Válasz a hozzászólásra

Lost 6x15 - Across the Sea

Érdekes epizód volt így a sorozat finisében. Kizárólag a mitológiára helyezték a hangsúlyt, maga a történet egy tapodtat sem haladt előre. Azzal egyetértek, hogy kellett egy ilyen rész, hiszen sokat megtudtunk a miértről és végre válaszokat kaptunk. Magam részéről szívesebben néztem volna olyat, ahol halad tovább a sztori az előzőleg kitaposott mederben.

Tovább...

Most már elárulhatom, hogy főszereplőink még csak nem is szerepeltek a mai etapban. Csak a legvégén egy visszaemlékezésben láthattunk egy-két régi jelenetet. Mindvégig Jacob és a fekete ruhás ember játszották a főszerepet.

A legnagyobb probléma, hogy habár a két férfi – akik mellesleg testvérek – megszületésétől bekapcsolódtunk életükbe, szinte alig tudtunk meg valamit.

Szóval egy nő vetődött partra a szigeten még sok-sok évvel (évszázaddal) korábban. Terhes volt és rövidesen két fiúnak adott életet. Egy másik nőszemély segédkezett a szülésben, aki akkoriban a sziget őre volt. Mondjuk úgy, hogy már akkoriban sem ment minden felhőtlenül. Az emberi érzelmek, főként a hazugság és a titkolózás akkor is jelen voltak. Az újdonsült bábaasszony végzett a fiatal anyukával és megtartotta a két fiút. Az elsőszülött lett Jacob, a másik fiúnak pedig még csak nevet sem adtak.

A sziget őre vigyázott rájuk, tanította őket és gyakorlatilag marhaságokkal tömte tele a pici kobakjukat. Arra gondolok itt, hogy állítása szerint a szigeten kívül nincs semmi más, csak a tenger (ami mellesleg óceán, de a nő se volt tengerbiológus, szóval mindegy).

Érdekes egyébként, hogy a legtöbb konfliktus abból származott, hogy senki se volt őszinte a másikhoz. A fekete ruhás férfi az egész epizód alatt nem tűnt minden hegyet megrengető gonosznak, pusztán el akart menni. Ugyanis történt egyszer, hogy a fiú előtt feltűnt az igazi anyjának szelleme. Úgy látta a nőt, ahogy Hurley szokta az eltávozottakat. Az igazi szülő pedig mesélt egy-két fincsi történetet a fiúk származásáról. Lényeg, hogy ezt követően a srác elhagyta a mostoha anyja ölelő karjait és csatlakozott a sziget másik oldalán élő emberekhez.

Az idő telt és lassan elérkezett a konfliktus ideje. Ja, majd elfelejtettem a lényeget. Kiderült, hogy a sziget őrzője a fényre vigyáz. Egy barlang, amelyből melegséget sugárzó fényesség áramlik. Bemenni, megnézni, akármit csinálni vele tilos. Csupán őrizni szabad, sőt kell.

A fekete ruhás ember kis híján megtalálta a módot, hogy elhagyja a szigetet, de mostohája megakadályozta ebben, mégpedig erőszakkal. A válaszreakció sem maradt el, az anya gyilkosság áldozata lett. Jacob látva öccse tettét, elkövetett egy súlyos hibát. Ekkorra már Jacob lett a sziget őre és bedobta testvérét a fénybe. Aki a fekete füstként szállott tova. Testét pedig halott volt. Jacob a barlangban hagyta anyja és öccse tetemét.

Erre talált rá Jack és Kate a korai részekben. Azt hittük, hogy egy szerelmes pár volt, de most végre megtudtuk az igazságot.

Összességében egy érdekes rész, amely lassította a történet tempóját, mégis fontos válaszokat adott. A baj csak az, hogy ez az elbeszélés még több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt. Mindenesetre jó, hogy még tudnak meglepetésekkel szolgálni az írók.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről