sorozat kritika

The Strain - A teljes első évad

7

Épp a napokban lett vége az FX egyik késő nyári újoncának, ezért még elég aktuális is ez a bejegyzés. Elöljáróban annyit, hogy a The Strain (A kór címmel hamarosan hazánkba is érkezik) egy komolyabb hangvételű vámpíros sorozat, aminek alapja az ugyanezen címen futó regény. Nekem nagyon bejött az egész úgy, ahogy van, de muszáj objektíven értékelni a látottakat, hiszen itt-ott azért felemásra sikerült a mondanivaló átadása.

The Mysteries of Laura 1x01 - Pilot

4

Érdekes a helyzet az NBC újoncával, mert az előzetes információk alapján én magam sem tudtam, hogy mit is várhatok. Éppen azon gondolkoztam, hogy hány sorozattervből lesz végül berendelt széria és mennyi remek ötlet landol a kukában. Az biztos, hogy amelyik ötlet eléri azt az állapotot, hogy képernyőre kerülhessen valamit csak tudhat. A The Mysteries of Laura első pillantásra egy teljesen átlagos nyomozós szériának tűnik, amiben nincs is semmi különleges.

The Good Wife 6x01 - The Line

9

Nagyon keveset szoktam foglalkozni ezzel a szériával itt a Sorozatportálon, pedig valami elképesztően zseniálisnak tartom. 6 év. 6 éve csinálni valamit nagyon nem egyszerű dolog. Ha akármilyen sorozat eléri ezt a kort okvetetlenül is előjönnek bizonyos változások. Önismétlés, lendülethiány a színészek és az alkotók részéről is. Akármilyen furcsa is, a The Good Wife teljes mértékben ellentmond ennek a tendenciának. Évről évre fejlődik, színesebb, üdébb és frissebb lesz. Az aktuális évadnyitó sem okozott csalódást, pontosan olyan elképesztően jó lett, amilyenre számíthattak az igazi rajongók.

Sleepy Hollow 2x01 - This Is War

6

Visszatért közénk a tavalyi év egyik nagy reményű újonca, a Sleepy Hollow. A sorozat döcögősen indult, de aztán szépen kinőtte magát. Az évadnyitó nem okozott csalódást, mégis előjöttek nagyon zavaró hibák, amelyek már az első szezonban is folyamatosan jelen voltak. Ha az elkövetkező eseményeknek valódi tétjük és súlyuk lesz, akkor remek kis évad elé nézünk.

Red Band Society 1x01 - Pilot

5

Steven Spielberg nevével még manapság is sok mindent el lehet adni. Bár ez a sorozat nem szolgált rá az ilyen megkülönböztetésre, mégis közönségcsalogató lehet. Elég nehéz ezt a sorozatot objektíven értékelni, mert nekem alapvetően nem tetszett. Minden teljesen rendben volt, a készítők által akart dolgok rendben átadódtak, összeállt egy szép nagy egésszé, de valahogy mégsem érzem az én műfajomnak. Egy kórház mindennapjait követhetjük nyomon beteg gyerekek társaságában, kicsit másképp.

The Leftovers - A teljes első évad

8

Egy egészen különleges könyvadaptációt hozott nekünk össze az HBO, amely egészen különleges hangulatú és nagyon szerethető sorozattá nőtte ki magát. Mi történne a világgal, ha a benne élők néhány százaléka egyik pillanatról a másikra örökre kámforrá válnának? A jelenség tragikus mivolta teljesen egyértelmű. Az érdekesség az, hogy a széria nem ezzel foglalkozik, hanem több évvel az események után a hátrahagyottak életét követhetjük nyomon.

Gotham 1x01 - Pilot

6

Batman karakterét azt hiszem senkinek sem kell bemutatni. A neves képregényhős sok csatát megélt, tudunk róla szinte mindent. A FOX csatorna fejesei úgy döntöttek, hogy berendelnek egy sorozatot a fentebb említett szuperhős univerzumából még Batman „megszületése” előtt. Így jött létre a Gotham, ahol a főszereplő Jim Gordon, aki naiv lelkesedéssel igyekszik megtisztítani a várost a bűntől.

Z Nation 1x01 - Puppies and Kittens

3

Az amerikai SyFy csatorna szeretné meglovagolni a The Walking Dead sikerét, ezért berendelt az új idényre egy zombisorozatot, amit egyelőre nem tudok hová tenni. Az biztos, hogy ha valami a The Asylum stúdió logójával kezdődik, attól sok jóra nem számíthatunk. Nem tudom, hogy ez a széria mennyire akarja komolyan venni magát. A készítők tisztában vannak vele, hogy nincs annyi rendelkezésre álló forrásuk, hogy egy korrekt zombisorozatot készítsenek, ezért fokozatosan kezdtek elmenni az idióta hülyeség irányába, hogy még jobban meghökkentsék a nézőt. Hogy ez mennyire jött össze, az nem kérdés.

The Walking Dead 4x13 - Alone

5

Nagyon érdekes módon vezetik saját történetük fonalát az alkotók. Legutóbb egyetlen kis csapat kálváriáját láthattuk, most megint ők voltak a középpontban kiegészülve még egy másik csoportosulással. A probléma mindössze annyi, hogy nem haladtunk előre semmit. Az utóbbi időben nagyon gyengének érzem a részeket, pedig pont olyan környezetbe kerültek hőseink, amit mindig is vártam. A szabadban lévő kolbászolás, a bezártság, a természet mind nagyon jók, de sokkal több írói vénára lenne szükség, hogy át is tudják adni nekünk azt, amit szeretnének.

Hannibal 2x02 - Sakizuki

7

Kíváncsian váltam a folytatást, nagyon is érdekelt, hogy miképp fogják a készítők újra összehozni Hannibalt és Willt ugyanolyan hangulatban, mint az első évad során. Valahogy fontosnak érzem, hogy visszatérjünk az alapállapotba és ezek ketten kvázi barátok legyenek, miközben Hannibal macska-egér játékot űz Willel, aki viszont sokkal többet kibír, mint az sokan gondolnák. Ezek mellett pedig ott van még az új eset, amelynek felgöngyölítésében jelentős előrelépés történt ezen epizód során.