Episodes - 1. évad

Az első, 2011-ben indult sorozat már el is érkezett a fináléhoz. Hét részt kaptunk az Episodesból, a folytatás pedig jövőre várható.

Insider jellegű sorozattal van dolgunk, ami azoknak lesz igazán szórakoztató, akik jobban otthon vannak a sorozatok világában. A történet középpontjában egy angol házaspár, Sean és Beverly áll, akik a szigetországban nagy sikernek örvendenek. Az általuk írt sorozat 4. évadában fut és számtalan díjat nyernek vele. Az egyik ilyen ceremónián egy amerikai tévés guru is részt vesz és közli velük, hogy szeretné, ha a szerzőpáros Hollywoodba költözne, mert Amerikában is be szeretné mutatni a sorozatot. Természetesen mesés gazdagság várná őket, ha elvállalják az ajánlatot. Egy ekkora lehetőségre pedig nehéz nemet mondani, úgyhogy Sean és Beverly rövid gondolkodás után igent mond.

Tovább...

Az első napot követően azonban a szerzőpáros kénytelen azzal szembesülni, hogyan teszi tönkre az amerikai álomváros a munkájukat. Kezdve azzal, hogy az eredeti szerepeket és dialógusokat átírják, és a jelmezek kiválasztásánál sem érdekli őket az angolok véleménye. A főszerepet a Jóbarátokból és a Joeyból ismert Matt LeBlanc játssza, aki az Episodesban önmagát, vagyis a színész Matt LeBlancot alakítja. Ez egy fiktív szerep, LeBlanc egy interjúban megerősíti, hogy bár vannak hasonlóságok a sorozatbeli karakterében, a való életben nem olyan ember, mint amilyennek itt megismerjük.

 

Sean és Beverly közül a férj tűnik rugalmasabbnak és szinte mindenre hajlandó, hogy megfeleljen az amerikaiak igényeinek, míg a feleség foggal-körömmel ragaszkodik a már meglévő alapokhoz. Matt próbál közeledni a britekhez és Seannal elég hamar megtalálják a közös hangot. Beverlyvel már nehezebb dolga van, ám a nő féltékenységének köszönhetően elég közel kerülnek egymáshoz. Ami persze kiderül és Sean el is akar válni tőle. Ám a jövőt illető kérdések megvitatása még várat magára, miután a sorozat elnyerte az amerikai közönség tetszését és megkapta az egész évados berendelést.

Az elején nagyon tetszett az Episodes, de a Beverlyt alakító színésznő miatt sajnos hétről hétre csökkent a lelkesedésem a sorozat iránt. Annyira merev lett a karaktere, hogy a sorozat nálam már kiesett a még nézhető kategóriából. Emellett a poénok is megfogyatkoztak, az utolsó részben van annyi, mint az azt megelőző három epizódban.
Emiatt nem valószínű, hogy maradok a következő évadra.

Zárásként jöjjön néhány emlékezetes dialógus a sorozatból:

1x03:
- How many years did you do the show in the U.K.?
- Four series.
- That's how many episodes?
- 24.
- Right.
That's one season for us.

1x04:
- I think she might be gay.
- What? She's not... Why would you...
What do you even know about gay?
- My dads are gay.
- Jesus.
Both of them?

1x07:
- Right now we're showing it to test audiences.
Who knows? Maybe real people will respond to it.
- There are real people in L.A.?
- No. No, no, no.
We bus them in.

Értékelés: 6/10

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről