Az író és rendező, Ayer eddig olyan zsaru filmeket tett le az asztalra, mint Az utca királyai, a Kiképzés, a gyengécske S.W.A.T. – Különleges kommandó, vagy a kiváló Nehéz idők. De sikerszéria, a Halálos iramban első felvonását is neki köszönhetjük.
Jól látható, hogy nem akárkiről van szó.
Ayer tudja mit csinál és most sem lőtt mellé.
Eddig a rendőrélet mocskosabb oldalát tárta fel és ebben nagyon jó volt, ezúttal viszont a tisztábbik vonalat erősíti.

A főszereplő páros – Jake Gyllenhaall és Chris Pena – két fiatal rendőrtiszt, akik nap nap után az utcákon járőröznek és minden alkalommal szembesülni kénytelenek a bűnözők mocskával, miközben ők igyekeznek romlatlanok maradni a számtalan borzalom között, amivel a szolgálatuk során szembesülnek.
E téren Ayer nem sajnálta a drámai elemeket, juttatott filmjébe bőségesen.
A kezdés kissé elbátortalanító, hiszen a páros egyik tagja (Gyllenhaal) rövid monológjával kezdődik, ami lényegében a rendőri munka kifényesítése, szent küldetésként bemutatva a hivatását, egyfajta harcként a jó és a rossz között. Ez elég emelkedett, hatásvadász és propaganda szagú és nekem gyorsan elvette a kedvem is az egész produkciótól. Ám mégis úgy döntöttem, hogy ha már elkezdtem, nem hagyom rá a mozit és jól döntöttem. Mert a kezdés után fokozatosan megyünk át egy kőkeményen drámai alkotásba, amire az elején egyáltalán nem fogadtam volna.

A film eleje elsősorban a két zsaru bemutatásával telik el, vehetjük bemelegítésnek. Főszereplőink partnerek és ezt komolyan is veszik, akár csak a munkájukat. Szeretik egymást, segítik egymást, mindent megosztanak a másikkal és kéz a kézben üldözik a bűnt. A tökéletes rendőrpárost formálják meg és a két színész nagyon jó teljesítményt nyújt. Jól tudnak együttműködni.
A dokumentarista  jelleget – mely egyébként nem olyan erős, nem ez adja a realitás faktorhoz a pluszt – az biztosítja, hogy Gyllenhaal karaktere úgy dönt, hogy mindent rögzít egy kézi kamerával.
Ezen kívül azonban több más kamera által rögzített felvételeket is láthatunk. Mint például a rendőrautó kamerája, illetve valamilyen érthetetlen okból a bűnözők is mindent rögzítenek.
Ezek a figurák egyébként ritka szánalmas alakok.
Ha a való életben ilyenek a gettós bűnözők, akkor elrágcsálom mind a tíz ujjamat. Másból sem állnak csak káromkodásból és röhejes keménykedésekből, amiktől hiteltelenek és vérszegény alakok lesznek.
A szövegkönyvük nem volt túl bonyolult, hiszen még a káromkodásokat is ismételgetik.
Ezen a területen csúfosan kudarcot vall a mozi.
Szégyenteljes és rém erőltetett…

Ettől eltekintve azonban a film igenis jó. A sztori is erősnek nevezhető, érdekes és a stílusa is jól illeszkedik a történésekbe, a két főszereplő remekül fogja össze az egészet. Kerekké válik a produkció.
A film nagy részében csak beszélgetnek, ugratják egymást, élik a magánéletüket, hülyülnek, járőröznek, merő virtusból leállnak bokszolni mindenféle alakokkal, alkalmanként az emberi sötétség legborzalmasabb mementóival találkoznak. Ennek feldolgozásában a magánéletük nyújt segítséget.
Gyllenhaal összeismerkedik Anna Kendrickkel, akivel közös jövőt terveznek, míg Pena boldogan éli mindennapjait kis családjával.
Ám ez az időnként megszakított idill végleg megszakad, amikor járőrként összeakasztják a bajszukat a filmben feltűnő röhejes gangsztákkal. Ez egyenesen egy drámai, mondhatni katartikus végkifejlethez vezet, ami visszatekintve azt támasztja alá, hogy Ayer nagyon is tudta, hogy mit akart. Legalább is nagyjából.

Az elején vázolt ’rendőri munka szentsége’ szöveghez képest elég lazára vették a figurát a szereplők, aztán fokozatosan durvulnak el az események és a film eleji duma elévül, más– érzésem szerint fontosabb – veszi át a helyét. Ez pedig a két főszereplő kapcsolata. Őszintén szólva az egész alkotás lényege ennyi és nem több.  A két férfi egymás iránti baráti szeretete. Az odaadás, az önfeláldozás, a támogatás, a partneri, baráti vagy helyesebben testvéri kapcsolat, ami összefűzi a két rendőrt. Ayer más terepre tévedt, de ez nem volt ballépés a számára.
Más szemszögből mutatta be a témát, amit már annyiszor (és sikerrel) bemutatott. Az utolsó műszak is egy remek film, amit érdemes megnézni, mert elég kemény, gyengegyomrúak kerüljék. Na, nem a vér miatt!
Képes lehet arra, hogy megérintse az embert, elég kíméletlen eszközökkel él, ahogy a való élet is, és ezt Ayer tudja. Továbbra is remekel. Persze ez sem tökéletes, akad pár részlet, ami megfeküdheti az ember gyomrát,
– főleg a túlzó emelkedettség, vagy a gengszterek - mégis, nem érdemes kihagyni.