Samuel L. Jackson bizonyára sokak kedvenc színésze – az én szememben a legnagyobbak egyike – ezért is döntöttem úgy, hogy vetek egy pillantást erre az alkotásra.
A másik okom pedig a plakáton is határozottan mutatós Christina Ricci volt. :D
Azt máris elárulhatom, hogy ez a plakát bizony keményen megtévesztő, hiszen inkább valami túlfűtött akció mozit sejtet.
Nem így van, ez egy kőkemény emberi sorsokat ábrázoló dráma.
Kiváló blues zenével…

"...black snake is evil, black snake is all i see..."

E film alapvetően három ember sorsával foglalkozik behatóbban.
Az egyik Rae, (Christina Ricci) aki a kisváros szerte ismert kemény nimfomániájáról, mely megnyilvánulásában már-már természetfelettinek hat. Barátja, Ronnie (Justin Timberlake) az egyetlen, akinek közelsége nyugtatólag hat rá, aki mellett nem jelentkeznek ezek a különös tünetek.
Ám Ronnie sem teljesen „egészséges”…
Egyszóval tökéletes párt alkotnak, szeretik is egymást, de nem mindennapi „betegségük” tönkre teszi az életüket.
Ronnie úgy dönt, bevonul a seregbe, hogy rendes hátteret teremthessen kettejüknek, de amint kiteszi a lábát a városból, a barátnőjén eluralkodik ez a groteszk vágy és fél nap alatt számos emberrel összefekszik. Ez egyfajta révületként jelentkezik nála, amikor nem is igazán tud magáról…
Így kapcsolódik be a történetbe a harmadik főszereplő, Samuel L. Jackson, aki egy Lazarus nevű idősödő farmert alakít.
Őt éppen elhagyta a felesége – az öccse miatt – és úgy érzi, az egész élete kezd összeomlani körülötte, amikor is megtalálja az összevert és öntudatlan Rae-t a házához közel.
Isten próbájaként tekint a lány megjelenésére, s szépen lassan rá kell döbbennie, hogy vannak, akik nála is jobban rászorulnak a segítségre. Elhatározza, hogy magához veszi a lányt és segít rajta, de elég extrém módszerekkel. Szokatlan megoldás a szokatlan problémára…
Ebből ered a láthatóan az eredetivel nem megegyező cím is, hiszen láncra köti a lányt, hogy az ne mehessen el, miközben rátörnek ezek a látványos „elvonási tünetek”.

Fokozatosan ismerik meg egymást, s ezáltal önmagukat is a szereplők, így gyógyítva meg a másikat, szinte észrevétlenül – még a néző számára is. Jobban elgondolkodva, Lazarus módszere, nem is extrém, csupán nem engedi Rae-nek, hogy mint oly sokszor, ismét meghátráljon, beadja a derekát a késztetésének, hanem rákényszeríti, hogy szemtől szembe kerüljön önnön magával.
A film lényegében e két ember kapcsolatáról és a velük történtekről szól, mindkettőjük hátterét jobban megismerhetjük. Rae gyermekkori gondjait, amiből mai fehérmájúsága is kisarjadt, illetve Lazarus blues zenészi múltja is feldereng, majd előtör. Ez egy remek, eleinte háttérben megbújó vonulata a filmnek.
A zene, ami mindenkit a hatalmába kerít, mindenkihez szól, vagy így, vagy úgy és az érzelmek kifejeződésének talán legjobb- és szebb csatornája. Sam Jackson-ról nem is sejtettem volna, hogy így tud énekelni és előadni egy blues nótát. Nem mondom, hogy nem láttam jobbat, de ebben a filmben (és szerintem azon kívül is) remekül megállja a helyét.
A blues metaforája remekül illeszkedik a filmhez, kitölt egy bizonyos űrt, ami jelentkezne az alkotásban, annak hiányában.
A film több mint jó. Craig Brewer remek forgatókönyvet írt, s abból egy kiváló filmet rendezett, jól válogatta össze a szereplőket a történetben megmutatkozó különös sorsú és viselkedésű karakterekre.
Azt hiszem, a jövőben jobban oda kell majd figyelni erre az úriemberre…

Jackson óriási, Ricci jó és még Timberlake sem ront a filmen teljesítményével, mondhatnám nem is rossz, de nem meggyőző.
Remekbeszabott történet sorsokról, emberekről, akik megpróbálnak úrrá lenni önmagukon, szembesülnek saját hibáikkal, és úgy döntenek:
Az élet sem áll meg, nekik is haladni kell, nem ragadhatnak „egy helyen”, akkor sem, ha már úgy látszik nincs tovább, nem áll hatalmukban a változtatás. Egy kemény story az akaratról, ami természetesen nem Happy End-del végződik. Mint ahogy az életben sem így van…