Szerintem mindenki számára ismerős az aranyos fabábú, aki igazi kisfiú szeretett volna lenni, és akinek megnyúlt az orra, ha hazudott. Ez a film nem a gyermekmesét idézi fel.
A 96-os alkotás Kevin Tenney rendezése. Ez még el is nézhető, de a forgatókönyvért is ő felelős, az meg már nem intézhető el egy ejnye-bejnyével. Az ötlet, hogy csináljunk egy horrort Pinokkió főszereplésével már eleve nagyon meredek, de hogy eztán még rápakolnak ezzel a bábuval, a megjelenítés módszereivel…
Ha nem lenne teljesen érthető, mire is gondolok, hát könyörgöm elég ránézni erre a DVD borítóra…

Csóró Gepetto…

Az nem kérdés, hogy a Disney-féle rajzfilm után, egy ilyen típusú, történetű és megvalósítású film csak és kizárólag közröhej tárgya lehet. Miután ezt a lényeges dolgot megállapítottuk rá is térhetünk a történetre, amely csak nagyon nagy vonalakban emlékeztet az eredeti, Carlo Collodi mesére.
A film nem jó, tehát nagyon rossz, ezzel sem árulok el túl nagy titkot, de hogy már a legelején is problémák akadnak, olyat még egy mozinál sem tapasztaltam.
A film alapvetően Pinokkió bosszúja (Pinocchio’s Revenge) néven fut, de kezdéskor kiírva már csak annyi van: Pinocchio. Azt már csak halkan súgom meg, hogy a szinkron szerint a cím: Pinokiller.
Személy szerint én ennél az utolsó címnél maradnék, mivel egyszerre szánalmasan nevetséges és figyelemfelkeltően ötletes.

A kezdő képsorok bármely horror filmbe beleillenének, hiszen vihar dühöng, az eső esik, és egy rendőr járőr egy különös alakot talál az erdőben, aki éppen ás.
Gondoltam is magamban: - Biztos Gepetto…
Nem is jártam olyan messzire a valóságtól, hiszen a kertész hajlamú férfi sírt ásott. Megjegyzem olyan mélyet, hogy akár már az az eső is lemosta volna a hullákról azt a pár centi földet.
A hevenyészet sírba egy kisfiút és egy borzasztóan csúnya fabábút helyezett. Ez a férfi, bizonyos Gotto, a saját gyermekét ölte meg, nem is igazán kívánja a további életet, de látszik, hogy valamit titkol.
Az ügyvéd nő, a főszereplőnk, megpróbál segíteni neki, de a gyilkosságért végül elítélik a fickót.
Ezek után úgy alakul, hogy a főhősnő kislánya szülinapjára ezt a kimondhatatlanul ocsmány, ízléstelen, kevéssé sem ijesztő, elképesztően gagyi fabábút akarja. Ez úgy eshet meg, hogy véletlenül haza viszik, a bizonyítékként nyilván tartott babát.
Ehhez kapcsolódóan, milyen érdekes, ahogy egy gyilkosság tárgyi bizonyítékával játszik a gyerek…
De ne rójuk fel ezt a kislánynak, hiszen van így is elég baja, mivel az iskolában is szórakoznak vele a többiek. Brutálisak ám ezek a 7-9 éves kislányok…

Innentől beindul a film és ronda fabábúnk is. Megtudjuk, hogy „Pinokkió kíváncsi a női testre”, a cserének szánt babát, illetve a konkurenciát is példaszerűen elrendezi, mi több majdnem megöli az egyik gonoszkodó kislányt a suliban. Zoe remekül elbeszélget a bábuval, és viszont, a film elején még csak néha megmozdult és nézett azokkal a nagy kék szemeivel. Mialatt anyu egy férfit véd, akihez beszél a TV, addig a kislányra a jelenlegi – majd múlt idejű – barát vigyáz. De nem sokáig! Amikor meg szembesítik a tettével, hazudik. És tényleg nő az orra! :D
Pinokkió eléri, hogy önálló élete legyen, majd ezt kihasználva útra kel, hogy befejezze a volt barát kivégzését, aki kórházban van. Sőt, intenzíven, gépre kötve. És miért? Mit művelt vele ez a galád bábu?
LELŐKTE A LÉPCSŐN!

A film során egyébként megpróbálják elültetni a nézőben a kételyt, miszerint nem is Pinokkió gonoszkodik, hanem a kislány elméjével akadnak gondok. Akad pár jelenet, ami ezt támasztja alá, úgy mutatja be a helyzetet. Nem is értettem ez minek kellett bele, bár megjegyzem jobb film is lehetett volna, ha inkább erre fekszenek rá.
A végére azonban nincs mese, a fa gyerek, nem akar igazi kisfiú lenni, hanem inkább mindenkit szeretne eltenni láb alól. De miért? Költői kérdés…
Szavakkal leírhatatlan, hogy mennyire mélyre süllyed ezeknél a jeleneteknél a film. Nem elég, hogy egy béna babával akarnak a nézőre ijeszteni, kacagtatóan mozgatják, de még a hirtelen ijesztős jelenetek (bizonyára tudjátok, mire gondolok) is nevetségesek, a pulzusszám növelésére alkalmatlanok.
Tudjátok mit? Mondok egy példát, a kedvencemet a filmből.
Hirtelen ijesztésnek nevezhetjük, amikor csak a bábu árnyékát látjuk, és gyors mozdulattal előránt egy kést.
Nem is akarom már tovább cifrázni, ez a film nagyon rossz, méltán érdemli ki a „szar film” cimkét, mert egyszerűen szánalmas. A legrosszabb az egészben, hogy maga az ötlet teszi rosszá, nem is a rendezés, vagy a színészi játék. De nem mondom, aki fogékony az ilyesmire az egy jót elröhöghet rajta!