A szokásos sorozatos betegségeket leszámítva korrekt második részt kaptunk. A helyszínek elég változatosak, csak kár, hogy nagyon látszódik a zöld háttér alkalmazása, amitől a hideg futkos a hátamon. Nyilván kellenek a kompromisszumos megoldások, hogy a világ különböző (zord) tájait elénk tudják tárni. Ha így nézzük már nincs is bajom a megvalósítással.

A pozitívumok ellenére valahogy mégis kicsit szürkének éreztem az epizódot. Bár lehet, hogy csak az én szájízemnek nem fekszik annyira, de pl az örökös „Laila-zásból” gyorsan elegem lett. Még mindig tartom, hogy Anthony Erwardsnál lehetett volna jobb főszereplőt találni, valaki olyat, aki jobban beleillik a mondanivalóba.

A hosszú, de mégis rövid repülőutak éreztették velem, hogy mégis csak egy sorozatot nézek, ahol hőseink egyik percről a másikra már más országban téblábolnak. Ez kissé kizökkentett.

Maga a történet viszont sok lehetőséget tartogat, ha ügyesen bánnak vele. Az órák, jelenések, bibliai utalások, világvége ezek mind fenn tudják tartani a néző érdeklődését, ha megfelelő minőségben tálalják elénk. A feleség utáni hajtóvadászat kezd uncsivá válni.

A mellékszereplők egyelőre túl statikusak. Igyekeztek közelebb hozni őket, néhány jól eltalált poénon kívül ez nem sok mindenben nyilvánult meg. A főszereplőn kívül sajnos mindenki kissé visszafogott. Még a nagy fő gonosz is csak tette a dolgát, semmi extrát nem csinált.

Összességében egy jó hangulatú folytatás kerekedett ki a második etapból, ahol a misztikumot tovább bonyolították és néhány apróságot eltekintve hozta a kötelezőt.