Ivan Engler és Ralph Etter közösen forgatták le első igazi filmjüket, ami ugyan nem örvend nagy népszerűségnek – elvégre csak egy kisköltségvetésű svájci moziról van szó – mégis meglepően igényes munka. A történet ugyan nem kifejezetten eredeti, de elejétől a végéig ébren tudja tartani a néző érdeklődését.
Egy jóféle tudományos fantasztikum téma, remek megjelenítés, színvonalas rendezés, tűrhető színészek.

Merre tart a teherhajó?

A film elég hangulatos kezdéssel bír, megalapozzák a rá jellemző nyugtalan, paranoid, de egyben science-fiction atmoszférát. Sok pénz ugyan nem volt a mozira, de ez nem látszik meg rajta.
Persze a „nem sok pénz” itt megközelítőleg 4 millió svájci frankot jelöl, de hol van ez egy közepes amerikai mozi költségvetéséhez…
A számítógépes háttérmunka egészen magával ragadó, a Holddal tudnám összehasonlítani.
Stílusában is emlékeztet a fenti mozira, ám ez lényegesen mozgalmasabb és a főbb események nem az emberi elmében játszódnak.

A story alaphelyzete szerint a Föld bolygó számtalan problémával küszködik:
Túlnépesedés, környezetszennyezés, élelemhiány, a szokásos dolgok.
Emellett még terrorakciók is rettegésben tartják az embereket, hiszen egy szélsőséges gépromboló csoport (Ludd, Ludd!) időről-időre felrobbant pár létesítményt. Mindenki menekülne a koszfészekké vált Földről, és mindenki a Rhea nevezetű helyre szeretne eljutni.
A Rheáról annyit tudni, hogy egy igazi paradicsom, ahol elég pénzért békében élhet bárki.
Ide igyekszik főszereplőnk is, Laura Portmann (Anna-Katharina Schwabroh), akinek testvére és annak gyermekei már ott vannak, csak rá várnak. Ám Laura, aki egy teherhajón dolgozik orvosként, kénytelen elvállalni még egy utat, hogy összegyűljön a kellő összeg.
Ez az út azonban nem a megszokott módon zajlik le.

Rendkívüli módon egy űr marsall, Samuel Decker (Martin Rapold) is kísérőjükül szegődik. Berakodnak majd elindulnak céljuk felé.
A 3 év 8 hónapos út alatt a doktornő felébred a hibernációból, hogy átvegye a műszakot, de furcsa dolgok történtek. Valaki, vagy valami van a raktérben, mi több illegálisan nyitogatták annak ajtaját is. A nyomozás során a kapitány titokzatos körülmények közepette meghal. Felkeltik a legénységet és kezdetét veszi a rejtélyek felfedése. Ki vagy, mi van a raktérben? Ki ölte meg a kapitányt?
Mi a rakomány valójában? És hová tart a teherhajó?
A paranoid hangulat ekkor teljesedik ki, mindenki a másikat gyanúsítja, egyre furcsább minden.
Valóban vannak még emberek a hajón? Mit keres a Biohazard (Fertőzés veszély) felirat a konténereken?
Ki a hunyó, és hogy jön ide a Rhea?

A legfőbb gond a filmmel, hogy ezekre a kérdésekre mind választ kapunk. Ami persze nem egy komoly probléma, csak elöli a közel kétórás mozi legnagyobb erényét.
Ez pedig a rejtély, a feszültség, a homály uralta teherhajó rideg hangulata. A konkrétumokkal átvezetik a filmet egy másmilyen atmoszférájú folytatásba. Ezt persze a történetvezetés megköveteli, de az alkotás legjobb részei a hajón játszódnak, amikor senki nem tud semmit, de azért valamit mégis csak sejt, miközben egyre másra következnek a rejtélyes események. Szerencsére az információkat lassan adagolják, így ez a magával ragadó hangulat sokáig kitart. A végére azonban nem marad egy titok sem, mindenre magyarázatot kap a néző.
Ezzel érzésem szerint veszít az erejéből, de még így is egy kiváló sci-fi-vel van dolgunk, amit nyugodtan ajánlhatok a műfaj kedvelőinek.
Kuriózum jellege üdítően hathat.
A raktér fontossága külön figyelmet érdemel, hiszen sok jelenet játszódik ott.
Egyébként maga a gigantikus raktár megoldása is nagyon ötletes, az ábrázolása is tetszetős, remekül használták fel a történetben is.
A Cargo svájc egy ígéretes alkotása, ami remek, egyedülálló hangulattal bír – ez teszi igazán jó filmmé – az üres hajórészek gyakori mutogatása, a számos reklám megteremti a néző számára a rideg,  apokaliptikus jövőt, ami azért még bőven emberi marad, mint ahogy az a történetből ki is derül.