Válasz a hozzászólásra

Gotham 1x01 - Pilot

Batman karakterét azt hiszem senkinek sem kell bemutatni. A neves képregényhős sok csatát megélt, tudunk róla szinte mindent. A FOX csatorna fejesei úgy döntöttek, hogy berendelnek egy sorozatot a fentebb említett szuperhős univerzumából még Batman „megszületése” előtt. Így jött létre a Gotham, ahol a főszereplő Jim Gordon, aki naiv lelkesedéssel igyekszik megtisztítani a várost a bűntől.

A Bruno Heller (A Mentalista) pátyolgatásában megszülető széria a Fox egyik nagy üdvöskéje ebben az évben. Az érdeklődés kétségtelenül magas volt. Nem is csoda a képregény adaptációk sikerének korában. A készítők kitettek magukért és beletettek minden földi jót a bevezető részbe, hogy a lehető legmeggyőzőbbnek mutassák magukat. Volt itt Bruce Wayne, Alfred, Méregcsók, Pingvin, Rébusz és Macskanő is. Mindannyian még nagyon fiatalok a megszokott önmagukhoz képest. Gyakorlatilag még egyikőjük sem az, aki.

A kezdés egyébként nem volt rossz. Láthattuk kb. százhatvanadjára is a Wayne szülők halálát, amely felkeltette egy fiatal, naiv és ambiciózus nyomozó, James Gordon figyelmét. És itt el is érkeztünk a főszereplőig, aki egyelőre elég egysíkú, de annál szerethetőbb figura. Egy megtörhetetlen, nemes lelkű férfi, aki eltökélte, hogy megállítja Gotham városának szervezett bűnözését.

A sorozat képi világa egészen remek. A régi gengszterfilmek hangulatát próbálták egyesíteni a modern korral, amiből egy egész kellemes összhatás bontakozott ki. A nyüzsgő nagyvárosról már messziről látszik a bűn és a mocsok, mégis meg van az a réteg is, akik csak küzdenek a mindennapi megélhetését. A befolyásos bűnözők itt mindenki felett állnak. A kezükben van a rendőrség, talán még a komplett városvezetés is.

Éppen azon morfondíroztam, hogy mennyire állná meg a helyét a sorozat, ha nem lennének benne az ismert karakterek és nem játszódna ott, ahol. Azt hiszem akkor engem jóval kevésbé érdekelne, talán nem is nézném tovább. A pilot korrekt volt ugyan, de semmi olyat nem mutatott, amit ne láttunk volna már máshol. Viszont az a néhány említett figura bőven elég volt ahhoz, hogy ellopják a showt. Pingvin és Rébusz már elsőre is nagyon jónak tűnnek, főleg az előbb említett úriembert érzem kiválónak.

Az pedig egy remek kérdés, hogy ebből az egészből hogyan lesz értékelhető sorozat hosszabb távon. Batmant valószínűleg nem nagyon fogjuk látni itt valaha is. Nem tudom, hogy a készítők fejében mennyire állt már össze, hogy merre kívánják vinni a történéseket, mennyire akarnak hűek maradni az alapanyaghoz, stb. Az biztos, hogy a halál szele egyik neves karaktert sem fogja súrolgatni, ami már alapból nehezít egyet mindenen. Én mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki ebből az egészből.

6

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről