Válasz a hozzászólásra

Leverage 3x01 - The Jailhouse Job

Nálam a nyár legjobban várt sorozata a Leverage, amely meglepően keveseket érdekel idehaza. Nyilvánvaló, hogy nem kap rendszeresen akkora hype-ot a széria, mégis aki belekóstol alig tudja abbahagyni. Nem a véletlen műve, hogy már a harmadik évadát tapossa. Az előző szezon zárása nem volt gyenge, így várható volt, hogy az új évadra is összekapják magukat az alkotók és elénk tálalnak egy remek kezdést. Nem kellett csalódni.

Tovább...

Nathan Ford-ot lecsukták azokért a csalásokért, amit a bűntársaival elkövetett. Még szerencse, hogy a csapat hű és éber maradt és gőzerővel dolgoztak a mentőakción.

A problémák akkor kezdtek sokasodni, mikor Nate kijelentette, hogy ő bizony nem szeretne megpattanni a kóterből, inkább leüli büntetését. Mondjuk úgy, hogy ez a megoldás nem aratott közvetlen sikert a csapat tagjai körében.

Az élet úgy hozta, hogy Nathan a dutyiban is talált megmentésre váró embert.
Rövidke nyomozás után kiderült, hogy ebben a magánbörtönben sem megy minden makulátlanul. Ahogy mondani szokták, a fejétől bűzlik a hal. Az igazgató állt minden jogszerűtlen lecsukás hátterében. Ami rosszabb, hogy az ominózus „áldozatokat” rövid időn belül elteszik láb alól. Az igazgatónak ügyfelekre, a börtönnek rabokra van szükség, hogy megkapják az állami támogatást. Ártatlanokat lecsukni pedig pofonegyszerű, ha meg tudsz venni egy-két bírót.

Nagyjából ezzel a felállás fogadott bennünket, mikor a csapat tagjai elkezdtek mozgolódni, hogy megbuktassák az igazgatót és bandáját.

Nem volt egyszerű meló, hiszen tőrbe kellett csalni a direktor urat, egyúttal kihozni Nate-et a börtönből. A szökés sikere nem lehetett kérdéses, ahogy kis csapatunk sikere sem.

Azt hiszem Sterling zseniális karaktere hiányzott csak az új évad nyitányából. Ezt leszámítva minden a régi. Sophie is visszatért immáron állandó szereplőként, ahogy azt az első évadban megszokhattuk. Az elmaradhatatlan poénok sem hiányoztak, amitől azzá vált a széria amivé.

Plusz még egy újdonságot is becsempésztek az új szezonba. Egy olasz hölgyike vadászott Nathen-re és meglehetősen gyorsan ráakadt. A csaj egy melóval bízta meg hőseinket. Egy rendkívül befolyásos embert kellene megbuktatni (Damien Moreau), ami nem lesz egyszerű feladat. Ez most sokkal több, mint egy sima ügy. Valószínűleg az egész évad arról fog szólni, hogy miképp kerülnek közel a fent említett úriemberhez. Fordéknak 6 hónapjuk áll rendelkezésre a munka kivitelezéséhez. Az ár hatalmas, hiszen siker esetén amnesztia jár. A másik végletet inkább ne is említsük.

Összességében jó kezdés volt, bár az epizód feléig azt gondoltam, hogy Nathen bent marad a börtönben és onnan fogja irányítani a csapat munkáját az évad folyamán. Ez nem következett be, de azt hiszem így sem fogunk izgalmak és „Levrage-hangulat” nélkül maradni.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről