Nagyon merészet húztak, amikor a tapasztalatlannak is nevezhető Neil Burger kezébe adták a forgatókönyvet, hogy:

Tessék, itt van, forgass filmet!

Igaz ugyan, hogy A mágussal már felmutatott valamit a fiatal direktor, de a frász gondolta volna, hogy a végeredmény ennyire szenzációs lesz. Ehhez persze kellett egy remek sztori is, amit Alan Glynn Dark Fields című regénye szolgáltatott. Már a téma is nagyon érdekes, azonnal felkelti az ember kíváncsiságát.

Köztudatban van az a gyakori tévedés, hogy az ember agykapacitásának csak nagyon kis százalékát képes használni.
Ebben a történetben megtudhatjuk, hogy milyen lenne, ha hozzáférnénk a teljes volumenhez.
Bradley Cooper egy deklasszált írót, Eddie Morrát alakítja, aki amellett, hogy rosszul néz ki, még rosszul is érzi magát és az élete is romokban hever. A barátnője (Abbie Cornish) szakít vele, a könyve nem halad, nincs pénze, és lassan már élete se. Pont kapóra jön, hogy összetalálkozik a sógorával, aki amolyan dílerként tevékenykedik és a családi kötelékekre való tekintettel a pórul járt férfinek ad egy vadonatúj, kísérleti gyógyszert. Sokan drognak nevezték, de valószínűbb, (pláne a későbbiek fényében) hogy gyógyszerről van szó. De a lényeg az, hogy ez az új szer felszabadítja azokat a gátakat az agyban, melyek megakadályozzák, hogy agyunk teljes gőzzel dolgozhasson.
A tablettát bevéve nem okosabbak leszünk, – mint ahogy azt sokan tévesen értelmezték – egyszerűen csak elő tudjuk szedni a szükséges emlékekeinket, kivétel nélkül mindet. Azokat az agy rögzítette és a szer hatóanyagának köszönhetően összefüggésekbe tudja rendezni, aminek következménye az, amit Morra gyakori narrációinak egyikében megoszt a nézővel:

Nem csupán azt tudta, mit kell tennie, hanem azt is, hogyan tegye azt.

Főhősünk nem okosabb lesz, hanem a veleszületett intelligenciáját használja fel az élete során megszerzett információkkal kiegészítve, mindezt teljes maximumon.
A pirula gyökeres változást idéz elő, amit Burgerék fantasztikusan eltalált módon mutatnak be. Remekül érzékeltetik azt a furcsa állapotot, amikor valakinek a tudata módosult állapotba kerül.
Eddie előtt kitárul a világ, érzékei kiélesednek, látni kezd, és ha ebbe egyszer belekóstolt az ember, akkor többé nincs menekvés. Amint a szer kiürül a szervezetéből, amint múlik a csodálatos és felszabadító hatás, Eddie ismét el kezd leépülni. Az addiktív, kábítószerekre jellemző hatás, itt lép fel.
Mindent megtesz, hogy hozzájusson ehhez a csodaszerhez, melynek neve NZT – 48 és ezzel életveszélybe sodorja magát, de az árnyak mellett ott van a napfényes oldal is.
Megérkezik a siker, bármibe fog nem hibázik, egyre több ember figyelmét kelti fel a semmiből feltűnt csodagyerek, többek között a nagyhatalmú és gazdag Van Loonét (Robert De Niro).
Egy darabig minden flottul megy, de mivel az élet nem fenékig tejföl, jelentkeznek az anyag mellékhatásai is, mint időzavar, időkiesés, de mind közül a legbaljósabb: A halál.
Eddie egyértelműen függő, szüksége is van az NZT-re, mivel nélküle már képtelen fenntartani azt az ingatag életet, amit oly sebesen tákolt össze. Élete folyamatos fenyegetettségben telik, egyre nő a feszültség, ahogy megoldást, kiutat keres a szorult helyzetéből.
A Csúcshatás parádés alkotás, Burger igazán remekül végezte a dolgát, a színészekre sincsen panasz.
Cooper meglepően jó, míg De Niro inkább csak az utóbbi időben megszokott mellékszereplős szürkeségét hozza.

A film profi. A vizuális élmény páratlan, ami rögtön a remek főcím alatt meglátható, hiszen az eltalált zene (Paul Leonard-Morgan) és a képi megvalósítás (a végtelenített zoom) igazán élményszámba megy. De összességében az egész alkotás megvalósítása egyedi módon sikerült.
A gyógyszer keltette impressziók megmutatása nagyon érzékletesen sikerültek.
Emellett egy feszes, pergő filmről van szó, aminek egyértelmű ereje – a megjelenítésen túl – a történetében van, ami egy mélyrehatóan érdekes dolgot feszeget: Az ember határait.
Adott egy eszköz, amivel elmoshatók azok az éles peremek, amin túl eddig az emberiség nem juthatott el. És itt is van egy komoly értelmezési hiba, ami úgy vettem észre elég általános. Sokan felrótták, hogy annak ellenére, mennyivel okosabbá (ez mint mondtam nem így van) válik a főhős mégis alantas, ösztönvilág motiválta célokat tűz ki maga elé, mint a siker, a pénz, a jómód, egy gyors kocsi, nők, stb.

Itt fontos megjegyezni, – és ebben van a tudományos fantasztikum – hogy a pirula használója nem válik okosabbá, egyszerűen képessé válik az összefüggések helyénvaló kezelésére, a gyors és hatékony tanulásra, továbbá az eddig megtanultak rendszerezésre és felszabadítására, hasznosítására.

Ám mindettől az ember, csak ember marad. Nem válik többé, csak annyira képes, amire egyébként is képes lenne. Az ember szellemi lény, de mélyen meghatározza az ösztönélet is, túl közel vagyunk még az állatvilághoz, nem lehet függetleníteni magunkat. Tehát a főhős cselekedetei így egyből érthetővé és logikussá válnak. Ám a filmvégi fordulatban már mintha felsejlene a következő lépcsőfok…
Ez egy remek film, amit mindenkinek látnia kell. Sci-fi rajongóknak kötelező, de igazából, ha csak szeretnénk látni egy érdekes és elgondolkodtató alkotást, akkor is érdemes megtekinteni.