Fringe 4x01 - Neither Here Nor There

A Fringe is lassan matuzsálemi korba lép, hiszen már a negyedik szezonját kezdhette meg, ami sorozatos mértékben igen szépnek mondható. A nézettség alapján nem hiszem, hogy rászolgáltak a bizalomra a kedves készítők, de ha már így alakult, akkor kutya kötelességük olyat alkotni, amitől minden rajongó eldobja az agyát. Az előző évad helyenként okozott meglepetést, nézhető részeket, zseniális színészi teljesítményeket, mégis mélyen elmaradt a korábbiaktól. A zárás is hasonlóan sikerült, nagy kérdés milyen lett a nyitás?

Ugyan olyan gyenge, mint az évadzáró. Szinte semmi értelme nem volt az egésznek. Felépítettek egy olyan misztikus háttérsztorit, ami egyáltalán nem hiányzott. Az írók biztos úgy gondolták, hogy Petert kiírni királyos dolog lesz. Semmi perc alatt eltüntették az egyik legértékesebb karaktert, ráadásul a szánkba rágták, hogy ő soha nem is létezett, bevégezte célját, ezért szabaduljunk meg tőle. Ez mekkora marhaság már! Persze Peti szellemi esszenciája olyan erős, hogy nem hagyja magát csak úgy kitörölni az idővonalból, így hát a tévé képernyőjén át megmutatkozik. Pont olyan nevetséges az egész, ahogy hangzik.

Szóval Peter nincs, nem is emlékszik rá senki. Valakivel azért csak kell pótolni a férfi főszereplő ki tudja meddig tartó hiányát, így előtérbe kerül Lee ügynök. Még szerencse, hogy a fickóval különösebb gondok nincsenek, csupán az ahogy összehozták az áltudományos részleggel. Mintha egy félre siklott bevezető részt néztem volna, ahol még nem látjuk a teljes képet, ezért az apróságokkal foglalkozunk.

Előtérbe kerültek ezek a kettes szintű alakváltók, amiket még senki se látott. Kár, hogy ebből az ötletből se sikerült semmit kihozni. Nem tudtunk meg róluk semmit, nem csepegtettek elég misztikumot köréjük, egyszerűen nem is érdekel, hogy ki küldte őket. Sima mezei nyomozgatás zajlott ronda bőrű emberek után. Semmi szezonindító vonulata nem volt a résznek, elmentünk ismét a hülyeségek irányába.

Dr. Bishop is gyengébb volt az átlagnál, a jelleméből adódó poénok elmaradtak vagy erőltetettek voltak. A lényeg azonban, hogy egyáltalán nem volt Fringe atmoszférája a résznek. Pedig pont most kellett volna leginkább odatennie magát a sorozatnak, ha szeretnének még következő évadot.

Épp azért vagyok dühös és csalódott, mert nagy kedvencem a széria és annyi lehetőség lenne benne, csupán vissza kellene hozni a korábbi évadok hangulatát. Még az sem segített az epizódon, hogy vendégszereplőként beugrott Joe Flanigan.

Összességében egy nagyon vérszegény évadkezdés, ahol ismét a hülyeség dominált. Egész biztosan sokan nagy csalódottsággal álltak fel a tévé elől.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről