The Big Bang Theory/ A harmadik évad, 15 rész alapján…

A sorozat jelenleg is fut a CBS-en, ahol a 16. epizóddal jelentkeznek majd március 1-én.
Azzal már én is foglalkozni fogok. De most az előző részek összefoglalója fog következni!

„Smart is the new sexy."

Az évad ott kezdődik, ahol az előző abba maradt. A négy tudós srác az Északi- Sarkra indult, hogy három hónapig kutassanak. A második szezon utolsó epizódjának kivételével nem látunk bele, hogy mi is történt a fiúkkal ott, bár a későbbiekben pár kínos dolog azért előkerül.
A fő probléma azonban az, hogy meghamisították a vizsgálati eredményeket, hogy Sheldon-t féken tudják tartani. Az első rész azzal kezdődik, hogy belépnek az épületbe – ahol a lift továbbra sem működik – és mindannyian hosszú szakállat eresztettek, kivéve Sheldon-t, akinek csak némi szakállkája van.
A lényeg azonban az, hogy mindenki örül, hogy megérkeztek végre.
Ezzel így van Penny is, aki melegen üdvözli Leonard-öt. Eljön végre a pillanat, amire az első képsorok óta várunk. A két szereplő összejön és egymásba szeret. Na, persze azért az ő kapcsolatuk sem zökkenőmentes, – persze melyik az? – veszekednek párszor, egyszer-egyszer komolyabban is.
Ennek Sheldon alapvetően nem örül és megpróbálja csokoládéval idomítani Penny-t. Ez egy remek rész…
Azért persze Sheldon és Penny jól kijönnek egymással, hiszen a lányt még fizikára is megpróbálja tanítani, hogy Leonard elégedettebb legyen vele.
Az évad során Howard és Raj kapcsolata is más irányt vesz. Na, nem úgy, ahogy Leonard anyja gondolja… hanem Raj neheztel Wolowitz-ra, mert az sokszor cserbenhagyta és hagyja is. De ami a legvérlázítóbb! Összeszed egy barátnőt!

A lány egy aranyos és dögös szőke, a neve Bernadette, mikrobiológusnak tanul és legalább olyan furcsa a viselkedése, mint Wolowitz-nak. Érdekes csaj az biztos!
Az évad a megszokottakhoz híven elképesztően szórakoztató, tele van remek poénokkal és minden epizód alapproblémája – legyen az bármilyen egyszerű is – remekül van kivitelezve és kiegészítve a humorral. Remek példa erre a Tücsök kérdéskör, illetve amikor Leonard, Howard és Raj meg akarják nézni a csillaghullást a szabadban, de egy aprócska véletlen miatt egy el szállósabb, füves buli sikeredik. Ám az évad poénjai közül ki kell emelnem még a karácsonyi részt. Ebben Leonard anyja ismét megjelenik fia életében. Kiderül, hogy Sheldon többet tud lakótársa anyjának életéről, mint maga a fia.

Fergeteges epizód, melyben Penny és az anyósa berúgnak, Sheldont megcsókolják, ésatöbbi…
Még a két utolsó részre térnék ki gyorsan, csak hogy a széria hangulatát megfoghassuk, mivel most szünetet tartanak.
A 14.-ben Sheldon elakadt a munkájában, emiatt alvászavarai vannak és úgy döntött, hogy valami "alantasabb" melót kell végeznie, hogy a tudatalattija ezalatt dolgozhasson a fő problémán.
A pályaválasztási tanácsadóval való beszélgetésén azt hittem elpusztulok a röhögéstől.
A Munkaügyi Központban nem tudnak segíteni neki, ezért fogja magát és elkezd dolgozni a Cheese Cake Factory-ben, ahol Penny is melózik.
De nem vették fel! Egyszerűen bement és csinálni kezdte… :D
Illetve beszökik egy bevásárló központba, ahol az ugráló vár színes labdái közt próbál rájönni a részecskék mozgásának okaira. Leonard aztán utána megy, de nem tudja kirángatni, mivel Sheldon eltűnik a labdák tömege alatt és fel-feltűnve csak annyit mond: „Bazinga!” :D
A jelenleg utolsó epizódban pedig a Valentin nappal foglalkoztak. Leonard lehetőséget kapott, hogy elmehessen e napon Svájcba, a CERN-hez és megnézhesse a Nagy Hadon Ütköztetőt, amit részecskék gyorsítására és ütköztetésére használnak.
A gond abból adódik, hogy Leonard Penny-t vinné, de Sheldon is menni akar „fizikusok mekkájaként” számon tartott helyre.
Azt hiszem elképzelhető mi is várható a részben.
A humorbomba sorozat szerencsére nagy sikernek örvend Amerikában is, szóval még egy darabig örvendhetünk az új epizódoknak. Hazánkban is egyre népszerűbb és én is csak ajánlani tudom, mert páratlanul remek szórakozást nyújt.
A héten, ha minden jól megy jelentkezem a 16. résszel.

Seth/GIE, örök hála a feliratokért!


0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről