Válasz a hozzászólásra

Legend of the Seeker 2x14 – Bound

Három hét után ismét van Kereső szerdán. Az új epizód természetesen ott folytatja, ahol abbahagyták. Az előző rész sem volt rossz, azzal hogy mókásra vették a figurát fellélegezhettünk egy kicsit. Úgy néz ki ez jót is tett, mivel a folytatás egészen jó lett. Legalábbis szórakoztató volt.

Tovább…

Mint azt már bizonyára mindenki tudja Nicci meghalt, majd feltámadt, de immár szőkeként tapossa Középföldet. Meg kell mondjam ez a nő (Emily Foxler) sokkal jobban adja el a gonosz, szadista, mazochista karaktert, mint a másik. Én nem bánom a cserét.
Ebben a részben Nicci egy kicsit jobban előtérbe kerül, többet tudhatunk meg róla, többek között azt is, hogy mitől vált a Sötétség Nővérévé. Ezt egyébként egy nagyon megható társalgás közepette osztja meg Richard-dal. Ezt nem is értettettem! Ugyan minek mondana el ilyesmit ez a zárkózott, gonosz nőszemély akárkinek, pláne az ellenségének? Ennél ügyesebben is bevezethetnék, ha már főbb karaktert akarnak belőle csinálni. Ha akarnak…
De nagyon előre szaladtam!

Az epizód azzal telik, hogy Nicci furmányos módon sarokba szorítja a társaságot, kihasználva Richard Kahlan iránti szerelmét. Egy varázslatot használ, amitől a két nő között - Kahlan és Nicci – olyan kapcsolat jön létre, ami lehetővé teszi, hogy minden, ami az egyikkel történik, hatással legyen a másikra is.
Nicci-nek a Könnyek Köve kell, és közvetve Richard társasága, hiszen az iránytű csak az ő kezében mutatja a helyes irányt.
Richard komoly dilemma elé kerül, de kénytelen a Nővérrel tartani, hogy szerelmét mentse, addig Zedd megkísérli megtörni a mágiát. Kahlan-nek sem habos torta az epizód, hiszen feltépődnek a múlt sebei.
Megismerhetünk egy kicsit a nő múltjából, gyerekkorából, láthatjuk az apját, akivel nem igazán örömteli a viszonya. Ám mégis szükségük van egymásra…
Ezalatt Nicci kegyetlenül rávilágít, hogy Richard miért nem találta még meg a Követ és hogy miért ítéltetett bukásra az Őriző elleni harca. Ha mindenkinek segít, akivel csak találkozik, akkor valóban nem halad sehová. Ám Richard nem tudja megállni és megkísérel segíteni egy idős házaspáron.
Ennek Kahlan látja a kárát, meg a nyugdíjasok.
Nicci kemény leckét ad a Keresőnek, hogy miért nem ajánlatos megszegni a parancsait.
A Sötét Nővérben legalább annyi lehetőséget és fantáziát látok, mint Carában. Ez az ambivalens karakter még sok érdekességet hozhat a sorozatba.
Nagyjából ábrázoltam az alaphelyzetet, ezt még annyival kell kibővíteni, hogy Nicci-t üldözik a társnői, mert szeretnék elvenni a Han-ját. Csapdát is állítanak neki, de persze nem sikerül tőrbe csalniuk a szőke hölgyeményt, sőt inkább ő szerez még Han-t magának. Ebből a szempontból, viszont kezdenek túlszaladni a még elviselhetőn a készítők, hiszen Nicci egyre jobban hasonlít valami bizarr lélekgyűjtőre, mint élő emberre. A rész a szokásos véggel zárul, bár baljósabb a kicsengése a megszokottnál.
Nem az a „Boldogan kacarászunk az erdőben, séta közben” befejezés.
A rész jó volt, remélem ebben a szellemben folytatjuk tovább, amire van is esély elnézve a következő előzetest.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről