jo

Gondolkodtam rajta, hogy meg kellene nézni ezt a filmet. Az írásod után nem kételkedek.

Örömmel hallom, hogy meggyógyultál és jól vagy, de én koránt sem írtam olyat, hogy ez a film szar.

Én is örülnék egy következő évadnak, ami talán még nem is kell, hogy az utolsó legyen. Mert valljuk be, hogy nem ilyen finálét érdemel a sorozat. Az én személyes véleményem, hogy lesz folytatás, mert akármennyire is fikázzák a 4. évadot, még mindig jobban teljesített, mint a 3. Ha meg el akarta volna kaszálni a csatorna, akkor már megtette volna, legalábbis bejelentette volna.

Tényleg jó!! :D

Ez bizony szomorú hír. Helyette számolj be egy Scooby-Doo epizódról, úgysincs sok különbség.

1szer megnázhető,de a csajoknak tuti bejött mert a film fele romantikus,csöpögős az gész :d

Én meg azt hiszem nem is a mi válaszainkat olvastad, amennyiben ez a hsz. tényleg tőled származik. Mi nem várunk semmit senkitől.
Mindenki azt ír és úgy ahogy akar, hiszen eddig erről volt szó!!!!
Neked tetszett a film. Oké. Másoknak is fog, vagy pont ellenkezőleg.
Ennél jobban nem tudom szájba rágni, hogy örültünk neki, hogy így és ebben a formában írtad meg a véleményed.
Szóval szépen kérlek ne legyél ilyen drámai és gyerekes. Sajnálom, hogy ez lett belőle...

Ismételten, sziasztok!
Szomorúan láttam Collette válaszának kezdő szavait.
„Meg kell védenem magam…” Ugyan miért kellene? Se Wouhn, se én nem támadtunk.
Ez megint ugye, a „vörös posztó és a bika”esete.
A magam nevében beszélhetek csupán, de én nem vettem semmit a szívemre. Egy interneten megírt ellenvéleménynél, legyen az sértően durva, vagy kifinomultan megírt, azért több kell, hogy a szívemre vegyek valamit.

Van egy súlyos szemléletmódbeli hiba… Még pedig az, hogy Collette azt szeretné, hogy belelássunk a filmbe, hogy észrevehessük azt, amit ő is meglátott. Ezt ő látta, nem Wouhn, vagy én. Mi lehet, hogy nem rendelkezünk kellő empátiával, érzékenységgel, háttértudással ahhoz, hogy egy hasonló értelmezést alakíthassunk ki. De az is előfordulhat, hogy Collette lát bele túl sokat? Ismételten érdekes kérdéshez jutottunk, aminek megválaszolására csupán az egyéniség képes. Mindenkinek a sajátja.

Egy vita alapvetően arra szolgál, hogy bemutassák egymásnak a felek a véleményüket, majd azt érveléssel megtámogatva arra használják fel, hogy a többi partnert meggyőzzék. De kérdem én, nem lehet magát a vitát élvezni, anélkül, hogy nevetséges győzködéssé fajulna?
Hangsúlyozom, ha valaki csupán egyetlen, vagy pár ember véleménye alapján dönt valamiben, az elég sajnálatra méltó, hiszen megfosztja magát a döntés jogától. Ez az életünk minden területére igaz.
A Dorian Gray egy szépirodalmi mű. De Wouhn a filmről írt kritikát! Neki a filmet kell értékelnie, nem a könyvet.
Egy filmről lehet műelemzést is írni, de mi csak kritikákkal foglalkozunk.
Természetesen van arra mód, hogy egy könyvet hasonlítsunk össze a belőle készült filmmel, de úgy tudom Wouhn nem olvasta a könyvet, én sem, ebben az esetben nem írhatunk összehasonlító elemzést. Arról nem is beszélve, hogy a filmek kivétel nélkül adaptációk, tehát különálló művészeti alkotásként kell figyelembe venni. Senki sem érthet mindenhez, nem felelhet meg mindenkinek, és nem tudhat mindent!

Persze nincs azzal semmi baj, ha megvédi valaki a számára kedves alkotásokat, de azt – szerintem – belátással és józansággal kell tenni.
Egy alkotás – vélt vagy valós – megértése valóban képes örömérzetet okozni, de lehet e azt kijelenteni, hogy „akkor jár a legközelebb a céljához” ha sikerül azt megérteni? Én például, esetenként, nagyon tudom azt is élvezni, ha nem értek mindent a filmből, vagy egy zeneműből. Meg van a lehetőségem, hogy én találhatom meg a magam értelmezéseit.
Még egyszer mondom, nem számít, hogy az alkotó mit akart, a befogadó a lényeg, hogy ő mit tud leszűrni.
Te élvezted a filmet. Rendben, ez egy remek dolog. Még remekebb, hogy a véleményedet is meg tudtad osztani másokkal. De nem hinném, hogy baj lenne, ha mások nem azt látják bele, amit te.

„A befogadónak nincs dolga!” Cáfolatod lovaglás a szavakon.
Én azért írtam ezt, mert úgy állítottad be a nézőket, hallgatókat, olvasókat, mint akiknek kutya kötelességük azon filózni, hogy: Na, ugyan mi a fenét akartak nekem mondani? Van e benne mondanivaló a számomra, és ha igen mi az?
Ez is abból a félreértelmezésből fakad, hogy meg kell fejteni mit akart a művész. Nem kell, a magunk értelmezését kell megtalálni. A befogadó, bár nevezhetjük munkavégzésnek azokat a gondolati folyamatokat, melyeket vázoltál, távolról sem kötelezett semmire.
A kulcs az élvezet. Át tudjuk e magunkat adni egy filmnek, írásnak, zenének vagy sem.
Mondok egy nagyon egyszerű példát. Egy keményvonalas, régi típusú akció filmen van mit gondolkodni? Nincs ugye? Ugyan ez a helyzet az olyan filmekkel, mint mondjuk a Dorian Gray. Persze nem akció mozi, de ha másképp és másmilyen gondolatokat fogalmazunk meg vele kapcsolatban, egy kevésbé irodalmi, negatívabb, degradálóbb véleményt... Az nem hinném, hogy katasztrófa lenne.

Aki most már betér hozzánk, láthatja a Dorian Gray-nek két különböző elemzését. Nem hinném, hogy ennél többet tehetnénk annak érdekében, hogy az ide látogató emberek szélesebb skálán mozgó véleményekkel találkozzanak.
Én személy szerint nagyon örülök annak, hogy megírtad a véleményed a filmről, mert ahogy te mondtad:
Rejtett értékekre világíthat rá.
Annak nem örülök, hogy az ellenvéleményünket támadásként értelmezted és úgy véded a véleményed, mint valami várat.
De amit Wouhn javasolt, hogy amennyiben úgy érzed, legyél nálunk Vendégblogger, én támogatom.
A hagyomány nem ezt diktálja, de egy ellenvélemény/kritika nem azt jelenti, hogy arra mutatunk rá, hol és miként hibázott egy másik kritikus. Az rosszindulatú vitát szíthat és annak sosem lesz szép vége. Szerintem az is elég lehet, ha csak leírjuk a véleményünket. Aki nem idióta és tud összehasonlítani, az ennyiből is észreveszi a különbséget.
Mindezt anélkül, hogy egymással offenzív/defenzív bohóckodásba kezdenénk.

Meg kell védenem magam, pedig nem szándékoztam. Úgy gondoltam, hogy leírok egy értelmezési lehetőséget, ami esetleg azt szolgálhatja, hogy némiképp enyhítsen a fenti kritikán és egy kis fantáziát lásson bele a filmbe, de talán ezt a kedves szerkesztők túlságosan szívükre vették... (abszolút jóindulattal fordulok feléjük és nagyon becsülöm a munkájukat és igenis vannak olyan kritikák, amiket jónak tartok, lehet, hogy azért, mert egyet értek velük :P, de ahol nem egyezik a véleményem, ott igenis szeretnék, amint említettem, nem rácáfolni, csupán enyhíteni a sokszor elég szélsőséges megjegyzéseken, ezzel pedig vagy több kedvet csinálok a filmhez, vagy kevesebbet, de legalább egy másik szempontrendszer szerint is próbálok értékelni és értelmezni...)

Utóbb ráébredtem, hogy abban teljesen igazatok van, hogy nem "férhet bele a keretbe" minden egyes esetben egy filozófiai értelmezés. Én ugyanis egyáltalán nem kritikát, hanem műelemzést erőltettem a nyakatokba és a többi kedves olvasó nyakába. Mondhatnám, hogy szépirodalmi irányba mentem el (szakmai ártalom), bár talán ehhez sem értek nagyon. Ezt a fajta elemzést lehetséges, hogy a "mit gondolt a költő?" kérdés felől közelítettem meg, ezzel igyekezvén megóvni magát a storyt az azt szétszabdaló kritikától. Ennek lehetséges egyik oka, hogy maga a film egy szépirodalmi alkotás feldolgozása, ebből a szempontból tehát igenis helyet kaphat talán kritikai szinten is egy ilyen jellegű értelmezés. Bár már kiderült, hogy a kritika műfajával egyáltalán nem vagyok tisztában, de talán néhány kritikus megengedi magának, hogy egy ilyen feldolgozás esetében az eredeti művet összehasonlítsa, összevesse a filmes storyval. Cáfoljatok rá, ha tévedek!

Lényeg a lényeg: a story maga jó, a mondanivalót véleményem szerint a film igenis nagyon igyekszik híven tükrözni, gondolok itt arra a tematikára, mely Oscar Wildot megihlette. Persze itt is lehet kötözködni, hogy vajon mi ihlette meg a kedves írót és hogyan kell értelmeznünk ezt a művet.

Abban igazatok van, hogy teljesen mindegy, hogy ki, hogyan értelmezi, lát-e mögé valamit vagy sem, szórakoztatja-e vagy sem stb., de talán egy alkotás akkor jár a legközelebb a maga céljához, ha a befogadónak sikerül azt megértenie. Igenis egy film, egy könyv, egy zenemű esetében is okozhat örömet az, ha úgy érezzük, értjük, amit az közölni akar velünk. A saját befogadói sikerünk által lesz egy film sikeres vagy sikertelen. Ekkor tartjuk önmagunkkal azonosnak. Erre mondják másképpen, hogy akkor tetszik egy történet, ha azonosulni tudunk vele. Ha ez megtörténik, akkor a film tetszik, ha nem, akkor nem. Én ezzel a filmmel (ill. magával a storyval) "urambocsá" tudtam azonosulni. :$

"A befogadónak nincs dolga."- Ezt a kijelentést határozottan cáfolnám. A befogadó amikor szórakozik, akkor is dolgozik. Hiszen ahogyan azt írtam is, azáltal lesz számára egy film szórakoztató vagy unalmas, hogy lát -e benne fantáziát. Ez vonatkozhat akár a színészi játékra, akár a technikai újdonságokra, a történet tempójára, vagy akár magára a storyra is. Mindenesetre a befogadó minimum értékeli az alkotást, amit látott és közben igenis dolgozik!!! Értelmezni és értékelni próbál (aki nem próbál értelmezni és értékelni egy "bejövő információt", az hogyismondjam... suta/naiv/befolyásolható stb stb stb.). Valójában pedig a befogadót éppen ez a munka szórakoztatja.

Ez megint csak egy egyéni attitüd, de én egy film nézése közben akkor szórakozom, ha folyamatosan dolgozom azon, hogy megértsem. Ez a munka sokszor nem tudatos. Egyszerűbben úgy fogalmazhatnám meg, hogy közelebb állnak hozzám az elgondolkodtató filmek. Nah és ez az. Igenis kell rajta agyalni és gondolkodni, met máskülönben talán tényleg egy angol, monoton vacak (kritikus szemszögből), de azáltal, hogy a storyba belemélyedek és a másik oldalról, mondhatnám belülről kezdem el kibontani a filmet (értelmezői szemszögből) értékesebbnek hathat. Ez tény, hogy egy teljesen másfajta megközelítés, mint amivel itt a legtöbb esetben találkozhatunk, de sokszor rejtett értékekre is rávilágíthat. S egy kritika esetében is érdemes lehet alkalmazni, hátha...

Mindenki máshogy közelíti meg a filmeket, minden ember egyedi. Minden szempontból, amelybe bele tartozik a gondolkodásmód is. Teljesen természetes, hogy nem egyezik a véleményünk. Ha ránézek egy földön heverő, száradásnak indult rózsára, lehet,m hogy teljesen mást látok, mint mondjuk a mellettem álló ember. A filmekkel kapcsolatban is ez a helyzet. Megnézek egy filmet és hagyom, hogy elvarázsoljon. Mindennek klappoolnia kell ahhoz, hogy a végén azt mondhassam, hogy igen, ezt érdemes volt elkészíteni és megnézni. Természetesen nem vitatom az ilyen típusú mozik mélyebb mondanivalóját. Nem is lehetett volna ennyire örök Oscar Wilde műve, ha nem lenne benne semmi.

Mint mondtam is, a problémám nem a történettel van, hanem konkrétan ezzel a filmmel. Vártam valamit és jóval jóval kevesebbet kaptam. Úgy éreztem, hogy az unalmas részek elnyomták a mélyebb mondanivalót. Nem volt eléggé kihegyezve a történetre, nem tudták semmivel szinten tartani az érdeklődést.

Nagyon érdekes, amit a kedves hozzászóló mondott a jóról, a gonoszról és a befolyásról. Na, meg az ominózus csók és utalás az orális irányba terelődő dolgokra. El lehetne kezdeni filozofálgatni arról, hogy mi a jó és mi a rossz, de azt hiszem annak nem sok értelme lenne. Meglátásom, hogy Lord Henry nem rossz, Basil pedig nem a jó megtestesítője és nem azért választotta Dorian Lord Henry-t, mert ráerőltette volna magát. Mindenkinek joga és kötelessége dönteni. Az ember alapvető jellemét döntései formálják igazán. Dorian legbelül mindig is olyan akart lenni, mint Lord Henry, ezért választotta azt az utat. Ha nem hagyjuk magunkat befolyásolni, akkor nem is történik meg a manupuláció. Lord Henry csak egy eszköz volt, amely felszínre hozta Dorian igazi énjét, ami mindig is benne lakozott. A festő, Basil halálát pedig egyáltalán nem tartom a jó vereségének. Ez ennél sokkal egyszerűbb. Útban volt, ezért meg kellett halnia. Szinte maga a történet kívánta a halálát, azért, hogy tovább gyűrűzhessen. Az igaz, hogy onnantól kezdve valami véglegesen megváltozott, de nem tartom fordulópontnak. Hogy miért? Épp az imént említett ok miatt, hogy Doriannak még ekkor is volt lehetősége helysen cselekedni, megbánni tetteit és jó döntést hoznia.

Tegyük fel, hogy akkor este nem Basil hal meg, hanem Lord Henry. Akkor szerinted az a gonosz halála és onnantól Dorian lett volna Teréz anya? Ezt erősen kétlem. Pontosan azért, mert a befolyás ellenére ez vált a saját ösvényévé, amit követni akart.

Ezt azzal is alátámasztom, hogy amikor hősünk megtört emberként tér vissza hosszú évek múltán, akkor sincs igazi megbánás a szemében. Csak nyafog, hogy ő nem ezt akarta, de nem tesz/tett semmit annak érdekében, hogy bármi is megváltozzon. Annak ellenére, hogy a festményt állították be gonosznak, amely az ördöggel való cimborálástól öregedett a férfi helyett, maga Dorian lelke volt gonosz. Az örök élet lehet áldás és átok, pusztán hozzáállás kérdése.

Visszakanyarodva picit a filmhez, a színészi játékok is hozzájárultak ahhoz, hogy nemtetszésemet fejeztem ki. Colin Fith alakítására azt mondom, hogy korrekt, de a többiek nem hatottak meg túlzottan. Annyira sok volt az üresjárat, hogy helyneként szinte szenvedtem. Mondom ezt úgy, hogy amikor elkezdtem nézni a filmet, meg voltam győződve, hogy tetszeni fog. A trailer hatása. De hiába minden mondanivaló, a lényeg nem tudott felszínre jönni. Elveszett az angolos lassúságban és monotonizmusban.

Általában úgy értékelek egy filmet, hogy mennyire szórakoztatott, mennyire ejtett ámulatba és varázsolt el. Szóval hiába vannak jó jelenetek, ötletes kivitelezés, frankó történet, ha összességében nem váltja ki azt a bizonyos hatást. Ki szoktam emelni az ötletes apróságokat, de itt még ezekből sem tapasztaltam semmit. Lassan és unalmasan haladtunk előre a nagy büdös semmi felé. Mert mi a végső mondanivaló? Az, hogy vigyázz mit kívánsz, mert a kép fog öregedni helyetted? Vagy az, hogy ne keveredj rossz társaságba, mert megütöd magad? Azért élt ez a jóember sok-sok évet, hogy ráébredjen a hibáira. Hát nem sikerült. Vagy ha mégis, akkor túl gyáva volt ahhoz, hogy változtasson bármin is. Mert a kép Dorian romlott lelkét adta vissza. Azért volt ocsmány, mert valójában a férfi is ilyen volt. Talán ha megváltozott volna, akkor a kép is "megjavult" volna.

Az ominózus smárolós jelenetre visszatérve, én nem éreztem annak a csóknak a súlyát. Nem kívánta meg a történet. Nem változott semmi annak hatására. Egyszerűen csak Dorian is felfedezte, hogy Basil ilyen hajlamomú, ezért kipróbálta. Lényegében így győzte le a festőt. Azzal, hogy megadta neki, amire Basil reszketve vágyakozott, ezzel szemben Dorian nem érzett semmit. Olyan volt neki, mint a másik száz lotyó, akikkel lefeküdt. Csak egy eszköz a vágyak csillapítására és a magasabb rendűség kinyilvánítására. Nekem pusztán ez jött le.

Nem gondoltam volna, hogy a BSG ilyen "régi". Csupán érdekességként említettem.