Szóval nem lőttek mellé az Almost humannel.
Eltalálták az ízlésemet. A színvonalas kezdést hasonló folytatások követték – egyedül talán a harmadik epizód volt kissé gyengébb.

A sztori lényegében annyi, hogy főhősünk, Kennex nyomozó (Karl Urban) egy rajtaütés során elveszíti a társát és az egyik lábát is. Majd két év kómát követően tér magához és elég hézagos a memóriája, viszont ahhoz, hogy bosszút állhasson, emlékeznie kell a gyilkosokra.
Ez persze nehezen megy és csak az első, bevezető epizódban szenteltek neki figyelmet. Legalább is eddig...

Ennél lényegesebb viszont a közeg, melyben a széria játszódik. Eszerint 2048-at írunk, ekkorra a tudomány olyan vad iramban fejlődik, hogy iránya és célja felmérhetetlen és követhetetlen.
Ezt használták fel a bűnözők, amivel szemben a rendőrség tehetetlennek bizonyult. A bűnözési ráta iszonyatosan megemelkedett és a rendfenntartó erő drasztikus lépésre szánta el magát.
Androidokat rendeltek minden rendőr mellé.

Kennex felépülve a traumából – persze azért nem teljesen – ismét munkába áll, ám sehogy sem tud megbarátkozni a gondolattal, hogy társául egy robot szegődjön. Ezért az elsőt kivágja a kocsiból, ám a következő egy teljesen más típusú gép lett. Talán nem is gép, hanem majdnem ember.
Őt Michael Ealy alakítja és egy régebbi széria tagja, mellyel anno kísérleteztek. Egy úgy nevezett Szintetikus lélek programmal ellátott egyed, amit úgy terveztek, hogy a lehető legemberibb legyen, képes legyen érezni, a logikus megfontolást esetenként inkább alárendelje az emócióknak, akárcsak az emberek. A megviselt, cinikus Kennex nem csupán társat kap maga mellé, hanem egy pszichiátert is, aki segít neki átlendülni a lelki eredetű megpróbáltatásain. Ezekre szintén csak az első epizódban láttunk precedenst, a továbbiakban ez a „lelkizés” annyira nem jellemző. Ealy karaktere, Dorian alkalmanként érzelmezik egy kicsit a kocsiban, ami eléggé ismétlődőnek tűnik így három epizód távlatában, de azért még nem vészesen unalmas.

A sztori sem halad az első részt követően, a főszál eléggé visszaesik. Vagyis a bosszú és a nyomozás a nagy bűnszervezet, a Szindikátus után egyelőre késlekedést szenved. A pilotban felvázolták a hosszútávot, majd elkezdték az aprólékoskodást. Ezalatt a figurák nem nagyon kerültek közelebb hozzánk, egyik karakter sem valami nagyon kidolgozott, se Ealy, se Urban nem nyújt kiemelkedőt, ám kettősük mégis működik. Amikor együtt játsszanak, az jól mutat.
Ha egyénileg még javulnak, akkor a széria ezen aspektusa remekül működhet.
Rengeteg a lehetőség a sorozatban, aminek javarésze már többször látott kliséken alapul, de szerencsére van annyi egyediség és ötlet a környezetben, ami el tudja adni a máshonnan ismerős összképet.
Mindegyik epizód – változó intenzitásúak voltak ugyan – szórakoztató volt, önfeledten tudtam nézni, ami mostanában nem túl gyakori, kivéve a már jól bevált szériák esetében.
Úgy érzem, találtam egy követhető és jól muzsikáló sorozatot, amit szívesen néznék a jövőben is, már amennyiben nem rombolják le azt, amit eddig felépítettek. Ami ugyan nem valami sok, hiszen mindössze három részről beszélünk. Mégis úgy gondolom, hogy remek lehetőségek rejlenek az Almost human-ben. Remélhetőleg nem maradnak kihasználatlanok.