momentumot kifelejtettem... :D
Azért egy kis jellemfejlődés végbement a film végére: a tag le merte küldeni a macskát a fotelből. :D
Soha sem értettem, hogy ha már valaki elkezd egy filmet akkor miért nem nézi végig. (Extrém esetektől eltekintve)
Fél óra után meg eléggé elhamarkodott dolog véleményt mondani egy filmről...
Szóval nekem ez nem jött be. A 22. percig egy házösszeomlás volt az "Akciódús jelenet."
Köszi, de inkább nem nézem meg.
nekem nem jött be, ez és a leg több Caprió film, nem igazán tartom színésznek, csak egy kölyök képü ficsúr, akiből a média sztárt faragott, a film egy követhetetlen, unalmas tákolmány, talán aki csinálta az is álmodott, de biztos rémálma lehetett, és ezt velünk akarta megosztani. Velem nem járt szerencsével, mert kb. 30 perc után töröltem az egész sgygubanc filmet.
Végig untam, csalódás volt.
Köszönöm szépen neked Colette, hogy egy kicsit felvilágosítottál. Bár először én is inkább meghökkentem és az eseményeket magát néztem, nem pedig a mögöttes tartalmakat. Bár próbáltam közben is elgondolkozni, hogy végétre is mit akar ez a film megmutatni nekünk. A nők és férfiak közti erőszakot? Talán mégiscsak a kötődést? Még monst sem tudom teljesen. De ennek a cikknek hála, valamennyire értem. Bár többször szerintem nem fogom megnézni afilmet, de mély nyomot hagyott bennem. És mindaz amit itt most leírtál nagyon hasznos volt a számomra. Na meg az a kis szóvicc, sose jöttem volna rá magamtól:)
komolyan mondom mindjárt besírok hogy rövidesen vetíteni fogják külföldön itt meg még csak azt sem tudom egyáltalán idén el fogják e kezdeni és hogy melyik csatornán.... kiábrándító mennyire lehetőségek nélküli itt minden, természetes, hogy marad a torrent.. ha bárki is olvasta a képreghényt, megérti miért vagyok ennyire izgatott. nem vagyok képregényolvasó, de ennek a története annyira megfogott, hogy nem bírtam tőle szabadulni, 2 hét alatt elolvastam mind a 76 megjelent részt.
Én nagyon sajnálnám, ha kasza lenne a vége. Tény, hogy ez a produkció most nem volt túl fényes, de én imádom a sorozatot. Azzal egyet kell értenem, hogy nem sok köze van a klasszikus Csillagkapus szériákhoz.
Minden csillagkapu részt láttam eddig. Ez előző két sorozatot nagyon szerettem. De ez már nem Csillagkapu !Sőt az utolsó két rész után az a véleményem, hogy talán jobb is lenne, ha végig se menne az évad. Kaszálják el most!
Ezzel egyetértek.
Na azért ennyire nem rossz a film. Az az egyszer simán nézhető kategória.
röviden és tömören : szar.
ti verebek ez a film valos tényeken alapul ott vannak a filmben az eredeti felvételek is akk mi a hazugság én kb 6 szor néztem meg a filmet de szerintem abigél nem hazudik aki pedig azt mondja hogy mégis az csak magának akkarja bemesélni amiről a filmben beszélnek igazabb szerintem mint maga jesus története de ezt mindenki magának döntse el jaaaaaaa és hol van a kislány?????????? VEREBEK!!!!!!!!!!!!
A gyerek nagyon aranyos. De a vége...! SZEMÉT!!! :)
Egyébként szó sincs számítógépes effektekről, mindegyik zombi élő szereplő és tényleg maszkmesterek munkája. Szerintem adj neki egy esélyt.
a fenti kép alapján azt azért gondoltam, hogy nem rajzfilmről van szó, és a grafikát a számítógépes megoldásokra értettem, a magam kezdetleges módján
ilyen cuccot kihozni egy emberi fejből szerintem maszkkal sem nagyon lehet O.O de nem vagyok a téma szakavatottja
ráadásul életemben nem láttam még zombit, sem filmen, sem élőben a rakparton
köszi, hogy rámutattál arra az apróságra, hogy Magyarországon nem őshonos ez a faj, magamtól erre sem jöttem rá