Én nagyon szeretem ezt a sorozatot, de ez a rész nem tetszett annyira. Persze, érdekes volt, meg minden, de a végével nem voltam megelégedve, mert elvileg Lisa megszállásakor történt Rusk meggyilkolása... ebből következik hogy a végén nem halhat meg még egyszer. Ettől még mászkálhat egyik tesből a másikba, de ez valahogy nem volt az igazi. Remélem a következő rész izgibb lesz!
Jól sikerült kritika. A '84-es film valóban nem a legjobb bemutatása Herbert remekművének, de ha annak idején nem arat akkora sikert a Star Wars, valószínűleg több Dűne fanatikus követelné most a további Dűne regényciklus megfilmesítését.
A kérdésed jogos és a válaszom is nagyon egyszerű. Amikor nekiálltam átgondolni az első és utolsó öt helyezettet, akadt egy pár szempontom. A TF 2 azért kapott olyan negatív kritikát, mert nem ezt vártam tőle, borzasztóan gyenge film lett, míg a Transmorphersről tudtam, hogy Asylum produkció - az általam látott, eddigi legjobb - és hogy nem várhatok túl jó filmet. Ez volt a mércém. A TF 2-őn szinte sírtam, a Transmorphersen meg elnézően mosolyogtam. Minden viszonyítás kérdése.
Az komoly, hogy a Transmorphers jobbat hozott, mint a Transformers. Én nem tudok érdemben nyilatkozni, mert nem láttam a két Asylum filmet, ezért kérdezem a szerkesztő urat, hogy valóban jobb-e a Transmorphers, mint a Transformers?
Hogy a Föld csupán mesebeli hely, nem új ötlet. Asimov, legendás Alapítvány sorozatában már megírta.
aham!
:DDD
khmm.. sokan vagyunk ezzel így... :P
ez a film egy kalap szar ennyi
az egyetlen előnye az hogy látványos, de ki az aki nem szarja le hogy mennyire látványos egy film ha szar a történet?
az előttem szólóval annyiban értek egyet hogy a szinkron kalap szar de ez általánosságban a legtöbb filmre igaz.
ennek a filmnek nincsnek előnyei
Ez egy kiváló film!
Ez a rész nekem is tetszett. :) Izgi volt végignézni és Dr. Bishop is szokásához híven aranyos volt. :)
Én nagyon szeretem ezt a sorozatot, de ez a rész nem tetszett annyira. Persze, érdekes volt, meg minden, de a végével nem voltam megelégedve, mert elvileg Lisa megszállásakor történt Rusk meggyilkolása... ebből következik hogy a végén nem halhat meg még egyszer. Ettől még mászkálhat egyik tesből a másikba, de ez valahogy nem volt az igazi. Remélem a következő rész izgibb lesz!
Én egyáltalán nem találtam unalmasnak. Azt se lehet mondani, hogy telepakolták volna felesleges párbeszédekkel és oda nem illő jelenetekkel.
Csak ne lenne ilyen rohadt unalmas...
Nekem hirtelen kettő jut az eszembe. A Szökés és a Jóbarátok.
A zuhanyzós jelenet viszont 5 csillagos lett. :D
Végülis elképzelhető, csak mégis olyan hihetetlennek hangzik.
A fa anyaga képes megőrizni a belé zárt levegőt, folyadékot és azok szagát is. Minden a faszerkezeten és illesztésén múlik.
Gondolj csak a hajókra, melyek akár évszázadokig is képesek volt ellenállni a sós tengervíznek.
Minden a körülményen múlik.
Na hadd lám ezt a filmet:)
Jól sikerült kritika. A '84-es film valóban nem a legjobb bemutatása Herbert remekművének, de ha annak idején nem arat akkora sikert a Star Wars, valószínűleg több Dűne fanatikus követelné most a további Dűne regényciklus megfilmesítését.
A kérdésed jogos és a válaszom is nagyon egyszerű. Amikor nekiálltam átgondolni az első és utolsó öt helyezettet, akadt egy pár szempontom.
A TF 2 azért kapott olyan negatív kritikát, mert nem ezt vártam tőle, borzasztóan gyenge film lett, míg a Transmorphersről tudtam, hogy Asylum produkció - az általam látott, eddigi legjobb - és hogy nem várhatok túl jó filmet. Ez volt a mércém.
A TF 2-őn szinte sírtam, a Transmorphersen meg elnézően mosolyogtam.
Minden viszonyítás kérdése.
Nekem mosolyt csalt az arcomra! Köszi!
Az komoly, hogy a Transmorphers jobbat hozott, mint a Transformers. Én nem tudok érdemben nyilatkozni, mert nem láttam a két Asylum filmet, ezért kérdezem a szerkesztő urat, hogy valóban jobb-e a Transmorphers, mint a Transformers?
Réges rég.
milyen kis helyes! volt... :D
Te így látod, és ezzel nincs is semmi baj!
Én más szemmel nézem, és hidd el, ez sem baj.
Nem a fenét nem. :D
Ez a dolog tudod úgy működik, hogy valakinek tetszik, valakinek meg nem.
A művészetnek minden ága, szubjektív kategória volt mindig is.
Néha úgy érzem magam... :D
Vess egy pillantást a Várható filmek listájára. Akadnak majd katartikus darabok. :D
Nagyon szívesen!
Nagyon jóóóóóó kép!
Wow