The Big Bang Theory 4x09 – The Boyfriend Complexity

A múlt heti epizódban érdekes dolgok történtek, amik előrevetítik a készítők szándékait. Ebben a részben szerepelt Penny édesapja, akit Keith Carradine személyesített meg. Azt hiszem ennyiből már sejthető is, hogy mire kell felkészülni, amennyiben megtekintjük a folytatást.
Ennek ellenére a teljesítmény elmaradt a várttól…

…....

Kezdésként rögtön egy kis marvel-poénkodást kapunk, ami elég gyakori a sorozatban és a mostani gegek sem vallottak szégyent. A story ismételten két szálon fut, az egyiken Penny és az édesapja, illetve Leonard bonyolítja a saját életét, míg a másikon Howard, Raj és Bernadette.

Üdítő változatosság, hogy Sheldon most abszolút háttérbe szorult. Na, azért adtak a szájába pár jó poént, de a mostani tevékenység inkább jellemezhető asszisztenciaként.

Tehát Penny apja meglátogatja lányát Omahából. A lány pedig azt hazudja neki, hogy ismét összejött Leonard-del. Ennek oka, hogy apuci nagyon megkedvelte a srácot. Hogy miért arra is fény derül persze…
Penny tehát megkéri szomszédját és ex-barátját, játssza el, hogy még mindig együtt vannak.
Ezt persze a szőkeség nem gondolta át kellőképpen, Leonard pedig már-már szemét módon kiélvezi a helyzetet. És jól meg is értik egymást a kedves papával.

Ebből fakadóan könnyedén észrevehető, hogy a készítőknek szándékában áll megint összehozni a két karaktert, ami szerintem nem egy szerencsés ötlet. Bár a fene tudja, még jól is elsülhet, minden attól függ, hogy fogják ezt kivitelezni!
Az viszont biztos, hogy bármi legyen is a szándékuk, az ebben az évadban kiderül.

A másik szálon Raj 12 órás megfigyelést hajt végre egy teleszkóppal és jó barátja Howard vele virraszt. Beugrik Bernadette is, az indiai csillagász tehát inni kezd. Ennek egy felettébb kínos incidens lesz a két srác között… :D
De az ő szálukon látható és hallható az epizód legnagyobb poénja is! Ezek pedig Howard édesanyjának paródiái. Raj sem rossz, de Bernadette az mindent visz… :D

A rész zárása is jól sikerült. Sheldon is kapott egy remek poént a végére, aki egyébként az egész rész folyamán a Szobatársi Egyezmény módosításán dolgozik, mivel Penny és Leonard ismét összejöttek.
Ahogy az a lap megáll Parsons vállán… olyat nem lehet rendezni! :D
Végső soron egy jó kis töltelék epizódot kaptunk, amiben azért halad valamerre két főszereplő kapcsolata is. Szóval ez céltudatosságot is jelenthet.
Keith Carradine, mint Penny apja hozta a kötelezőt, bár én nem nevezném túl erősnek a játékát.
Mégis szívesen látnám még az elkövetkezőkben.
Most egy hosszabb TBBT-diéta következik, ugyanis december 9.-ig nem lesz új epizód, de abban újra feltűnik Zack. Penny gyengeelméjű ex-pasija a harmadik évad utolsó részéből. :D

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről