Ízlések és pofonok. Nekem pl jobban tetszett ez a film, mint a Király beszéde. Igen a színészi alakítások jók voltak benne nagyon, de ennyi. Halál unalmas film volt. Ott van pl a Farkasokkal táncoló ami megintcsak nagyon lassú film, de mégis jó. Ebben a Sucker Pucnhban nem azt kellett nézni, hogy a kislányot mit alakítanak, de szerintem ezt mindenki tudja is. A látvány volt a fontos, egy egysuerű történettel kerítve. Nem kell mélyebb tartalmakat keresni benne.
Ez egy nagyon jó CGI film. Ezzel mindent leírtam róla. Vannak filmek amiket a látványért érdemes megnézni, ez is ilyen, teljesen mellékes a történet. Az pedig milyen kritika, hogy a kritikus azt sem tudja honnan ered a babydoll elnevezés (nem én fogom megmondani, tessék utána járni, meg esetleg megnézni a szereplőkkel az interjúkat is, akkor talán nem lesz ilyen borzalmasan rossz kritika)?! Kritika 1/5
Azt külön rühellem, hogy a sok magával mitkezdeni nem tudó állandóan önigazolást akar magának, hogy nincs értelme egy filmnek. Minek egy fantasy cgi-ben akármilyen értelemt is keresni? Ha gondolkodni akarsz akkor nézz olyan filmet, ennek pont az a lényege, hogy dől feléd a képi áradat és kész, gyönyörködhetsz benne, semmi több, ezt pedig tökéletesen teljesíti a film.
Ezzel egyet kell értenem, mármint az első sorral. Mert valóban, ha valami nem tetszik valakinek az azért van mert az a valami nem jött be a valakinek..... Mi van? Itt senki nem írt olyasmit, hogy pofán....ná azt aki ROSSZAT ÍRT (két SZ, hosszú Í) róla, tehát ezzel kapcsolatosan nem tudom mit szerettél volna kifejezni. Utoljára pedig csak annyit, hogy ha te ÚGY LÁTOD (külön, hosszú Ú) itt mennyi sokeszű ember van akkor gondolom azt is észrevetted, tényleg vannak olyan filmek, amik mindenkinek tetszenek. Csak az a kérdésem, hogy akkor mégis ki írna róla rosszat, ha az MINDENKINEK TETSZIK???? Tehát: köszi a hozzászólást, de abszolút nem értettem mit szerettél volna azon kívül, hogy neked a 2. kedvenc filmed. Ez lehet azért van mert rengeteg sokeszű ember vesz körül.....
Hát akinek nem tetszik,annak azért mert nem jött be.Na de most komolyan van olyan film ami mindenkinek tetszik és nem irnak rá olyanokat hogy akinek tetszik legszivesebben pofánbszná azt aki roszat irt rola. Szerintem nagyon állat film volt sőt a 2. kedvenc filmem lett erröl ennyit. Sokeszű emberek vannak itt ugylátom.
SPOILER !!!!!!!!!SPOILER!!!!!!!SPOILER!!!!!! Emberek!Akinek ez a film tetszik az sürgősen cseréljen agyat!! A kritika?Tényleg többet irtál mint amit érdemel! Ez a film semmiről nem szól.ÉN egyenesen unatkoztam rajta sőt végig se néztem annyira gáz. A film elején kiderül hogy drága Bébidollunkon lobotómiát végeznek( "Egy fűrész áthatol a koponyádon, majd követi egy szike, mely felszeleteli és felkockázza az agyad egy jelentős részét - azt a részt, mely segít abban, hogy megbirkózzunk a világ összes csúfságával " ). Na akkor hova menekülünk kérem?Álomvilágbol álomvilágba?Az megéri..... MÁsrészt elhangzik az is a filmbe ,hogy a saját világodban te vagy az ur..azt változtatsz amit akarsz.Személy szerint a katonákat robotokat pattogos gumilabdává változtatnám és nemkéne kinlódni.Ennyi értelem van a filmben.
A film, mint minden más művészeti ág szubjektív. Ami az egyik embernek unalmas, talmi a másiknak még lehet szórakoztató. A filmről véleményt mondani, kritizálni helyénvaló, értékes lehet. A mások véleményét elítélni, másokat kárhoztatni véleményükért sekélyes és buta dolog. Önmagad szegénységi bizonyítványa. Egyébiránt a film szerintem is felejthető. Sajnos.
a kritika fenomenális.ahhoz nem kell ízlés h felismerj egy kritikán aluli filmet.többet vártam volna mint amit kaptam. én és kedves barátom pont ezeket a kérdéseket feszegettük hazafele sétálva és siratva az elpazarolt pénzt.nem tudom h miért jó film az olyan amiben nem h eredetiség nincs..de értelem se sok.a zenéről meg csak annyit h két szám volt benne ami még a jóhoz közelít és ennyi.seggek cicik erőszak és "fantázia".ennyi.egy nagy semmi.nah és a végén ezek a séma üzenetek..amik kb olyan szintűek mint az rtlen a hasonló elnevezésű tízperces blabla.szal...aki azt mondja h jó film meg fúú a zene..és ennyi..az inkább olvasson többet és tanuljon meg gondolkozni, mert egy halvány szikráját nem mutatja az értelem nevezetű dolognak....jóéjszakát.
Ez körübelül úgy hangzott, hogy a te kifinomult ízlésednek vagy nem is tudom minek hívjam nem felelt meg. Szerintem remek film volt, azt hozta amit vártam.
Egyetértek, a film nagyszerű, de nekem inkább egy bájos film a tényleges felnőttéválásról és a családról, mintsem vígjáték,de ettől függetlenül zseniális a film :-)
Hát maximálisan egyet kell értenem a kritika irójával. szinte minden pontban, hihetetlenül vártam ezt a filmet és akkora csalódás volt mint a feláldozhatók, ebből még jómagam is többet hoztam volna ki. Egyszerűen egy C kategóriás filmnek jobb sztorija van, a látvány a rakétázások ha nem lennének a film szó szerint egy nagy nulla lenne, egyszerűen én is végig néztem h mikor lesz már vége, hányinger 1 film..
Pontosan levan írva a film, a kritikában. Én azon gondolkodtam, hogy nem-e Uve Boll rendezte és színezte ki az eredeti forgatókönyvet. Ez egy olyan szintű "alkotás". A szinészi alakítás jó benne (80%-ban). Harmad rangú movie.
Nekem sem tetszett különösebben, pedig én animációs vagy rajzfilmfüggőnek vallom magam. Viszont én ilyen IMAX 3D ben láttam, és az élmény miatt megérte, a figurákat nagyon jól megcsinálták, és mikor festik azokat a nagy színes virágos(?) graffitiket az nagyon komoly. Az meg inkább nem kommentálom, hogy a film alkotói szerint, (akik persze férfiak) milyen önpusztító lenne az élet, ha csak nők uralnák a bolygót. :P
A kritika szubjektív műfaj. Pont az a lényege, hogy a kritikus nem objektív, a saját szemszögéből, a saját véleményét közli. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehet objektív szempontokat figyelembe venni. Pl. egy Trash movie-t, nem kezelhetünk mainstream moziként. A vélemények különbözősége, nem katasztrófa!
Hát emberek, akkor tudok nektek való filmeket, meg műsorokat... Illetőleg ajánlom, hogy nézzétek meg a filmeket... ez pedig továbbra sem kritikai elemzés, hanem egy halandzsa... Egyébként egy apró kérdés, te hogy csinálnál a valóságban? jah te sehogy, te "meggúgliznád" hátha ott van valami. Az meg, hogy drone... Kitalálom, tipikusan olyan emberkék vagytok, akiknek nem jött át a Cloverfield hangulata sem... De tudod mit, hozom a színvonalatokat. Ha ennyire nem tetszik nektek, akkor csináljatok jobb filmet:D:D:D
Ízlések és pofonok. Nekem pl jobban tetszett ez a film, mint a Király beszéde. Igen a színészi alakítások jók voltak benne nagyon, de ennyi. Halál unalmas film volt. Ott van pl a Farkasokkal táncoló ami megintcsak nagyon lassú film, de mégis jó. Ebben a Sucker Pucnhban nem azt kellett nézni, hogy a kislányot mit alakítanak, de szerintem ezt mindenki tudja is. A látvány volt a fontos, egy egysuerű történettel kerítve. Nem kell mélyebb tartalmakat keresni benne.
Ez egy nagyon jó CGI film. Ezzel mindent leírtam róla. Vannak filmek amiket a látványért érdemes megnézni, ez is ilyen, teljesen mellékes a történet. Az pedig milyen kritika, hogy a kritikus azt sem tudja honnan ered a babydoll elnevezés (nem én fogom megmondani, tessék utána járni, meg esetleg megnézni a szereplőkkel az interjúkat is, akkor talán nem lesz ilyen borzalmasan rossz kritika)?! Kritika 1/5
Azt külön rühellem, hogy a sok magával mitkezdeni nem tudó állandóan önigazolást akar magának, hogy nincs értelme egy filmnek. Minek egy fantasy cgi-ben akármilyen értelemt is keresni? Ha gondolkodni akarsz akkor nézz olyan filmet, ennek pont az a lényege, hogy dől feléd a képi áradat és kész, gyönyörködhetsz benne, semmi több, ezt pedig tökéletesen teljesíti a film.
Ezzel egyet kell értenem, mármint az első sorral. Mert valóban, ha valami nem tetszik valakinek az azért van mert az a valami nem jött be a valakinek..... Mi van? Itt senki nem írt olyasmit, hogy pofán....ná azt aki ROSSZAT ÍRT (két SZ, hosszú Í) róla, tehát ezzel kapcsolatosan nem tudom mit szerettél volna kifejezni. Utoljára pedig csak annyit, hogy ha te ÚGY LÁTOD (külön, hosszú Ú) itt mennyi sokeszű ember van akkor gondolom azt is észrevetted, tényleg vannak olyan filmek, amik mindenkinek tetszenek. Csak az a kérdésem, hogy akkor mégis ki írna róla rosszat, ha az MINDENKINEK TETSZIK???? Tehát: köszi a hozzászólást, de abszolút nem értettem mit szerettél volna azon kívül, hogy neked a 2. kedvenc filmed. Ez lehet azért van mert rengeteg sokeszű ember vesz körül.....
Hát akinek nem tetszik,annak azért mert nem jött be.Na de most komolyan van olyan film ami mindenkinek tetszik és nem irnak rá olyanokat hogy akinek tetszik legszivesebben pofánbszná azt aki roszat irt rola. Szerintem nagyon állat film volt sőt a 2. kedvenc filmem lett erröl ennyit. Sokeszű emberek vannak itt ugylátom.
SPOILER !!!!!!!!!SPOILER!!!!!!!SPOILER!!!!!!
Emberek!Akinek ez a film tetszik az sürgősen cseréljen agyat!!
A kritika?Tényleg többet irtál mint amit érdemel!
Ez a film semmiről nem szól.ÉN egyenesen unatkoztam rajta sőt végig se néztem annyira gáz.
A film elején kiderül hogy drága Bébidollunkon lobotómiát végeznek( "Egy fűrész áthatol a koponyádon, majd követi egy szike, mely felszeleteli és felkockázza az agyad egy jelentős részét - azt a részt, mely segít abban, hogy megbirkózzunk a világ összes csúfságával " ).
Na akkor hova menekülünk kérem?Álomvilágbol álomvilágba?Az megéri.....
MÁsrészt elhangzik az is a filmbe ,hogy a saját világodban te vagy az ur..azt változtatsz amit akarsz.Személy szerint a katonákat robotokat pattogos gumilabdává változtatnám és nemkéne kinlódni.Ennyi értelem van a filmben.
SEMMMMMIIIIIIII !!!!!!!!!!!
A film, mint minden más művészeti ág szubjektív. Ami az egyik embernek unalmas, talmi a másiknak még lehet szórakoztató. A filmről véleményt mondani, kritizálni helyénvaló, értékes lehet. A mások véleményét elítélni, másokat kárhoztatni véleményükért sekélyes és buta dolog. Önmagad szegénységi bizonyítványa. Egyébiránt a film szerintem is felejthető. Sajnos.
a kritika fenomenális.ahhoz nem kell ízlés h felismerj egy kritikán aluli filmet.többet vártam volna mint amit kaptam. én és kedves barátom pont ezeket a kérdéseket feszegettük hazafele sétálva és siratva az elpazarolt pénzt.nem tudom h miért jó film az olyan amiben nem h eredetiség nincs..de értelem se sok.a zenéről meg csak annyit h két szám volt benne ami még a jóhoz közelít és ennyi.seggek cicik erőszak és "fantázia".ennyi.egy nagy semmi.nah és a végén ezek a séma üzenetek..amik kb olyan szintűek mint az rtlen a hasonló elnevezésű tízperces blabla.szal...aki azt mondja h jó film meg fúú a zene..és ennyi..az inkább olvasson többet és tanuljon meg gondolkozni, mert egy halvány szikráját nem mutatja az értelem nevezetű dolognak....jóéjszakát.
A zenéről nem is beszéltél pedig nagyon jó volt benne
Szerintem jó film =)
Az ha neked nem tetszik az egy dolog de attól maga a film nem rossz =)
Ez körübelül úgy hangzott, hogy a te kifinomult ízlésednek vagy nem is tudom minek hívjam nem felelt meg. Szerintem remek film volt, azt hozta amit vártam.
Nincs igazad egyáltalán :)
irtad volna bele hogy SPOILER
Kemény földönkívüliek, akik szépek, erősek, szuperképességeik vannak és... a szerelem náluk örökké tart! :D
Van, akinek ezt még beveszi a gyomra?
Egyetértek, a film nagyszerű, de nekem inkább egy bájos film a tényleges felnőttéválásról és a családról, mintsem vígjáték,de ettől függetlenül zseniális a film :-)
Egyetértek a cikk írójával.Ez a film maximum a 10-16 éves korosztálynak nyujthat némi szórakozást.A film egy nagy nulla,ez a helyzet.
Aki válaszol erre,az gondoljá át mit ír.Kulturáltan emberek...
mondjuk nem tudom hogy ki mit is várt ettől a filmtől de én csak egy pár dolgot:
1, legyenek benne katonák, sok fegyverrel, helikpoterek, vadászgépek...
2, legyen benne pár tökös katona, aki azért odateszi magát amikor kell
3, legyenek benne élvezehetően meganimált idegenek, idegen fegyók...
4, sok harc, bombázás
eezek benne is voltak, láttam egy egyszerű popcorn mozit, olyan témában ami érdekelt (imádtam ano a quakes: enemy territorit) és ezt megkaptam
nyílván nem kap oscar-jelölést, de én mondjuk azt nagy ívben le...om hogy pár "hozzáértő" mint ezen cikk írója is milyennek értékeli a filmet
Mert te aztán gondolom rengeteg harci bevetésen vettél részt!
A tanyasi paraszt a hülyegyerekre jellemző, akit elvileg arra képeztek ki, hogy ne legyen ilyen gyík és ne az osztagát lője szét.
Hát maximálisan egyet kell értenem a kritika irójával. szinte minden pontban, hihetetlenül vártam ezt a filmet és akkora csalódás volt mint a feláldozhatók, ebből még jómagam is többet hoztam volna ki. Egyszerűen egy C kategóriás filmnek jobb sztorija van, a látvány a rakétázások ha nem lennének a film szó szerint egy nagy nulla lenne, egyszerűen én is végig néztem h mikor lesz már vége, hányinger 1 film..
Tanyasi paraszt?
Én ma néztem meg szerintem nézhető.
Aki ezt a cikket írta biztos rengeteg bevetésen vett már részt.
:D
Én egyet értek a kritikussal :) Sőt szerintem a film 1 raká szar...
Pontosan levan írva a film, a kritikában. Én azon gondolkodtam, hogy nem-e Uve Boll rendezte és színezte ki az eredeti forgatókönyvet. Ez egy olyan szintű "alkotás". A szinészi alakítás jó benne (80%-ban). Harmad rangú movie.
Sajnos, nem hozzáértő "emberek" még szerethetik.
A VV4-nél azért tényleg jobb! :)
Nekem sem tetszett különösebben, pedig én animációs vagy rajzfilmfüggőnek vallom magam. Viszont én ilyen IMAX 3D ben láttam, és az élmény miatt megérte, a figurákat nagyon jól megcsinálták, és mikor festik azokat a nagy színes virágos(?) graffitiket az nagyon komoly. Az meg inkább nem kommentálom, hogy a film alkotói szerint, (akik persze férfiak) milyen önpusztító lenne az élet, ha csak nők uralnák a bolygót. :P
Akinek nem jön be a film, nézze a VV-t az aztán az élvezet :D :D :D
A kritika szubjektív műfaj. Pont az a lényege, hogy a kritikus nem objektív, a saját szemszögéből, a saját véleményét közli. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehet objektív szempontokat figyelembe venni.
Pl. egy Trash movie-t, nem kezelhetünk mainstream moziként.
A vélemények különbözősége, nem katasztrófa!