Heroes 4x11 - Thanksgiving

A legutóbbi szenzációs Heroes rész után egy jóval visszafogottabb következett. Ha jobban belegondolok, nem történt semmi olyan, amit eddig ne tudtunk vagy sejtettünk volna.

Lényeg, hogy nagyon hullámzó teljesítést produkálnak a hősök, kár, hogy egy kiváló részt 3 unalmas követ.

Amerikában mostanság esedékes Hálaadás napját ünnepelni, épp ezért nem meglepő, hogy ilyenkor az éppen futó sorozatok aktuális részei a maguk módján szoktak tisztelegni. Ez itt sem történt másképp.

A megterített asztalt a tovább mögött találjátok...

3 szálon futott a történet
, bár az egyik kicsit szerteágazóbb volt, de majd részletezem. A közös mindegyikben az volt, hogy Hálaadást ünnepeltek. Tetszett a különböző asztalok hangulata. Ezt jól eltalálták a készítők. A fényekkel, a színekkel akarták tudtunkra adni, hogy az adott társaság tagjai éppen milyen hangulatban vannak.

Hiro, Samuel, karnevál. Benett família és vendégeik. Peter, Nathan/Sylar, Petrelli mama.

Ők a mai kínálat. Kezdjünk is bele.

Benett család.
Ismét ez produkció hozta a legkisebb izgalomfaktort. Ahol Clair ott van 2 percnél többet, az már jó nem lehet. Ezt nem én mondom, ez sajnos így van. Komolyan nem értem, hogy egy fiatal szőke lány köré miért ilyen nehéz normális történetet kitalálni. Félnek, hogy ha komolyabban próbára kéne tenni a színészi képességeit, akkor belebukna? Szerintem igen, de ez már más kérdés.
Lényeg, hogy Clair, apuci, anyuci, barátnő, kutyusok, új udvarlók itt-ott: mind részesei voltak a Noah házában rendezett hálaadásnapi vacsorának. Borzasztóan untam az egészet, nem történt semmi érdekes, csak a nyavalygás ment végig.
Pont olyan volt, mintha egy Everwood vacsorán lettünk volna (ezzel nem a másik sorozatot akarom bántani, csak jelzem, hogy a Heroes-ban kicsit máshogy képzelném ezt).

Hiro, Samuel, karnevál.
Japán hősünk továbbra is vissza akarta kapni szíve hölgyét, ezért mindent úgy tett, ahogyan az új manipulatív király – Samuel – akarta. Itt egészen máshogy nézett ki a Hálaadási vacsora. Főleg úgy, hogy Hiro visszavitte a tetkós csajt a 8 héttel ezelőtti múltba, és mindketten tanúi lettek Joseph halálának. A mese ellenére Samuel saját kezűleg vetett véget bátyja életének. Maga a vacsora sem alakult a legkedvezőbben, ugyanis Samuel ráterelte a gyanút egy másik személyre.
Ez a szál rendben volt, csak sajnos itt sem jutottunk előrébb történetileg.

Peter, Nathan/Sylar, Angela Petrelli.
Nekem ez tetszett a legjobban. Peter lakásán tartották kedvenc hőseink a hálaadási vacsorát, édes hármasban. Milyen kár, hogy Petrelli mama érkezésekor pici fiacskái már tudták a teljes igazságot és szerettek volna elbeszélgetni anyucival, hogy hogy is van ez. A dolgok nem alakultak túl jól. Várható módon Nathan-ből kitört Sylar, aki csatlakozott az asztaltársasághoz. Végezni akart Angelával, de ekkor Nathan akarata kerekedett felül, megmentve „anyját”. Ezt követően elrepült jó messzire. Petike fejébe vette, hogy megkeresi és visszahozza. Várjuk szeretettel, de már csak a következő részben.

Összességében egy unalmas, esetlen résznek lehettünk szemtanúi. Bánom, mert az előző után azt gondoltam, hogy végre beindul a szekér és odaszorít minket a fotelhez. Egyelőre ez közel sincs így.

0

Szeva Figy h mondjam én elég

Szeva
Figy h mondjam én elég nagy hősök Fun vagyok
Egy dolgot nem értek....
Most Samuel ha megnöveli az erejét az ezerszeresére
összintén akkor is mi esélye lesz Sylar ellen?
Most kavicsokat dobál akkor hegyeket ok
De belegondolsz alapból esélytelen ezért tartom hülyeségnek az évadott.
Mert egy kavicsdobáló ember körül ugrál a töri.
Peter és Sylar ketten együtt kb minegyik hőst likvidálnák (egyenként meg együtt is)
Sztem az a baj h nincs elég költség vettése a sorozatnak.
Mert Pld Clair egy nagyon fasza 3 szereplő lehetne.
És Azon a Peter Szállon kénne futatni a szállakat amiket a bizyonyos jövő epizodokon láttunk.
Ez a takargatjuk az erőnket meg beileszkedünk unalmas.
A 3madik évadban a tvben körözték őket az egész kormány stb.
Most meg elmegyek főiskolában és senki nem tud senkit
Illetve a cirkoszusokat egész véletlenül nem kapták el a multkor stb

wouhn képe

Igazad van sok dologban, csak

Igazad van sok dologban, csak ne felejtsd el, hogy nem tudjuk miért akarja Samuel ezerszeresére növelni az erejét. Még kihozhatnak ebből valami okosságot, valami váratlant. A kődobálás lehet, hogy csak másodlagos.

Peter és Sylar egyértelműen húzóemberei a sorozatnak és az általad is említett jövőben játszódó rész volt az egyik legjobb. Nem tudom mi lenne ha felfednék a képességeiket a nagyvilág számára. Lehet, hogy olyanná válna, mint a 4400, ami egy kiváló sorozat, de mégis beadta a kulcsot.

Én azt mondom, hogy ha kicsi a költségvetés, nincs látvány akkor legalább történet legyen és hangulat. PL.: Supernatural.
A legutóbbi résznél a hangulatra nem volt panasz, a történet még mindig kissé lapos.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről