Fringe 2x12 - Johari Window

Érdekes, kicsit X-Akták hangulatú volt a szokásos csütörtöki epizód. Ahogy az lenni szokott, a végéhez közeledve csavarnak egyet a történeten, hogy mégse legyen annyira „szokványos”.

Az évad színvonala továbbra is tetszik
, az ügyek érdekesek, a karakterek szerethetők, a rejtély továbbra is a figyelem középpontjában.

Igaz, hogy ez is olyan epizód volt, amely nem kapcsolódik a fő irányvonalhoz, de ne legyünk telhetetlenek.

Lássuk...

Egy Edina nevű kisváros (kb. 1900 lakóval) szolgál helyszínül a különös nyomozás során. Minden azzal kezdődött, hogy egy járőröző rendőrtiszt talált egy elkóborolt fiút az út szélén. Kötelességtudóan fel is vette, azonban a fiú kinézete egy csapásra megváltozott.

Torz lett szegény srác arca. A városi legenda szerint ezek a teremtmények léteznek, de eddig nem sikerült bizonyítékkal szolgálni, csak a mendemondákra alapozhattak. A rendőri beavatkozásnak rossz vége lett, mert a fiú sorstársai benyomultak a piciny rendőrségre és lemészárolták az ott tartózkodókat.

Innentől lett a dologból igazi ügy, amely hőseink kezében kötött ki.

Megkezdődött a nyomozás, fény derült 1-2 érdekességre. Köztük arra, hogy Dr. Bishop a '70-es években részt vett az Elefánt-projekt nevű kutatásban, a katonaság megbízásából. Azt vizsgálták, hogyan lehet láthatatlanná tenni valakit úgy, hogy ne legyen szó semmilyen átalakulásról, csupán az ellenség szemét tévesszük meg.

Hosszas fejtörősdi után bebizonyosodott, hogy a városka egész lakossága torz arcú, csak senki sem látja őket annak, amíg a település határai között húzzák meg magukat. Egy berendezés segít eltakarni szégyellnivaló külsejüket. Arról nem is szólva, hogy mindent megtesznek azért, hogy a kis titkuk biztonságban maradjon. Lefordítva: aki szaglászik, egyszerűen agyonlövik.

Igyekeztek jó szokásukat megtartani kedvenc főszereplőink kárára, azonban várható módon ők húzták a rövidebbet. A vége kissé megható lett, mivel a lakosok nagy része dolgos, jóravaló ember, ezért nem érdemelnék meg a megaláztatásokat. Hivatalosan a berendezést nem találták meg, így minden visszatérhetett a régi kerékvágásba. A gyilkosok elnyerték büntetésüket.

Összességében egy megszokott Fringe epizód, amely nem tartogatott történetileg hatalmasat, mégis könnyed kikapcsolódást nyújtott. Nekem leginkább az X-Akták jutott eszembe. Talán nem is baj.

0

Ez a rész nekem is tetszett.

Ez a rész nekem is tetszett. :)  Izgi volt végignézni és Dr. Bishop is szokásához híven aranyos volt. :)

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről