Aki esetleg nem tudná, annak elmondom, hogy ez a film egy remake, az eredeti 1981-ben készült el és számtalan ember kedvencévé vált. Ugyan látvány terén elmarad – hiszen számítógépes technika helyett báboztak – a 2010-es változattól, de meg kell hagyni, hogy mégis egy kellemes film.
Az újragondolással sincsenek komoly gondok, bár attól függ, mit veszünk komolynak…

Titánok összecsapása? Vagy összecsapott Titánok?

Ez egy hamisítatlan hollywoodi film. Elejétől a végéig. Az 1981-es verzió ma már mókásnak hat, de abban mégis volt valami szeretnivaló, valami sajátságos hangulat, ami megragadta az embert.
Itt ilyesmiről szó sincsen. Csupán elkápráztatni akarják a nézőt. Ez pedig kimerül a látványban.
Meg is kell jegyezni, hogy a látvány az kifogástalan, elképesztő a megjelenítés, az akció jelenetek páratlanul szórakoztatóak és szépek. A film többi része azonban átgondolatlan, kidolgozatlan és felületes.

Talán azzal kezdeném, hogy a készítők valami elképesztően nagy ívben potyantottak a mitológiai hűségre. Ami végső soron elnézhető lenne, hiszen a 81-es sem volt túl figyelmes e téren, de amit ebben a filmben produkálnak az valami titáni. Mitológiai alakok összemosása, ferdítések sokasága, az eredeti történethez nem kapcsolódó karakterek bevonása és egyéb agylohasztó baromságok.
Aki valamelyest jártasabb a görög mitológiában az komoly fejfájásra számíthat.
Kezdjük a film kezdetéül szolgáló narrációt, melyben megismerhetjük a történetünk előzményeit, melyben a jelenlegi Istenek letaszították a Titánokat, hogy átvehessék a helyüket.
Amit itt elmondanak az mind baromság. Annyi igaz belőle, hogy voltak Titánok, meg vannak Istenek és átvették az előbbiek helyét. Tehát a csupasz váz, ami valós. A masszív hülyeségözön még nem ért véget.
Perszeuszt (Sam Worthington) egy halász találja meg egy ládában az anyja karjaiban, halászat közben. Az anyja meghal, de a mesterember úgy dönt, felneveli a gyermeket. A fiú fel is nő szépen, halász lesz, mint az apja, de a családja meghal egy sajnálatos incidensben Hádész keze által.
Perszeusz bosszút fogad. Egy Isten ellen!
Az emberek elégedetlenek voltak, szembe fordultak az Istenekkel és megtagadták őket, ez meg a story háttere. Erre az Istenek összegyűltek az Olümposzon. Hádész (Ralph Fiennes) előállt egy ajánlattal, amit Zeusz (Liam Neeson) nem tudott visszautasítani.
Az Alvilág Urának kezébe adta az emberiséget.
Hádész meglátogatja az argoszi udvart, mely az elégedetlenkedés gócpontja és ahová a Perszeuszt is vitték. Hádész ultimátumot nyújt a királynak, mely szerint tíz nap múlva rájuk ereszti a Krákent és ha nem áldozzák fel szépséges lányukat, Andromédát (Alexa Davalos), akkor a vízi szörny elpusztítja az egész várost. Egyedül Perszeusz segíthet rajtuk, mert hirtelen kiderül, hogy félisten.
Egy ilyen éles váltás után megjelenik egy titokzatos nő is. Az ő neve Io (Gemma Arterton) és az égvilágon semmi köze a Perszeusz mondakörhöz. Ellenben nagyon csinos.
Ő meséli el héroszunk születésének történetét. Őt egykor Zeusz nemzette egy vele ellenszegülő király feleségének, mire az őrjöngő király egy ládában a tengerbe vetette szeretteit.
Útra is kelnek sebesen, hiszen nincs sok idő, ennek ellenére pár perc alatt megtanul kardot forgatni, pedig – ahogy azt ő is gyakran állította – ő csak egy egyszerű halász.
Na, hiába az isteni vér...
Mennek, mendegélnek, amíg egy erdőben főhősünk rá nem akad egy csillogó kardra, majd később megleli egy tisztáson a Pegazusokat is. Majd találkozik későbbi hátasával is.
Gyönyörű jószág…
De nincsen egyedül, hiszen Io is a nyomukban jár, majd csatlakozik is, aminek természetesen az lesz a következménye, hogy Perszeusszal egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Mindezek a rosszul bevezetett történések, az indokolatlan jelenetek mintapéldái. Itt is akad egy aprócska gond. Még pedig az, hogy Perszeusz Andromédát veszi feleségül a monda szerint. Még akkor is, ha jelen esetben Io sokkal jobban néz ki és szimpatikusabb is.
Na, nem akarom tovább szaporítani, míg eljutnak céljukig számtalan érdekes és látványos kalandban lesz részük. Elég csak a skorpiókat, vagy a Medúza elleni attakot említeni.
Még az Alvilágba is lemennek – Medúza feje miatt – annak ellenére, hogy egy félig ember, félig kígyó nőszemély egyáltalán nem ott élt, de hagyjuk.

Ha fel szeretném sorolni a sok baromságot, ami ebben a filmben van, akkor sokáig kellene még koptatnom a billentyűzetem. Mivel hollywoodi alkotás megkíséreltek csupán a látvánnyal kielégíteni minket, amire egyébként nem is lehet panasz. De a történet egy olyan összehordott ostobaság, hogy amellett nem lehet elmenni szó nélkül!
Emellé még megkapjuk a szokásos kliséket is, amik nem maradhatnak el az ilyen produkciókból.
A film elején feltűnik egy régi ereklye a 81-es alkotásból, az aranybagoly, amire én azt hittem, hogy benne lesz ebben a filmben is. De nem így lett! Csupán Worthington mutatja meg egy pillanatra és kész!
A film maga élvezhető, gyönyörű, látványos, helyenként izgalmas, de a történet kuszasága és elnagyoltsága ront az összképen. A sok mitológiai ferdítés, hozzáköltés, értelmetlen változtatás - hát könyörgöm még Dzsinnek is voltak benne!!! - az összecsapottság érzetét kelti.
Azt mondom, aki teheti, ne hagyja ki, de ne várjon túl sokat. Bár az ilyen alkotásoktól nem is kell, hiszen más céllal készülnek.