Válasz a hozzászólásra
The Following 1x05 - The Siege
wouhn, 2013, február 26 - 09:15Szerencsés fickó ez a The Following. Bevallom őszintén nem gondoltam volna, hogy fogok még összeszedett és szórakoztató részt látni. Ez sem volt tökéletes, de mindenképpen jobb volt, mint az előző. Úgy látszik a bevezető túl magasra tette a mércét, amihez a folytatások nem tudtak felnőni, most viszont megcsillant valami halvány reménysugár. Azért az idegesítő apróságok azonban még mindig jelen vannak.
A nagy ígéretekből most sem kaptunk semmit, de legalább a történet haladt előre, ami kárpótol valamicskét.
Kevin Bacon szürkébb volt az átlagnál, megkapta a maga játékidejét, amit ki is töltött becsülettel, de semmi extrát nem kaptunk tőle. Félre ne értsen senki, ez nem az ő hibája, hanem az íróké, akik nem tudják kihasználni a férfi színészi képességeit. Pedig benne aztán tényleg van potenciál.
Helyette megint kaptunk idegesítő és töketlen mellékszereplőket. A három idióta gyermekrablása kezd megpecsételődni. Érdekes, hogy saját magukat buktatták le azért, mert ennyire sötétek. De komolyan, milyen követők azok, akikkel egy 10(?) éves gyerek kibabrál? Én halálra unom ezt a szerelmi háromszögezést, ki meleg ki nem kérdéskört, stb.
A másik nagy húzónév, Caroll sem tett le túl sokat az asztalra. Acsargó tigris benyomását keltette, ami félelmetes ugyan, de mégsem csinál semmit. Úgy tűnik, hogy a férfi nem tud kiteljesedni a rácsok mögött, ezt valahogy illene korrigálni a készítőknek.
Viszont maga a sztori haladt előre, nem töketlenkedett tovább az FBI, hanem kihasználta a kínálkozó lehetőségeket és az emberrablók nyomára bukkant. Azért érdekes, hogy az egyetlen értékelhető nyom felderítésére mindössze egy ügynököt és egy konzultánst küldenek. Vicc az egész.
A vége azért ütött, Hardy barátunk csapdába esett, de ahogy a töketlen bagázst ismerjük úgy is megússza ép bőrrel.
Összességében kaptunk is meg nem is. A fókusz továbbra is maradt a hanyagolható karaktereken, ellenben a történet szép mederbe terelődött, jelentős előrelépéssel. Kíváncsi leszek mit kapunk a folytatástól.