Az egyik legszembeszökőbb és legjobb érv, ami amellett szól, hogy ezt nem gyerekeknek készítették, maga a főhős. Vagyis Rango, aki egy kaméleon, aki megtagadva önnön lényét, nem beolvadni akar, hanem valakivé válni, kitűnni a tömegből. Ennek az ellentétnek – és mélyebb mondanivalónak - megértéséhez már szükséges egy bizonyos szellemi érettség.
Egy kaméleon, akit házi kedvencként tartanak, de egy baleset folytán elveszik a sivatagban.
A gyámoltalan gyíkocska a pusztaságban találja magát, ahol összefut egy bizarr módon elgázolt tatuval, aki útba igazítja. Hiszen van egy város, Por valahol a semmi közepén.
Ez a kis település egy állatok lakta vadnyugatot idéző hely, ahol minden a régi westernek hangulatát lopja a moziba. Innentől kezdve a produkció felveszi végleges formáját, ami egy különös, bizarr elemeket felvonultató, animált western mese. De továbbra sem igazán gyerekeknek szólva…

Felvonultatja a szokásos műfaji sablonokat,
kezdve azzal, hogy idegen kerül a városba, mindenki sandán méregeti, és főhősünk ezt az alkalmat ragadja meg: Kiélve színészhajlamait – ami önmaga keresésének metaforája – kiadja magát egy veterán párbajhősnek, akit Rangonak neveznek, akik a rettegéstől ki tudják mondani e nevet.
Alakítása olyan meggyőzőre sikerül – és olyan szerencsésen végez a veszélyes Héjával, hogy a naiv lakosok valóban héroszként kezdik kezelni, megkedvelik, megbíznak benne, majd a polgármester kinevezi seriffnek is. Rango egyre inkább beleéli magát szerepébe, majd szembekerül a nép legnagyobb problémájával. A víz hiányával.
Mivel sivatagban élnek, a víz minden kincsnél többet ér.
Ám azt a kevés éltető folyadékot is ellopják, amijük van így a település túlélése veszélybe kerül.
Rango és barátai tehát útra kelnek, hogy megtalálják a tolvajokat és visszaszerezzék azt, ami az övék.

A karaktereknek olyan színésznők és színészek adták hangjukat, mint Isla Fisher, Ned Beatty, Bill Nighy, Abigail Breslin, Timothy Olyphant, Ray Winstone, Alfred Molina és Johnny Depp.
Az animációra azt hiszem, nem lehet panasz, a film szép és igényes (bár manapság ez már alapvető), poénjai alapvetően inkább a felnőtteket célozzák, jó pár filmes utalás, amit az ifjabb nemzedékek nem érthetnek meg. Az érzetet, hogy ez inkább az idősebb korosztályt célozta, tovább erősíti a figurák, főleg a főszereplő groteszk megjelenése, egyik sem az a tipikus animált aranyosság, amit eddig megszokhattunk. De alapjaiba véve az egész alkotás hangulata nem egy gyerekmesét idéz, komolyabb mondanivalóval is bír, illetve a bő másfél órája alatt azon kaphatja az ember magát, hogy az éppen látott jelenet szokatlanul komoly volt. Tehát nem szokványos film a Rango.
Mindemellett remek szórakozást nyújt, a poénok jók, a főhős már önmagában mókás karakter,
bár én Babszemet bírtam a legjobban – a szinkronja pusztító, kár hogy nem voltak végig következetesek…
Kellemes időtöltés az biztos, de gyerek közönségnek nem ajánlanám, akkor inkább a nem kevésbé jó és szórakoztató Aranyhaj és a nagy gubanc...