A kocka (Cube)

Az utóbbi időben nem igazán jutott idő arra, hogy leüljek és megnézzek a Várható filmek közül akárcsak egyet is, ezért ismét egy olyan film jön, amit véletlenül láttam.
Ez pedig nem más, mint a kultikus, vitatott, kanadai mozi: A kocka.


Ez a szoba zöld…

A 97-ben készült, kanadai alkotás rövid idő alatt sokak kedvencévé vált, és persze legalább ennyien utálják is a filmet. Emlékezhettek, hogy volt már szó kanadai csinálmányról a Sorozatportálon, ez pedig a Ragadozó csajok volt. A két film között annyi a különbség, hogy a Ragadozó csajok egy szörnyűség, addig a Kocka egy kissé ugyan monoton, de elgondolkoztató történet.
Alapjába véve arról szól, hogy van X ember, akik egy kocka alakú építményben térnek magukhoz és ki szeretnének jutni, ám az nem annyira egyszerű. Az építmény egy fifikás tervezés eredménye, sok minden nehezíti az elszánt csapat dolgát. Eközben persze előtérbe kerül az emberek igazi oldala is, az állatias, ösztönszerű viselkedési lenyomatok. Az ismeretlen környezet, az érthetetlen motivációk, a látszólagos oktalanság mögött megnyilvánuló, lehetséges célszerűség borzongató érzése mindegyik karakterből más és más viselkedési mintát hoz elő.
A film elég kevés pénzből készült, ez meg is látszik rajta, de azért érezhető benne a munka, a ráfordított idő, az ötlet. A színészek, bár még egyiket sem láttam, se azóta, se előtte, másban szerepelni, remek teljesítményt nyújtanak. A kis költségvetés ellenére a korabeli effektek mai napig sem teszik nevetségessé a filmet, meg hát nincs is sok belőlük.
A kocka, borzasztóan hangulatos mozi! Annyira nyomasztó, annak ellenére is, hogy élénkek a színek, hiszen több szoba is kékben, zöldben, vörösben pompázik, hogy az rajta hagyja a nyomát az emberen.


Amiért nagyon sokan elítélik és utálják a filmet, nem más, mint hogy nem igazán, illetve nehezen érthető. Nem sok minden derül ki, hogy miért kerültek oda, ki tette ezt velük, és hogy miért tette.
Pedig éppen ez a film ereje, mindenkinek meghagyja az önálló döntés jogát, hogy maga határozhassa meg, miként vélekedik ezekről a kérdésekről. Számtalan lehetőség kínálkozik, teret enged a szabad asszociációknak. Ám ha valakit frusztrál az ilyesmi, az maradjon távol a filmtől, mert felmehet a vérnyomása. Bár attól is garantáltan felmegy, hogy minden idők egyik legjobb sci-fi-ét hagyta ki.


9

A film jó, én már régen

A film jó, én már régen láttam, de ha emlékezetem nem csal, volt valami program, ami miatt bekerültek az emberek a kocka belsejébe, csak nem emlékeznek az előzményekre. Azt is fontosnak tartom, hogy ugyebár a kocka nem él önálló életet, azt kívülről irányítják, így akadályozva meg, hogy kijussanak a "kísérleti egerek". A kritika jó, kedvet is kaptam hogy újra megnézzem!!! :)

A-fraid képe

Kösz a kommentet! Azt meg sem

Kösz a kommentet!

Azt meg sem említettem, hogy készült két valami röhejesen gyenge folytatás...

 

A-fraid

Érdekes film,

Érdekes film, mindenféleképpen érdemes megnéznie annak, aki még nem látta.

Van Cube 2 és 3 is, azokat már sztem nem erőltetem :D

A filmet nagyon szeretem, de

A filmet nagyon szeretem, de mindenképpen csak az első részt érdemes megnézni. A film egyik szereplője David Hewett, akit már láthattunk pár filmben, és sorozatban a Kocka ota. (Többek között Stargate Atlantis-Dr.Rodney Mckay:-)

wouhn képe

Bizony, Rodney McKay nagyon

Bizony, Rodney McKay nagyon jó karakter volt az SGA-ban, David Hewlett zseniálisan játszott. Ha már itt tartunk, nem tudja valaki mikor jön az első Stargate Atlantis DVD film?

A Kocka egy lenyűgöző film,

A Kocka egy lenyűgöző film, csak tanulni kell hozzá kvantumfizikát/mechanikát, és nagyon sok mindent, hogy fel is fogja az ember, hogy konkrétan kész információkat kap maga elé.
A Kocka és a Hiperkocka működését át kell ültetnünk a világunkba és akkor értelmet nyer számatokra, hogy miért is egy csoda a film.
Lefedi a világunkat, a dimenziónkat.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről