Constantine, a démonvadász

Egy újabb képregény adaptáció, főszerepben John Constantine-nal, a démonok cinikus vadászával. Emellé párosul még egy önálló elképzelés a Pokolról, s a Mennyről, démonokról, angyalokról, és egy egészen jól el-és kitalált történet.


Kezdjük…
Ez a story egy alapvetően dark fantasy
elemeket felvonultató, módjával misztikus, itt-ott humorral fűszerezett egyveleg. Egy egészen élvezhető és szórakoztató egyveleg.
Rögtön az elején láthatjuk Constantine (Keanu Reeves) egy nem mindennapi ördögűzését, melyből jelleme is elkezd kibontakozni. Tehát látunk egy láncdohányos, cinikus, ám laza férfit, aki nem ijed meg a saját árnyékától.
Ő egy speciális magándetektív, aki a pokol démon
aira vadászik, ebben segíti egy kissé alkoholista pap és egy taxis (Shia Lebeouf), akit a Transformers-ből ismerhetünk.
Ezalatt pedig Angela Dodson (Rachel Weisz) ikertestvére leugrik egy kórház tetejéről.
Ez az ok, amiért Constantine-nal együtt kezdenek dolgozni, ki akarják deríteni, mi is történt valójában Angela ikrével.

Történik mindez egy olyan valóságban, melyben a Pokol és a Menny létező dolog, bár kicsit másképp, mint ahogy az a Bibliában meg vagyon írva. A démonok, illetve az angyalok nem testesülhetnek meg a Földön csupán befolyásukkal élhetnek, úgy nevezett fél-lényként.
A film tele van ízléses és szép effektekkel, akció is akad bőven, továbbá számtalan misztikus, isteni és sátáni jelképpel dolgoztak a készítők. Kiemelném az ötletes megoldásokat, gondolok itt a pokoljárás, az ördögűzés, a védekezés különös, de eltalált módjaira.
A film ezeken kívül rendelkezik egy-két remek szimbólummal is. Pl. amikor Constantine a saját vérében nyomja el a cigi csikket…
A történet során lassan bontakozik ki a cselekmény, fény derül a karakterek motivációira, megmutatkozik jellemük. Természetesen a legkidolgozottabb jellem maga Constantine, Reeves remekül alakítja a cinikus, rákbeteg férfit, aki retteg attól, hogy a Pokolra jut, ezért mindent megtesz, hogy ezt elkerülje.
A végjáték is remekül kivitelezettre sikerült.

A Sátán fia, Mammon át szeretne kúszni a mi világunkra a Végzet lándzsájának, s Angelina testének segítségével. Ebben segít neki egy megbolondult angyal, Gábriel.
Természetesen a démonvadász szeretné ezt megakadályozni, de nem marad csak egyetlen megoldás.
S ez egyenlő az öngyilkossággal.
Ez esetben ezt szó szerint kell érteni.


„ A te lelkedért képes és Maga jön fel.”


Még a film elején mondták ezt, a Sátánra gondolva, és tényleg feljön. Ő a második legjobb karakter a filmben. Peter Stormare, akit eddig javarészt oroszokat láttam alakítani, mindent kihoz a szerepből.
Tehát feljön a Sátán, fehér ruhában, a lába tiszta kátrány és társalognak Constantine-nal, majd apuci elviszi a kicsi fiát és Reeves-t is megpróbálja. Ám ez nem jön össze.
A démonvadász feláldozta magát, így Mennybe indul inkább. Beint a Sátánnak, aki ezt nem hagyja annyiban és megszabadítja a rákjától, adva neki még egy lehetőséget az életre.
Happy End.
Na, nem egy világmegváltó mozi, de Reeves remek formában van a filmben és alapjába véve meglehetősen szórakoztató. Érdekes dolgokkal találkozhat a néző.



5

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről