The Walking Dead 5x05 - Self Help

Az biztos, hogy az előzőnél lényegesen jobb részt produkáltak most, de még így sem közelíti meg a színvonal azt, amit az évadnyitóban megtapasztaltunk. Nem a legjobb húzás, amikor a már nem is annyira népes szereplőgárdát további kis részekre bontják és csak velük találkozhatunk. Persze az is igaz, hogy a sok emberrel meg egyszerre nem lehet mit kezdeni. Az előző évadban a nagyon kis csoportok bejöttek, de ott a környezet is közrejátszott. De legalább megtudtunk egy nagyon fontos dolgot.

Ezúttal a Washington felé igyekvő bagázs rövidre sikerült buszos túráját tárták elénk. Azt meg kell hagyni, hogy a legszínesebb karakterek nem itt tanyáznak, ezért sem lett olyan jó az epizód.

Egy kicsit többet megtudhattunk Abrahamről, aki kezd egyre unszimpatikusabb lenni, pedig elég jónak tűnt az előző szezon hajrájában.

Amit problémának látok, hogy a készítők nem használják ki maximálisan a megváltozott világ adta lehetőségeket. Túl sablonossá kezd válni, hogy hőseink találnak valami romos települést, kiirtják az ottani járkálókat, bevackolják magukat, aztán tovább állnak. Egy-két apróbb csetepatét leszámítva mostanra már a zombiknak sincs túl sok szerepük. Ebből azért jóval többet is ki lehetne hozni.

De ha már nincs túl színes környezet, akkor a sztori legyen ütős. Nos, a történetben nem haladtunk előre szinte semmit. Töltelék párbeszédek és semmitmondó jelenetek váltották egymást.

Ok, ha már ezen fentiek egyike sem sikerül jól, akkor legalább ügyeljenek a karakterekre. Itt azért volt némi életjel pislákolás, ami mindenképp pozitív. Hőseink képébe vágta Eugene, hogy ő valójában nem is tudós és az egész „világmegmentősdit” csak kitalálta, hogy védelmet kapjon az erősebbektől. Ezen mindenki annyira meglepődött, hogy az nem igaz. Pedig rajtuk kívül ezzel kb. mindenki tisztában volt.

Voltak azért érdekes eszmecserék is, tulajdonképpen olyan figurákat hoztak össze egy-egy diskurzus erejéig, akik alapból nagyon távol állnak egymástól. Az biztos, hogy Eugene nagyon idegesítő arc, kérdés, hogy mi lett vele a méretes pofon után.

Az még nagyobb kérdés, hogy mihez kezdenek most? Gondolom Washington lefújva, vagy mégsem?

5

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről