Válasz a hozzászólásra

Super 8 – Modern külső, retro stílus.

Az idei nyár egyik legvártabb blockbustere volt ez a film, melyet nagy titkolózás övezett. J. J. Abrams nem hagyta, hogy túl sok minden kiszivárogjon új mozijával kapcsolatban. A hivatalos trailerig, csupán egy rövidke, ám annál furább és rejtélyesebb előzetes látott csak napvilágot, melyben egy vonatszerencsétlenséget nézhettünk meg, illetve az egyik szerelvényben dörömbölő „valamit”.
Mindez sokak érdeklődését felkeltette, science-fictionről  lévén szó.
Ennek ellenére Abrams valami egészen meglepővel – sokaknak talán csalódást keltővel – rukkolt ki.

Abrams már az új Star Trekkel is jó munkát végzett és el kell ismerni, annak ellenére, hogy abszolút nem azt vártam a filmtől, amit kaptam, igenis nagyon meg voltam vele elégedve. Eleinte kissé csalódott voltam ugyan, de aztán a szemem előtt pergő jelenetek, a szépen felépített események, a régi családi-kalandfilmek óvatosan vissza lopózó hangulata mindezt elfeledtették velem.
Ez az alkotás olyan már elfeledett alkotások atmoszféráját idézte meg, mint a Kincsvadászok, vagy az Állj mellém!, melyek szórakoztatóak, de mindemellett egyszerűek, izgalmasak és kidolgozottak voltak.
A 70’-es évek Amerikájának hangulata eléggé magával ragadó, ezzel ötvöződnek a jól adagolt és alkalmazott elemek. Ilyen a családi dráma, a szerelmi szál, a sci-fi összetevő, a rejtély-komponens, ami megoldásra vár, miközben a remek gyerekszereplők ( Joel Courtney, Riley Griffiths, Ryan Lee, Gabriel Basso, Zach Mills, Elle Fanning) játékába feledkezhetünk, akiket megtámogattak egy jobb szövegkönyvvel is. Sok pozitívummal büszkélkedhet ez a mozi, de mindközül a legnagyobb erénye, hogy nem egyszerűen össze vannak ömlesztve a részletek, hanem egytől egyig a helyükön kezelve.

Adott tehát egy nyugalmas kisváros, mely a 70’-es évek utolsó nyarába lépett.
A szünidőben pár ifjú filmet kezd forgatni és helyszínül a helyi vasútállomást választják, ám az arra robogó szerelvénnyel szemben, hirtelen megjelenik egy személygépkocsi, amit az ő biológia tanáruk vezet. Az igen látványos baleset során irdatlan pusztítást nézhetünk végig.
Na, meg azt a rejtélyes jelenetet, amikor is a légierő jelzésével ellátott vagonból elszabadul valami. Megjelenik a hadsereg, egyre furcsább dolgok esnek meg a kisvárosban – tönkre mennek a kocsik, háztartási gépek és kutyák tűnnek el, az áramszolgáltatással gondok akadnak.
Az életükért hálás gyerekek pedig mit sem sejtve felvették az egész banzájt, aminek köszönhetően az érdeklődés középpontjába kerülnek.
Megkezdik, hát a nyomozást melynek folyományaként egyre többet tudnak meg a történtekről és a háttérben pókháló finomságú összefüggésekről. Önmagában már ez is elég izgalmas lenne, de mindezt még tovább árnyalják a főszereplő kisfiú, Joe (Joel Courtney) és seriff helyettes apjának (Kyle Chandler) családi tragédiájával.
Továbbá egy szerelmi szállal, illetve háromszöggel, ami jól illik bele a filmbe, nem felesleges, mint oly sok egyéb mozinál.
Aztán persze az oly sokáig rejtegetett szörnyeteg is előkerül – nem sokszor mutogatják, hiszen nem a földönkívüli lény a film lényege -, a béke fokozatosan tűnik el a városból, míg át nem csap a másik végletbe és háborús zónává nem válik.

Tanári, ahogy a film szépen építkezik, míg a végére ki nem épül az egész, akárcsak valami művészi épület. Mindennek meg van benne a helye és az a hely el is van találva. A Vasököl mellett ez a tökély popcorn-mozi, csak ez még ha lehet, akkor jobb is valamivel. Abrams ismét kiváló munkát végzett.
Készített egy olyan családi filmet, – ami nem túl gyakori manapság, pláne ekkora költségvetéssel – ami visszarepít a nézőt a gyerekkori filmek retrós hangulatába, miközben az újabb és ifjabb nemzedékek is élvezhetik. Hiszen minden meg van benne, ami kell. Bárki igényeinek megfelel. Kivéve azon fanyalgókét, akiknek a robbanásokon, fröccsenő testnedveken, CGI-csodákon kívül más nem kell…
Azt hiszem, ez mindazoknak elnyeri a tetszését, akik fogékonyak az apróbb finomságokra, kedvelik a kuriózumokat, vagy egyszerűen csak képesek a képernyő vagy vászon előtt teljesen ellazulva újraélni az ifjúságukat.

7

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről