Alphas 1x01 - Pilot

 

Megérkezett az utóbbi időben nagyon kihalófélben lévő témával foglalkozó legújabb sorozat premiere. Ez a téma nem más, mint a különleges képességekkel bíró emberek „kalandjai”. Számos próbálkozás volt az elmúlt évben ( The Cape, No Ordinary Family) a Hősök által hagyott űr betöltésére, de jobb esetben is csak az első évad végét élték meg. Nem is beszélve a forgatás közben elsüllyesztett Wonder Woman produkcióról. Ráadásul sokak bánatára a Smallville is örök búcsút intett az idén. Tehát a vérfrissítés ebben a „műfajban” elengedhetetlen. Mondhatnám tehát, hogy a SyFy csatorna nagy fába vágta a fejszéjét, de az elmúlt évek során fel tudtak mutatni igazán életképes és élvezhető szériákat. Persze akadt nagy bukta is ( Caprica, Stargate: Universe ), de vajon mi lesz az Alfák sorsa?

 

A szereplők fizetése nem lehet valami sok, hiszen komolyabb szerepekkel csak David Strathairn és Ryan Cartwright büszkélkedhet. A többiek csupán pár alacsonyabb költségvetésű mozi, illetve sorozat stáblistáján tudhatták magukat eddig.

Ezzel ellentétben írók terén nem bízták a véletlenre a dolgot. Zak Penn neve a szuperhős mozik rajongóinak csenghet ismerősen, hiszen az Elektra és A Hihetetlen Hulk mellett az első két X-Men film írói között szerepelt. Valamint a számítógépes játékok világában is megállta a helyét a Fantastic Four és az X-Men – The Official Game darabok sztorijának irójaként. Mellé felbérelték a leginkább sorozatok és show műsorok írásában jeleskedő Michael Karnow-ot. Mondjuk véleményem szerint leginkább a TV show-k világában szerzett tapasztalatáért, hiszen 2003 óta most bukkant fel először írói szerepkörben. A történetre nincs is panasz. Nagyon szépen felvezetett kezdés után szinte minden percben mutatnak valami újat, aminek segítségével az epizód végére teljes képet kaphatunk a bemutatásra szánt világból. Persze ez nem nagy szám, hisz minden pilot-nak ez lenne a dolga. De vannak esetek ahol a túlzott titokzatosság sajnos a rossz oldalra billenti egy sorozat első megítélését. Az Alfáknál ezt a hibát nem követték el. Titkok persze itt is akadnak, de ezt inkább a két megismert „frakció” küzdelmének, szövevényes nézeteinek lehetne nevezni.

Az Alphas egy picit más szemszögből közelíti meg a szuper-képességekkel felruházottakat. A történet egy kis csapatról szól, akik a kormány nem elismert szolgálatában állva oldanak meg olyan ügyeket, amik nem számítanak éppen mindennapinak. A sorozat újítása, hogy nem feltétlenül sebezhetetlen valaki attól, hogy egy felettébb egyedi és emberfeletti képességgel rendelkezik valaki. Használata járhat hátránnyal is, de van aki csak bizonyos ideig tudja használni adottságát. Ennek hatása, hogy az ember nem is „szuperhősöknek” tekinti őket. Ráadásul a képességek megléte tudományos „tényekkel” van alátámasztva. Leginkább valahová a Smallville-féle megtestesült istenek és a Hősök, néha az átlagemberhez képest is nagyon ostobán cselekvő karakterei által határolt két véglet közé lehetne elhelyezni a szereplőket.

Mindent egybevetve egy abszolút szórakoztató első résszel rukkolt elő a SyFy. Bízom benne, hogy ezzel egy évekig műsoron lévő széria indulásának lehettem tanúja.

0

A manipulátor csajszi nagyon

A manipulátor csajszi nagyon bejön, de a többi elég muris. Számomra nem használják ki  a lehetőséget, ami a szupertudásukból fakadhatna. 6/10.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről