A történet önmagában nem újszerű, legalább is mai szemmel már nem az, 82-ben viszont újdonságként jelentkezett a filmvásznon. Sikere kultstátuszt eredményezett, és persze az anyagiakat se feledjük…
Egyik főszereplőnk Alan Bradley (Bruce Boxleitner), aki programozóként dolgozik egy hatalmas számítógépes cégnél, az Encomnál. Arra lesz figyelmes, hogy a maga által írt kis programja, Tron, elvész és nem engedik hozzáférni a rendszerhez. Tron egyik legfontosabb tulajdonsága az volt, hogy ellenőrzése alá tudta vonni a Mester Kontroll Programot, mely a cég saját, már-már önállósodó és gondolkodó vezérprogramja. Az MKP túlzó mesterséges intelligenciája fellázad és uralmát szeretné kiterjeszteni. Alan aggályosnak tartja a dolgokat és a cég egykori, renitens dolgozójához fordul segítségért.
Flynn (Jeff Bridges) jelenleg jól menő játéktermet üzemeltet, továbbá hackerként tevékenykedik, hiszen az Encom jelenlegi igazgatója, Dillinger (David Warner) ellopta az Űrőrültek nevű, nagysikerű játékprogramot, melyet Flynn írt. Az átvert és kirúgott férfi viszont bosszút akar állni, ám ahhoz bizonyítékok kellenek.
Alan és Flynn összefognak és betörnek az Encom rendszerébe.

Innentől válik igazán érdekessé a film, hiszen egyik újdonsült kísérleti fejlesztését felhasználva, az MKP áttranszportálja Flynnt az emberi világból a számítógépes rendszerbe.
Feltárul előttünk a rendező, Steven Lisberger látomása, hogy milyennek is képzeli a programok világát.
Vastagon benne vannak a megjelenítésben az akkori speciális effektek korlátozott lehetőségei is, de még mai is megállja a helyét, illetve illeszkedik a számítógépes rendszerek rideg logikán alapuló működéséről alkotott képnek. A formák nem bonyolultak, színből sincs túl sok, mindenhez egy bizonyos színt rendeltek hozzá, minden egyszerű, puritán, minden a működési célnak van alárendelve.
A programok viselkedése, az őket körülvevő világ is sokkal programszerűbb, mesterségesebb, gépiesebb, mint mondjuk az Örökségben.
A Felhasználókhoz való szinte vallásos viszonyuk is ezt alapozza meg.
A hátterek és az szereplők általában elég kontrasztosak, mint ha csak egy korai green-boxszot látna az ember, gyatrább kivitelezésben, ám ez az apróság elnézhető, ha egy kicsit is objektíven nézzük a produkciót.

Lisberger világa hitelesnek hat, a látvány és a kosztümök olyan hangulatot teremtenek, ami elősegíti a mozi élvezhetőségét. Az egyik Oscar jelölést pont a jelmezek eredményezték.
Flynn tehát belekeveredik az idegen programvilágba, ahol az MKP kezdi átvenni az uralmat és Flynn megölésére törekszik. Főszereplőnk ezért is kerül a Játékarénába, ahol gladiátor viadalokra hasonlító játékokban kell helyt állnia és túlélnie. Ezek a játékok, a fénymotorozás, vagy korongdobálósdi nagyon ötletesek és érdekes színt visznek a sztoriba. Ám mindez csupán érdekesség, hiszen a karakterek célja a Mester Kontroll Program megfékezése. Tron és Flynn együtt menekülnek az Arénából, majd közös erővel kísérlik megállítani az önállósodó mesterséges intelligencia térhódítását.

A Tron végső soron csupán egy érdekfeszítő sci-fi témára alapozott, régi pop-corn mozi, de annak viszont remek. Közel harminc éves, de a hangulat, a retro látvány, a szimpatikus karakterek és tűrhető történet összhatása egy szórakoztató filmet eredményezett. Különösebben nem feszegetik az öntudatra ébredő mesterséges intelligenciák kérdéskörét, de ettől függetlenül is egy emlékezetes, maradandó alkotás, ami méltán emelkedett a kultuszfilmek soraiba.