Válasz a hozzászólásra

Persons Unknown - A teljes első évad

Véget ért a sorozat első szezonja, ezzel együtt az egész széria is, hiszen az NBC nem tart igényt a folytatásra. Ez nem is csoda, hiszen elég felemás teljesítményt nyújtott a Persons Unknown. Nagyon jól indult, de valahogy nem sikerült fenntartani az érdeklődést, kissé beleszürkültünk a cselekménybe. A vége ismét szárnyalt, nekem kifejezetten tetszett. Mindezek tudatában el kell ismernünk, hogy a sorozat nem érdemelte volna meg, ha megkapja a második évados berendelést.

A cikk ide kattintva folytatódik...

Mit is kell tudnunk erről a szériáról?

Az NBC csatorna fix, 13 részes sorozata, amelynek főszereplői egymás szemében idegenek, akiket összezártak egy különös városkában a semmi közepén. Kifejezetten tetszett a kibontakozás, mintha mi is részesei lettünk volna a történéseknek. Csak annyit tudtunk, mint a főszereplők. Az ő nézőpontjukból közelítettük meg az eseményeket. Ez azért nagyszerű, mert gondolkodásra ébreszti a nézőt, akik szeretnek agyalni, teóriákat gyártani. Az első néhány részben erre volt is lehetőség, hiszen fogalmunk sem volt, hogy mi folyik ott.

Aztán ahogy haladtunk előre a sztoriban, egyre inkább alábbhagyott a lelkesedés. Viszonylag hamar kiderültek nagyon fontos dolgok az igazsággal kapcsolatban, ami némiképp elvette a sorozat varázsát. A nagyobb baj az, hogy nem tudtak az alkotók egyenletes színvonalat produkálni. Egy nagyon jó ötlet köré építettek fel mindent, nem számolva azzal, hogy a 13 részes évadot valamivel ki is kell tölteni. Nem elég megtervezni egy remek kezdést és egy hatásos lezárást. Fel kellett volna tölteni igazi tartalommal.

Mert valljuk be, az évad közepe tájékán voltak kifejezetten unalmas és idegesítő részek. Az egyhangúságon még az új szereplők behozása sem enyhített. Pedig voltak néhányan, akikkel csak később ismerkedhettünk meg, de igazán egyikük sem hagyott bennem mély nyomot. A régi karakterekkel már kicsit más a helyzet. Ők valahogy az ember szívéhez nőttek. A színészek játékai nem voltak nagyon magas színvonalúak, de tökéletesen passzoltak a sorozathoz. Az biztos, hogy nem ezen csúszott el ez a projekt.

Az évad felénél nagyon sok néző lemorzsolódott, megcsappant a széria népszerűsége, ekkor kezdődtek a bajok. Volt olyan rész, amit a csatorna már le sem adott, nem pazarolta rá a műsoridőt. Szerencse, hogy a webre felpakolták, így az élelmes rajongók nem maradtak Persons Unknown nélkül azon a héten sem.

A hullámvasút alja után nyilvánvalóan valami jobbnak kellett következnie. Így is történt (szerencsére). Az utolsó 2-3 rész elég jól el lett találva. Főleg a 12. ragadott magával leginkább, amely kiérdemelte a sorozat legjobb epizódja díjat. A finálé valamivel eseménytelenebb volt az őt megelőzőtől, de a sorozat záró képsorai mégis ütöttek. Bár valahol sejteni lehetett, hogy valahogy így ér véget a Persons Unknown, de a zene, a képek nagyon passzoltak.

Nem is akarom lelőni a poént, hogy mi történt a sorozatzáró körüli részekben. Aki gondolja, nézze meg.

Összességében a Persons Unknown egy közepes teljesítményű sorozat lett, amelynek alapötlete kiváló és sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Kár érte, mert helyenként remek szórakozást nyújtott. Ha a világ kifordul magából és Isten leszáll közénk, talán az NBC mégis berendeli a második évadot.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről