Válasz a hozzászólásra

Haven 1x03 – Harmony

Igen, legutóbb azt írtam, hogy én többet nem foglalkozok ezzel a sorozattal, ám úgy alakult, hogy Wouhn folytatja majd. Csupán arra kért, hogy a harmadik epizódot még én jegyezzem. Ezen ne múljon, ennyit még kibírok!
A sorozat az eddig tapasztaltak szerint folytatódott...

Én meg itt folytatódok…

Újabb rész, újabb ügy. A fő szál persze tyúklépésben halad, semmi extra, mint az előzőekben.
Az első dolog, ami megütötte a fülem (és szemem), hogy az előzetesben a Coloradói Kölyök esetet gyilkosságként említik. Ez nem is tudom miért kerülte el eddig a figyelmem, hiszen ez az eredeti King által alkotott történet tönkretétele és megerőszakolása.
Stephen King rövid kis kötetében pont az volt a lényeg, hogy nem lehetett tudni mi okozta a Kölyök különös halálát. Az egész lényegében a rejtélyre, mint önálló jelenségre volt kihegyezve.
Ezzel szemben itt már gyilkosságként kezelik. Mindegy is mert nem sok motívum ismerhető fel a könyvből. Nem sok közük van egymáshoz…

Ahogy az eddig volt, ismét egy másik ügybe csöppenünk, amíg végignézhetjük Audrey és Nathan tapogatózó ismerkedését. Ebben az esetben egy elmegyógyintézetben robban ki a hisztéria, a doktor bácsi különösen agresszíven viselkedik, míg pár ápolt meglép és ők teljesen magukhoz térnek és normálisan kezdenek viselkedni. Ám varázsütésre minden visszaáll a régi megszokott helyzetbe.
A betegek betegek lesznek, a doktor pedig doktor.
Ahogy gördülnek előre az események szépen ki is derül, hogy itt bizony egyetlen nőszemély körül bonyolódnak az események. Aki mellesleg szintén a gyógyintézet vendége és egykor zeneszerzőként tevékenykedett, míg bele nem örült a tökéletes dal elkészítésébe. E furcsa asszony odaadó férje is belekeveredik a story-ba és a fordulatoknak köszönhetően egyáltalán nem lesz egyértelmű az ábra.
Ebben a kisvárosban még a sarki fűszeres is képes repülni, a postás pedig átlát a falon, az az érzésem a készítők kicsit túlzásba estek a természetfeletti erővel rendelkező lakosokkal kapcsolatban.

Tehát egy teljes mértékben megszokott epizód ismét, ám az egyik férfi beteg szolgál némi információval a titokzatos nőről a fényképen. A neve Lucy
Ez nem sok, pont mint ahogy a sorozat sem nyújt túl sokat és én innentől kezdve tényleg búcsúzom a Haventől. De ha valaki csak a e széria miatt járt volna ide, az megnyugodhat:
Wouhn tolmácsolásában továbbra is olvashattok róla a Sorozatportálon!

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről