The Big Bang Theory 4x11 – The Justice League Recombination
Most néztem csak a jegyzeteimet, hogy: Számos elmaradásom mellett a népszerű vígjáték sorozat legutóbbi részéről sem számoltam be. A tavaly december 16.-án adásba került epizód sok szempontból lényeges ugyanis. Egyrészt hosszú szünetet harangozott be, hiszen január 6-ig nem láthatják a nézők kedvencüket.
Továbbá a sorozat visszatalált a régi ösvényre, hiszen a 2010-es évet egy fergeteges epizóddal zárta.
„Mi vagyunk az Igazság Ligája. Csak egy dolgot tehetünk.”
Egy korábbi cikkemben fejtegettem, hogy mégis mit várnék a negyedik epizódtól, mit szeretnék látni.
Abban említettem, hogy jó lenne egy karácsonyi epizód. Ezt nem kaptuk meg, de van helyette szilveszteri, Boldog Új Évet! epizód. Én ennyiben ki is egyezek. Megvettem!
Ilyen még úgy sem volt.
De volt már Zack! Aki az ígérethez híven visszatért a sorozatba és az előzőhöz képest több időt és poént kapott. Üdítő volt viszont látni, Brian Thomas Smith-nek remekül áll a retardálttal határos fazon karaktere.
A sztori szerint Penny összefut Zack-kel és ennek köszönhetően újra összejönnek.
Na, persze ez nem ennyire egyszerű, hiszen itt van még Leonard, akivel úgy látszik, ismét össze fogják boronálni a készítők. Én határozottan azt hittem: Már ebben a részben.
Nos, Zack jön, lát és hülyébb mint valaha, ezért a tudós srácok vicceinek, ugratásának céltáblája lesz, ami aztán átcsap szemétkedésbe. Zack meg is sértődik, a fiúk pedig megbánva tettüket, kiengesztelésképpen haverkodni kezdenek a melák észkombájnnal.
Ennek folyományaként látogatást tesznek a képregény boltban, s a nézők is megtudhatják, mit tesznek a szereplők az óév utolsó napján. A változatosság kedvéért (:D) az Amerikai Igazságliga tagjainak öltöznek és a képregény boltban szilvesztereznek, ahol a Legjobb csoport jelmez kategóriában törnek győzelemre. Erre komolyabb esély nyílik, hiszen Zack személyében eszményi Superman áll a rendelkezésükre. Penny-t is be akarják szervezni, hogy legyen Wonder Woman, ám a lány elég rosszkedvű és nehezen mond igent.
Mint azt már említettem Penny és Leonard között egyre inkább – nem bonyolódik, ez esetben:
Tisztábbá válik a kép. Egyértelmű irányt vesz fel a széria ezzel kapcsolatban.
Zack visszatérése remek húzásnak bizonyult, én azt se bánnám, ha még előfordulna párszor az évad során. Az első szereplését nem tudta felülmúlni, de azért most is voltak eszement poénjai.
Ám a gegekért nem kell messzire menni, hiszen a beöltözős szilveszteri hepaj ötlete önmagában remek lehetőségeket szolgáltat a nevettetésre. Én már azon is szakadtam, hogy olvas Leonard Zöld Lámpás jelmezben a kanapén. :D
De Sheldon is jó alakítást nyújt, mint Flash, és ismét elsütnek egy „I’m Batman!” – tréfát, de a ’kopogjunk Penny-nek’ is újabb geggel gazdagodott. :D
Ezentúlmenően, viszont észrevehetően megszaporodtak a külsős jelenetek, melyekből sosem volt sok.
A szériát inkább a benti jelenetek jellemezték. Az utóbbi időben viszont több kint forgatott részlettel gyarapodott, míg például az autós részek eltűntek. Ha az emlékezetem nem csal utoljára a második részben ültek a kocsiba.
Szerencsére az évad közepe tájékán ismét a régi úton jár a széria, a színvonal talán visszaesett kissé, ám még így is remek szórakozást nyújt. Csak győzzem kivárni a következő részt.
Új hozzászólás beküldése