De szépen mondta Szókratész…
Bizony-bizony, valószínűleg ezt az idézetet szeretették volna a produkció vezérmondatának, ám a megvalósítás során mindez a mögöttes gondolat valahogy elkallódott. Mert én ugyan semmi ilyesmire hajazót nem fedeztem fel a filmben.
Mármint, ami a gondolati síkot illeti…
Istenek és halhatatlanok vannak benne, meg emberek is, és ennyi az egész.
Nem tréfálok, az egész olyan üres, akkora hülyeséghalmaz, hogy még a sablonokkal is alig fáradtak. Mintha a forgatókönyvírás, az ötletelés is csak amolyan tessék-lássék módon lett volna kivitelezve, – a rendezésről nem is beszélve.
Annyira összeszedetlen a teljes produkció, nincs ami egyben tartsa. És mivel üres, hát unalmas is.

Az egész a 300-at másolja ezt már tisztáztuk, emellé még a jól bevált görög mitológiát is hozzá csapja, aminek a  legfőbb jellemzője, hogy mindig eltorzítják. Csak fognak pár véletlenszerű, jól hangzó görög mitikus alakot és belepasszírozzák a sztoriba, nem törődve azzal, ki is volt, mit is tett, van- e köze a többi karakterhez, vagy a leírt és évszázadok óta megőrzött történetekhez.
Ergo, egy átgondolatlan és szabadon értelmezett görög mitológián alapuló világban találjuk magunkat, ahol az Istenek és a Titánok nagy harcot vívtak egymással.
Az Istenek győzedelmeskedtek és a Tartarosz mélyére zárták a Titánokat. Ám ekkor jön a képbe Hüperion, (Mickey Rourke) aki eltökélte, hogy szabadon ereszti a nagyhatalmú, ám gonosz lényeket, hogy letaszítsák az uralkodó Isteneket, – akik tök ötletesen a csupasz hegy tetején álldogálnak, röhejes fejfedőkben – és megszerezhesse a világuralmat, bosszút állhasson elvesztett családjáért.
Ja, ha már röhejes fejfedők… szegény Rourke-nak miért kellett olyan sisakot adni, amiben úgy néz ki, mint egy tapsifüles?
De mindegy is, hiszen sisak ide, vagy oda, Hüperion kemény legény, aki pusztító háborút indít egész Hellászon át. Egyedül a főhős, Thészeusz (Henry Cavill) állhatja útját, aki stílszerűen egyszerű ember, mégis irdatlan hatalommal bír. Melyek megnyilvánulnak a szemkápráztató és – ha röviden is – élvezhető harcjelenetekben. Hüperion tervéhez azonban kell egy mitikus íj, a Pireuszi íj, mert egy csodálatos, isteni eredetű fegyver. Az Istenek meg tétlenül nézik a halandók vérontását, hiszen nem avatkozhatnak közbe. Aztán jön a Nagy Csata, Thészeusz beszéde, az epikusnak szánt szövegek, jelenetek, amikben nincs semmi epikus, mi több szánalmas epigonok csupán, némi sablonossággal.

Ez a film nem más, mint egy siralmas produkció, ami röhejbe hajlóan majmolja a 300-at.
Még bizonyos jeleneteit is, (Thészeusz beszéde, a szűk alagút védelme, kis csapat a nagy túlerő ellen, stb.) szövegeit, karaktereit is onnan veszi, csupán stílustalan és tartalmatlan. A 300 sem volt egy igazán erőteljes alkotás már ami mondandót illeti, de azért annak volt valami filozófiája, jobb szó híján.
Ez az egész görög látvány turmix egy selejtes alkotás, ami a tavalyi év legfelületesebb okádéka, ami a kikerült a hollywood-i szennygyárból.