Guillermo del Toro és Carlton Cuse neve jól cseng a szériák világát ismerőknek. A készítő urak is szerves részei a produkciónak, amely szépen bontakozik ki a kezdeti epizódok misztikumából egészen egy lehetséges világégésig. Az összesen 13 epizódos játékidő bőven elegendő volt arra, hogy az írók mindent megmutassanak, amit csak akarnak. Néhol túl soknak is éreztem az időt, de erről majd kicsit később.

A The Strain egy meglepően hangulatos horror sorozat tele vámpírokkal. És nem, nem Alkonyat-féle vérszívókrók van szó, hanem ténylegesen gonosz, megalomániás dögökről. Nagyjából úgy kell elképzelni az egészet, hogy adott a Mester, aki minden vámpír főgenyája. Akiket megharap, de nem öl meg, azok szépen lassan átváltoznak valami agyatlan hosszú csápos zombiszerű rondasággá. Ők gyakorlatilag a szolgák, akiknek szinte semmi öntudatuk nincs, semmiben nem emlékeztetnek régi önmagukra, de annál jobban szeretik a vért és átváltoztatni másokat.

Aztán ott van a másik oldal, a kis összeverbuválódott csapatocska, akiket a nehéz körülmények hoztak össze és vállt vállvetve harcolnak a gonosz ellen.

Kezdjük mindjárt a dús hajú, jóképű főszereplővel, akit Corey Stoll kelt életre. Ő a valóságban így néz ki. Lehangoló, mi?

Nekem az egyik fő problémám, hogy két karaktert leszámítva nem igazán érdekel senki. Az első pillanattól tisztán látszódott, hogy kikből lesznek igazi főszereplők és kik azok, akik csak azért vannak, hogy három résszel később fájdalmas halált haljanak és a képünkbe köphessenek némi drámát a készítők. A megmaradtak közül csak az öreg Abraham Setrakian és Vasiliy Fet érnek valamit. Ők ketten remekül megformált karakterek, de kicsit mindig a háttérben vannak. A többiek sajnos nem ütik meg a szintet.

A széria képi világa, atmoszférája és úgy az egész cselekményre szánt helyszín nagyon tetszik. Az a legjobb, hogy New York City népes és jól összekovácsolt városkájában szépen lassan átveszi az uralmat a pánik és a hisztéria. Az egyszerű polgárok persze pont úgy viselkednek, ahogy várni lehet tőlük. Az évadzáróban láthattuk is a fejetlenség távlati képét égő házak, kifosztott épületek formájában.

Nézzük azokat a dolgokat, amelyek nem tetszettek.

A sztori lehetett volna egy kicsit kidolgozottabb, főleg a végén. Az évadzáró nekem csalódás volt, de az oda vezető út sem tűnt mindig rögmentesnek. Az öreg vámpírvadász visszaemlékezései bejöttek, de a jelenben játszódó rajtaütések vérszegények lettek. A több száz éves Mester néha annyira idióta és kiszámítható, hogy az már fáj. Az egyszerű vámpírok teljesen súlytalanok lettek. Egyáltalán nem ellenfelek az egy hete vámpírvadász főszereplőinknek.

A másik probléma a Mester kinézete. Egyszerűen röhejesre sikerült őnagysága.

Szerencsére lesz második évad, aminek én kifejezetten örülök. Ha az apróbb dolgokon tudnak változtatni, akkor remek kis második etap elé nézünk.