Ha az emlékezetem nem csal, akkor ez az első magyar film, amiről kikerül egy kritika. A film koncepciója nagyon érdekes, hiszen öt különálló rövidfilmet tartalmaz, aminek középpontjában egy budapesti buszjárat, a 78-as áll.
Vagyis mind az öt fiatal rendező egy-egy busszal kapcsolatos filmet rendezhetett. Kezdeti lelkesedésem rekordidő alatt lelohadt.

A következő megálló…

Nehéz erről a filmről úgy beszélni, hogy ne lelne ki közben a hideg. Nem is bírtam egyben végignézni, ami mondjuk nem vált a kárára, mert:
1. Legalább megnéztem és nem hagytam rá.
2. Mivel rövidfilmekből áll, hát szüneteltethető.
Annak is oka van, hogy kevés a magyar film a Sorozatportálon. Részemről az az ok, hogy nagyon óvatos vagyok a hazai terméssel. Nem kultiválom az egy kaptafára gyártott romantikus vígjátékainkat, és ha lehet, messzire kerülöm a művész filmjeinket. A többi pedig valahogy sosem jut el hozzám…
Ám ennek a filmnek a koncepciója kíváncsivá tett. Bár ne így lett volna…

A film mintájára, akkor én is darabonként haladnék, kezdjük is az első alkotással, ami Schilling Árpád műve. A címe – ami a filmből nem derül ki – No Comment.
Ha tehetném, röviden én is így jellemezném a filmjét. Nincs tíz perc, szöveg az nincs benne és az egésznek, úgy ahogy van, fikarcnyi értelme sincs. Vagy ha van, akkor az nem érhető fel átlagos emberi elmével. Az egész annyiból áll, hogy egy férfi áll a megállóban, zenét hallgat, miközben esik az eső.
Jön a busz, de arra nem fér fel, mert akkora bulit tartanak rajta. Igazi parti-járat.
Ám ekkorra társaságot kap egy huncutkodó pár személyében. A nőt Vad Katalin alakítja, vagy ha úgy jobban ismerős Michelle Wild. Az ő szerepeltetése ki is merül a meztelenkedésben, elvégre ehhez ért.
Hogy rövid legyek, ahogy e film is, az egész egy tömény hülyeség, ezért a cirka nyolc percért kár volt pazarolni az időt és az energiát.

A második film, ha lehet még ennél is rosszabb. Ezt már Török Ferenc rendezte, akinek a remek Moszkva teret is köszönhetjük. De még a Szezon című munkája is jobb volt, mint ez.
A cím egyébként csupán ennyi: Cipők.
Nem is igen kapcsolódik a buszhoz. Főként a lábak, cipők és egyéb lábbelik ábrázolására fekteti a hangsúlyt és mindezt úgy, hogy az egész értelme egy pillanatra sem villan fel. Van benne egy idősebb hölgy, aki új cipőt kénytelen vásárolni, mert az előző tönkre ment, ezért kapcsolódik be a cipőboltos, de ott van még egy szállodai takarítónő és egy ipari alpinista, aki csúfos véget ér a betonon.
És pont, mint az előzőnek, ennek sincs semmi értelme, csak itt 17 percen keresztül próbálnak halálra untatni.

A harmadik film azonban fordulópont. A Táltosember című alkotás Pálfi György munkája, ami szintén nem túl jó, de legalább humoros. Én jókat tudtam röhögni rajta.
Az egész tulajdonképpen egy szuperhős sztori, csak amúgy magyarosan. A főhős Táltosember, aki nappal családapa, éjszaka azonban a Pesti éjszaka és a buszjáratok őrangyala. :D
A 20 perces történet az Ikarosz-Ikarus párhuzamot dolgozza fel, vagyis a busz márka és a tragikus sorsú görög mitikus alak közötti névbeli hasonlóságot használja fel.
Táltosember ellenfele Daeda László, (Daidalosz után szabadon :D) akit a nagy Haumann Péter elevenít meg. A bizarr ruhába öltözött férfinak az a célja, hogy elpusztítsa a Napot, amiért az végzett a fiával. A végén persze van minden, ami egy szuperhős történethez kell. Repülő buszok, halál és feltámadás, világmegmentés. :D
A drámai pillanatot kiemelném, amikor mindenki azt hinné, hogy hősünk halott, de az feltámad, és ezt mondja ellenfelének:

„Ebből nem lesz semmi Laci bácsi!”

Én azt hittem leesek a székről úgy röhögtem. Annyira gagyi az egész, de mégis pár humoros aprósággal meg bírták menteni.
Az biztos, hogy az első kettőhöz képest nagyságrendekkel élvezhetőbb.

A negyedik film ismét visszavetette kissé a lelkesedést, mivel a Negyedóra, Bodó Viktor rendezésében megint nem tudta közölni a mondanivalóját. A főszereplőnk egy bizarr figura, aki kényszeresen megfigyeli és dokumentálja egy pesti tér történéseit.
Nem semmi, ahogy levezetik, például az egyik megfigyelt srác cigi pöccintési szokásait és annak sajátosságait. Na, nem mondom, megfigyelhető a 19 perces alkotás során a humor és az ötletesség megnyilvánulásai, de összességében mégsem kerek egész a történet. Nehéz követni és az az igazság, hogy az ember nem is akarja, mivel fárasztóan unalmas. Pláne akkor, ha figyelembe vesszük azt is, hogy láttunk már előtte másik három agybomlasztó idétlenséget.

Az ötödik és egyben utolsó film, Mundruczó Kornél rendező munkája, A 78-as Szent Johannája, ami érdekes cím és egy érdekes, mi több bizarr filmet takar. A fenti buszjárat balesetet szenved, és a halottakat elszállítják a hullaházba, ám azok ahelyett, hogy békében pihennének, inkább felkelnek és énekelni kezdenek. Mókás nem igaz? 
Én már azt is értékeltem, hogy szépen énekelnek, mert körülbelül ennyi, ami javít a közel félórás alkotás megítélésén. Egyedül még a helyenként trágár és provokatív szöveget érdemes megemlíteni, de mindez 27 percen át baromi unalmas és lapos. Még akkor is, ha súlyos sérülésben meghalt, csupa vér halottak adják elő.

A rövidfilmeket Igor Lazin animációi kötik össze, melyek nézhetőek ugyan, de nélkülöznek mindenféle mondanivalót - még ennyi beszédnek is sok az alja – és az összes pozitívum bennük az, hogy lényegesen rövidebbek, mint a filmek.
Kis kirándulásom a szkeccs filmek műfaján belül nem zajlott kellemesen, és most megosztanám az igazi reakciómat az olvasókkal. Az érzékenyebb lelkületűek ugorják át a most következő egy sort.
Tehát amint véget ért a film üldögéltem még egy darabig a képernyő előtt, majd felkiáltottam: Bazd meg!
Szóval a film nagyon meredek, nehezen élvezhető, megértése nem valószínű, végigülni kifejezetten kellemetlen. A Jött 1 busz az egyik legjobb példa arra, hogy miért kerülöm a magyar műveket.
A filmet a pár éve elhunyt rendező és tanár Simó Sándor emlékének ajánlották.