Válasz a hozzászólásra

The Big Bang Theory/ A második évad

A következő eresztés nem hogy tartotta a szintet, de még emelt is rajta, ha lehet ezt mondani.
Chuck Lorre-nak és Bill Pardy-nak megengedték, hogy szabadjára engedjék magukat, ennek köszönhetően 23 epizódot röhöghetünk végig. A karakterekről folyamatosan derülnek ki az újdonságok, és ismét hoztak új szereplőket. Tehát a felhőtlen szórakozás garantált!

„Bazinga!”

A folytatás ott kezdődik, ahol az előző évad abba maradt. Leonard és Penny végre randira mennek, de nem tudják, hova tenni a dolgot magukban ezért hát ráhagyják az egészet. Leonard Leslie Winkle-lel vigasztalódik, aki állítása szerint, képes és szeretné a szerelmi életét komolyabban kezelni.
Amilyen tárgyilagos a nő, azt hiszem elképzelhető, hogy is nézhet ez ki. Mondok egy példát:
Leonard-öt a genetikailag öröklődő betegségeiről kérdezi és a családtervezésről is szót ejt az első, hivatalos randevújukon. Majd mivel összevesznek Sheldon-nal – egyébként sem bírják egymást - két tudományos elmélet létjogosultságán, szakít Leonard-del. A hideg is kirázna egy ilyen nőtől a valóságban…
Többek között ez is oka annak, hogy Leonard egyre komolyabbá válik.
Penny és Leonard az egész évad alatt kerülgetik egymást. A kapcsolatuk jól láthatóan egy bizonyos irányba halad, de mókás látni, hogy miként jutnak el odáig.
Ezalatt Sheldon, mondhatni, szocializálódni kezd, lassacskán értelmezni tudja a társadalmi együttélés bizonyos vetületeit. Ő maga is próbálkozik ezek alkalmazásával. Vicceket is produkál a részek során, mi több, be is ugratja barátait. Erre utal az a bizonyos „Bazinga”, mely a szava járásává válik.
Bár elsőként csak az évad végén hallhatjuk tőle.
Láthatjuk mosolyogni is, mire Leonard így reagál:

„Koothrappali-hoz jöttünk, nem Batman-t megölni!” 

Én azt hittem felfordulok. Apropó Batman-es poén! Sokat élcelődnek azon, hogy Christian Bale hörgött denevéremberként. A sorozat is épít erre egy jó viccet.
Mindenképp említésre méltó a 3. epizód, amikor is Penny rákattan egy online játékra és akkor döbben rá, hogy komoly baj van, amikor elfogadja Wolowitz meghívását egy virtuális kocsmázásra.

A 7. részben pedig Raj és Wolowitz ugyanígy járnak a Top Modell leszek nevezetű műsorral és addig-addig dolgoznak, míg rá nem jönnek, hol van a lányok szállása és bejutnak.
Visszatérve a párkapcsolati területre. Howard is összejön Leslie-vel, de a kapcsolat ez esetben sem tart sokáig, így Vegas-ban kötnek ki. Leonard pedig egy rezidens doktornővel jár egy darabig.
Ám mivel meglepve veszi észre, hogy a nő már gyakorlatilag ott lakik, szakít vele. Howard, Mars járó problémája is remek epizód lett, a végén hatalmas csattanóval. A második évadban eljött a Karácsony is, mely Sheldon-nak komoly problémát okozott, mivel elég gyakorlatias szempontok szerint vizsgálta a szeretet ünnepét. Annyi a lényeg, hogy mindenki „csípős” ajándékot kap, Sheldon pedig megöleli Penny-t.
Mire nem képes Leonard Nimoy (Spock) DNS-e… :D

A robotcsatás részben megismerhetünk egy új karaktert, a raccsoló Kripke-t, aki szintén egy egyetemi munkatárs, illetve a későbbiekben a képregény boltban dolgozó Stuart-ot. Vele viszont Penny találkozgat. Továbbá a 15. részben megjelenik Leonard pszichiáter anyja, aki tulajdonképpen olyan, mint Sheldon, csak egy idősebb, női kiadásban. Jól meg is értik egymást. :D
Ahogy mindenkit szétcincál maga körül érzelmileg, az valami hátborzongató… :D
Howard és Penny között lezajlik egy karcos beszélgetés, ahol a lány rávilágít a srác viselkedésbeli furcsaságaira, míg végül bizarr mérnökünk megsértődik és magába roskad.
Penny megvigasztalja, de Howard javíthatatlan…
Az évadzáró kellően fordulatos, kellemes változás volt a többi részhez képest.
A négy srác egy három hónapos expedícióra mennek az Északi- Sarkra, és Penny kimondja végre a valós érzelmeit.
A második évad talán még jobb volt, mint az első. Annyi biztos, hogy hosszabb és ez csak örömre ad okot. A poénok – immár negyven rész távlatában – hasonlóak, de hát nehéz újat kitalálni, pláne a helyzetkomikum terén. Elkerülhetetlenek az ismétlődések, de meg kell hagyni, akad szép számmal egyedi, ütős poén is. Én például mindig röhögök, amikor meghallom, ahogy Raj a Red Hot Chili Peppers örökzöldjét, az Under the bridge-et énekli… :D

Ezúton szeretném kifejezni hálás köszönetem Seth/GIE fordítói munkájáért!

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről