Persons Unknown 1x07 - Smoke and Steel

Az előzőnél valamivel jobbra sikerült a hetedik rész, de még mindig elég középszerűnek mondható a sorozat. Érdekes elgondolkodni azon, hogy nyáron egy ilyen széria még elmegy, de a sorozatos idény kellős közepében elég valószínű, hogy „éhen halna”.
A szokásos mederben evickéltünk tovább, ismét kiderültek érdekességek és egy újabb szereplőhalál tarkította az elraboltak szürke hétköznapjait.

Folytatom...

Valami megváltozott azóta, mióta kezd derengeni előttünk, hogy mi folyik itt. A misztikum sokkal kívánatosabbá tette a sorozatot. Lehetett találgatni, elméleteket gyártani, amelybe belefértek a nem földi vagy éppen természetfeletti teóriák. Amióta beszűkítették előttünk ezeket a lehetőségeket, valahogy elveszett a varázs.

Itt már lassan nem az a kérdés, hogy mi történt, hanem hogy miként oldják meg. Ettől függetlenül a részek többnyire érdekesek és fordulatosak. Még így a visszavett tempóval is robog annyira a széria, hogy végig akarjam nézni. Főleg, hogy már túl vagyunk az évad közepén.

A hetedik epizódban is Joe volt a központi szereplő
, aki az előző részben eléggé felhívta magára a figyelmet azzal, hogy bevallotta kettős ügynöki szerepét az egész színjátékban. Az elveszett bizalom nehezen visszaszerezhető, még kevésbé pótolható. Hősünk valódi szándékait még homály fedi, de eddig elég meggyőzően mutogatja szebbik orcáját. A dolgok akkor fordultak negatív irányba, mikor Janet véletlen kutakodás közepette megtalálta az elraboltak aktáit Joe szobájában. El is gurult az a bizonyos gyógyszer messzire és a férfi lett az első számú közellenség.

Kellett ez a fordulat, mivel a többiekről alig tudunk valamit, esetleg azt, amit megmutatnak nekünk, vagy önmaguktól elmondanak. Az aktákba való belekukkantással ismét éltre tudták kelteni ezeket a részeket és vájkálhattunk mindenki piszkos ügyeiben.

Joe barátja, Tom húzta ezúttal a legrövidebbet, hiszen egy serpenyőnyi forró sertészsír landolt rajta, amelynek következtében elhalálozott. Joe-n látszott, hogy ugyanannyira ki akar jutni, mint a többiek és mindent megtesz, hogy segédkezzen. Apróbb kellemetlenség, hogy a fürdőszobában állva, barátocskánk köddé vált. Talán meglógott? Vagy elvitték? Ki tudja.

Janet ex-férjének nyomozgatásai továbbra is elég gyenge jeleneteket szülnek. Valahogy ez a szál nem tartozik a kedvenceim közé. Mindenesetre ezen a fronton is zajlanak az események és várható, hogy a két front egyszer még találkozik.

Összességében egy erősebb részt követhettünk végig, mint a múltheti. Valahogy azonban a sorozat szikrája kialudt, de még mindig kielégítő szórakozást nyújt.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről