Az ötödik epizóddal hagytam abba és igazából a hatodikkal indulnak be igazán az események, ahogy közeledik az évadzáró egyre inkább haladunk egy érezhető csúcspont felé. Benioff és Weis, a készítők, remekül hozták össze az eseményeket, a karaktereket az évadzáró nagy durranásra.
Persze ebben nagy szerepet játszik G. R. R. Martin regénysorozata is, ami nélkül egyértelműen nem lenne miről beszélni.
Tehát bármi történik is a szériában, az kizárólag Martin érdeme, hiszen ő adta azt az alapot, amiből és amire építkezni lehet.

A második évad lényegében arra épül, hogy öt potenciális királyjelölt igyekszik a Vastrónra tenni ülepét, de mivel egyetlen helyre öt nem fér, hát küzdenek tisztességgel, vagy anélkül. Főleg ez utóbbival.
Emellett persze akadnak mellékes szálak is – jó pár – amik azonban feltehetően később-hamarabb, de becsatlakoznak a fő történetszálba.

Ilyen például Theon Greyjoy (Alfie Allen) zavaros kálváriája, aki elárulja a Starkokat és visszatér Vas szigeteki gyökereihez, és mivel ott nem melengető ölelésekkel fogadják, hát bizonyítani akar és elfoglalja Derest. Majd a nagy bizonyítási vágy közepette olyan bűnöket követ el, amikért majd felelnie kell
– a harmadik évad során – és veszélybe kerül az utolsó két biztonságban tudott Stark gyerek is.
A mozgásában korlátozott, bár sejthetően fontos jósálmokat álmodó Bran (Isaac Hempstead Wright) is menekülni kényszerül otthonából.
Lassan már ott tartunk, hogy minden Stark gyerek életveszélyben van.  Hiszen ott van Sansa (Sophie Turner) is, aki Királyvárban van kiszolgáltatva a Lannisterek játékainak és a beteg Joffrey-nak (Jack Gleeson).
Szegény lány nem tud eligazodni a Trónok harcában, ő csak hánykolódik, ámbátor Cersei (Lena Headey) a maga módján szimpatizál a fiatal lánnyal, önmagát látva benne.
Sorsuk sokban hasonlít, pláne, hogy az ifjú hölgy a másodi évad során nővé ért.

Akkor ott van még Aria (Maisie Williams).
A lány elmenekülve Királyvárból, pont a Lannisterek családfőjének kezébe került, aki nem ismervén fel, apródjának választja. Így kerül Tywin Lannister (Charles Dance) udvartartásába, ahol megismerkedik egy különös figurával, aki csak Embernek (Tom Wlaschiha) nevezi magát, vagy Jagen H’ghar-nak, és E/3.-ban kommunikálja mondandóját.
Különös üzletet köt a kislánnyal. Mivel az megmentett három életet, hát elorozta a Vörös Isten jussát, ezért az Ember három ember életével tartozik neki.
Az évad végéig végez is pár emberrel, majd segít Aria-nak megszökni és végül az évadzáróban…

Nem utolsó sorban ott van a Ned Stark fattya John Snow, (Kit Harrington) aki a Varjakkal együtt kivonult a Falon túli sivár, fagyos, idegen világba, hogy kiderítsék, mi készülődik a jég és hó birodalmában. Egy felderítés során összeakad egy falon túli, vad lánnyal, akit elfognak, ám John nem képes végezni a vörös szépséggel és ennek köszönhetően kénytelen elviselni éles nyelvét, és hogy elszakadjon társaitól. Ugyanis a vadak fogságába esik, ahol a híres-neves Mance Rayder színe elé akarják vinni. A harmadik évad során tőle valami kettősügynök szerepet várhatunk.

Majd végül Robbról, (Richard Madden) Deres Uráról, Észak királyáról is ejtve pár szót.
Ő megtalálta a szerelmet egy felcsernő személyében, ám e szerelem beteljesülésének akadálya van, még pedig az, hogy Robb már eljegyzett valaki mást, még pedig érdekből.
A következő évad során azt hiszem, ennek az ügynek is lesznek újabb hajtásai, ahogy annak is, hogy a Lannisterek ellen viselt háborúja még koránt sem ért a végéhez. A Lannisterek próbálják kitapogatni a gyengéi, elsősorban diplomácia terén, ám eljöhet még az az idő, amikor egyéb módszereket vetnek be a Stark-fenyegetés kezelésére. Erre bizonyosan sor fog kerülni, hiszen Robb komoly probléma, hiszen Joffrey rémuralmát már nem bírja a nép, míg az ifjú Starkban akár megmentőt is láthatnak.

Ám akad pár dolog, ami megváltozik Királyvárban az évad végére.
Egyrészt, Jaime Lannistert (Nikolaj Coster-Waldau) megszöktetik a fogságból, de Tyrion (Peter Dinklage) helyzete is bizonytalanná, majd kétségessé válik, hiszen nővérével való gyűlölködése egészen extrém eseményeket hoz, mondhatni nem ismer határokat.
Pedig az aprócska ember igazán hősiesen és bátran viselkedik, amikor a 9. epizód során Stannis Baratheon (Stephen Dillane) megérkezik hadseregével a falak alá és megkezdi az ostromot, mely tulajdonképpen majd az egész epizódot felöleli.
Ezzel kapcsolatban egyébként meg kell jegyezni, hogy a kis növésű karakter az egész sztoriban az, aki a leginkább a helyén van. Csak annyira kötik meg az erkölcsök, amennyire azt a helyzet megkívánja, ám többször is megmutatkozott, hogy vannak elvek, amikhez tartja magát, míg sok más karakter nem és inkább a tulajdonságok negatívabb pólusra eső darabjaival rendelkeznek.
Ebből a szempontból Tyrion érdekes figura, hiszen ő az egyetlen alak, aki a halmazok metszéspontjában áll. Minden más karakter vagy ide tartozik, vagy oda.
Vagy egyértelműen pozitív, mint Robb, vagy negatív, mint Cersei.
Persze vannak még eldöntendő, homályos szereplők, mint Baelish (Aiden Gillen), vagy Varys (Conleth Hill). Egyértelműen Tyrion a széria emblematikus figurája.

A másik különös és egyben Tyrionhoz hasonló karakter Daenerys Targaryen (Emilie Clarke).
Vagy ahogy nevezni kezdik:
A Sárkányok Anyja.
A Khaalessi maradék hűséges emberével Qarth-ban vendégeskedik, ahol rövidesen kiderül, hogy szíves látásának ára van és ez kapcsolatba hozható a sárkányaival. Megpróbálják kihasználni az Anya és gyermekei között lévő kapcsolatot, de ahogy az már az első évadban is megmutatkozott:
Daenerys egy makacs, erős akaratú nő, akit mostantól semmi sem választhat el a „gyermekeitől”.
Ezzel kapcsolatban felmerült még egy új és érdekes aspektusa a szériának és a történetnek, ami eddig nem volt jelen. Ez pedig a mágia. Ez pedig a tűzokádó kis gyíkok megjelenéséhez köthető, ám nem ez az egyetlen jelenség (ott vannak Bran álmai). Az ashai vörös papnő megjelenése, vagy az évadzáró címét adó egyén is érdekes dolgok előfutára lehet.