Hajnali kikapcsolódásként néztem meg ezt a hangulatos mesét, amelyről megosztom a tapasztalataimat veletek.

A történet középpontjában egy Coraline nevű leányzó áll, aki szüleivel egy ősrégi társasházba költözik. Megismerkedik a környékbeli emberekkel, akik egytől egyig kicsit furcsák. Az alattuk lakó két kiöregedett színésznő hobbija, hogy halott kutyáikat kitömik, apró glóriát és szárnyacskát csinálnak nekik, és egy nagy polcon tárolják őket. Kicsit bizarr hobbi, de nem vészes, hiszen állításuk szerint annyira szeretik a kimúlt jószágokat, hogy nem tudják csak úgy elengedni őket.

A hatalmas ház másik lakója Sergei Alexander Bobinsky, aki egy különc artista. Nem említik, de feltehetően kiégett művész, aki ugróegér show-val akar visszatérni. Érdekes személyiség, akit nem is kedvelnek túl sokan.

Coraline felfedező útja során megismerkedik egy Wybie Lovat nevű fiúval, aki kevésbé különc, de neki is megvannak a fura szokásai, amelyek a viselkedésében nyilvánulnak meg. Gondolok itt a testtartására, beszédére, gesztusaira. Coraline nem is kedveli meg igazán.

A címszereplő kisasszony szüleinek jelleme tipikus. Csak a munkájuknak élnek, nagyon keveset törődnek lányukkal. Az anya növényekről ír cikkeket, pedig ki nem állhatja a földmunkát. Coraline nagyon magányos, pláne, hogy új környezetbe került, senkit sem ismer, a családja sem hajlandó foglalkozni vele. Jelleme érdekes, a figyelemhiányból adódóan kicsit az az érzése támad az embernek, hogy mindent megtehet, nem adja meg szüleinek a tiszteletet (csak amennyire tőlük is látja), nincs benne rossz szándék vagy ártani akarás, de sokszor fel akarja hívni magára a figyelmet.

Felfedező útja során az egyik fotel mögött talál egy ajtónak látszó valamit a tapéta mögött. Ahogy a vékony anyag szorosan elfedi, tisztán kivehető, hogy egy ajtó lapul mögötte. Ahogy lenni szokott nem is marad sokáig zárva, megleli hozzá a kulcsot, de csalódnia kell, hiszen csak egy téglafalat talál mögötte. Éjjelente azonban a barikád eltűnik és egy fényes átjáró sejlik elő, ami egy másik világba vezet. Főszereplőnk, naná hogy átmegy kicsit körülnézni. Ott minden ugyanolyan, mint nálunk, kivéve az embereket. Mindenkinek gombszeme van, mint a rongybabáknak és tökéletesen ellenkező jelleműek, mint itteni alteregóik. Úgy is hívják magukat, hogy a „másik anyád” vagy a „másik apád”. Coraline-t össze-vissza kényeztetik, játszanak vele, a kedvenc ételeit főzik. Többször visszatér a másik világba és lassan rá kell jönnie, hogy ott bizony semmi sem az, aminek látszik. Ebben segítségére lesz Wybie macskája, aki azon a látszólag varázslatos földön tud beszélni az emberek nyelvén és megosztja tapasztalatait a lánnyal. Egyik napon a másik szülők arra kérik hősünket, hogy ha végleg ide akar tartozni, akkor engedje meg, hogy gombszemet varrjanak neki. Ő persze rögvest visszautasítja a kérést és nagy nehezen visszajut a saját világába, ahol eltűntek a szülei, a gonosz boszorka (a másik anya) rabolta el őket, ezzel kényszerítve az ifjú leányzót, hogy visszatérjen a titkos ajtón át a másik világba. A sztori végét nem írom le, akit érdekel nézze meg, vagy kérdezze meg kommentben.

Azt kell mondjam tökéletes választás volt animációs filmre vinni ezt a történetet, meggyőződésem, hogy élőszereplős moziként csalódottabban álltam volna fel a végét követően. Összességében hangulatos, néha kissé sötét és baljós mese, amelyet bátran merek ajánlani azoknak, akiknek tetszett a Halott menyasszony vagy a Karácsonyi lidércnyomás.