A Coen-fivérek legutóbbi filmje, amit láttam – ez volt a Nem vénnek való vidék – nagyon nem nyerte el a tetszésem. Ehhez mérten egy kicsit félve kezdtem A félszemű megtekintéséhez. Charles Portis regényének újraadaptálása azonban kellemes meglepetést okozott. A 69-es és a 75-ös filmeket követve megszületett a 2010-es Cogburn békebíró, aki egy olyan alkotás főszereplője, ami csak nagyvonalakban idézi a régi westernek hangulatát.
A rendező páros sajátos új ízt adott a klasszikus történetnek és a műfajnak is, azzal hogy újszerűen álltak a munkájukhoz.

Filmjük a főszereplőnő narrálásával veszi kezdetét, amiben megosztja a nézőkkel az alaphelyzetet.
E szerint a 14 éves Mattie Ross (Hailee Steinfeld) édesapját megöli egy zsivány, Tom Chaney (Josh Brolin). A szokatlanul talpraesett, felvágott nyelvű és kemény kislány azonban bosszúra szomjas és addig nem nyugszik, míg apja ügyeit el nem intézte, és gyilkosa meg nem fizetett bűnéért.
Az egyik legerőteljesebb karakter ez a kislány, hiszen gyermekként – ráadásul nőként – érvényesül egy olyan világban, ahol egyértelműen a férfiak domináltak. Szimplán ésszel, önmagában bízva oldja meg a sorban jelentkező problémákat.
Egyszerű történet ez, amelyet főleg a színészek és a remek dialógusok tesznek érdekessé.

Az ellentmondást nem tűrő Mattie felkeresi a félszemű Rooster Cogburn békebírót, hogy segítségével elkaphassa apja gyilkosát.
Cogburn (Jeff Bridges) figyelemreméltó karakter, annyi szent.Szokatlan keveréke egy iszákos balféknek és egy igazi western párbajhősnek.
A készítők jól ötvözték benne a realitást és az ős westernek kemény pisztoly atlétáit.
Helyzetüket nehezíti, hogy Chaney indiánterületre menekült és csatlakozott egy bizonyos Lucky Ned (Barry Pepper) bandájához. A párosból trió válik, hiszen velük meg egy texas ranger társul, LaBoeuf (Matt Damon), aki már jó ideje üldözi Chaney-t.
Innentől a történet röhejesen visszafogott:
Követik a szökevény egyre hűlő nyomait.
Ha igazán őszinték akarunk lenni, akkor a sztori maga szinte már érdektelen.
A legjobb férfi főszerepért – okkal – járó Oscárra jelölt Jeff Bridges zseniálisan hozza a pokróc modorú, részeges, öreg békebírót, aki legalább olyan összetett karakter, mint Mattie. Az egyik pillanatban bohócot csinál magából, a következőben pedig véresen komoly.
Emellett a párbeszédek az elejétől a végéig szórakoztatóak, érződik rajtuk, hogy kimunkáltak, a színészek életet visznek bele. Nagyon eltalálták őket.

Ahogy az lenni szokott, a három főbb szereplő nem bírja egymást, majd fokozatosan barátkoznak meg a másikkal. Aki egy tipikus westernt várt, annak ez a mozi csalódást fog okozni.
A pisztolyokat alig sütik el, a veszélyes indián terület is kimerül annyiban, hogy találkoznak egy hullákat vásárló indiánnal, meg egy fura, medvebőrbe öltözött fogorvossal. Nem viccelek, egyébként ez a két rész volt a filmben az, amit egyszerűen képtelen voltam a helyére rakni. Érzésem szerint merőben feleslegesek is, nem illettek a moziba, egyszerűen furcsák voltak.

Aztán persze akad némi lövöldözés, megfordul a kocka és az üldözés is célt ér, és ahogy kell, a végére tettek egy hamisítatlan western végjátékot. Ezzel szemben a film fogja magát és véget ér.
Az alkotás vége az összecsapottság érzésével töltött el. Mint ha pár percben el akartak volna magyarázni egy egész életet. Nem vált be…

Tehát lényegében A félszemű egy hamisítatlan vadnyugati alkotás, amiben más, az a szemlélete, az értékrendje és, hogy modern módon csempészte bele a drámát a történetbe.
A dialógusok, a karakterek mind ezt az újszerű, korabeli stílust támogatják.
A szereplők és a történet is – némi átalakítással – akár napjainkban is játszódhatna.
A tíz Oscarból egyet sem kapott a produkció, hogy ez helyes vagy nem helyes mindenki eldönti maga, de azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy a tíz jelölés jó része azzal magyarázható, hogy a Coen-testvérek rendezése. Érzek én ebben némi részrehajlást, de Bridges páratlanul jó, bár Colin Firth jobb volt.
Ellenben Hailee Steinfeld mellett nem értem, hogy lehetett elmenni. Ez a 15 éves tini lány felnőtt színészeket megszégyenítő módon játszik. Remekül formálta meg szerepét.
Most néztem meg A harcost -  hamarosan jön a kritika  -, amiben Melissa Leo alakította női mellékszereplő Oscart kapott. Nem mondom, hogy gyenge a játéka, de nem olyan átható, mint Hailee Steinfeldé.
Itt arról lehetett szó, hogy nem akarták egy taknyosnak adni a nívós díjat, annyi kipróbált és idősebb színésznő között. De elég is az összeesküvés elméletek gyártásából…

A Jonah Hex-szel leszerepelő Josh Brolin karaktere is érdekes volt, bár túl sok szerephez nem jutott.
Inkább tűnt együgyűnek, mint ravasznak, ahogy a történetben beállította a szóbeszéd.
Damon is hozza a megszokott szintjét, neki ez csak újgyakorlat volt, ám kétségkívül egyik legérdekesebb szerepe lehetett a visszafogottan öntömjénező texas ranger.
Annyit azonban még érdemes a film rovására írni, hogy elképesztő módon torzult beszédet adtak a karakterek szájába – Mattie kivételével, szinte mindenki úgy beszél, mint ha tele lenne a szája kaviccsal. Nem értem miért kellett a főbb szereplőknek ennyire zárt szájjal, brutális akcentussal és érthetetlenül beszélnie. Ez elég zavaró hosszú távon, bár a szinkron ezt bizonyára kiküszöböli.
Tény, hogy a Coen-páros legújabb alkotása önmagért beszélő, szórakoztató, kifinomult mozi.
A két főbb szereplő, Briges és Steinfeld miatt már megéri megnézni, nem semmi, amit produkálnak, de a többiek sem maradnak el tőlük. Emellé a film maga nagyon szép, értem ez alatt a helyszíneket és az operatőri munkát. Érdekes, hogy mennyire huszadrangú mindezek mellett a történet, érezhetően a karakterekre bízták a filmet és ez az ötlet be is válik. Nem  fogják nagyon emlegetni, bár azért néhány mondatot kiérdemel majd a filmtörténelemben, de egy jó alkotásként emlékezhetünk meg róla.