Person of Interest 1x02 - Ghosts

A pilot meglepően kellemes percei után nagyon kíváncsi voltam, hogy miként sikerült a folytatás. Tipikusan olyan sorozatról van szó, ahol az alapötletben van fantázia, minden azon múlik, hogy miképp tudják a készítők fenntartani a néző érdeklődését. Eddig ezzel nincs semmi gond, még talán jobban is szórakoztam, mint a bevezető rész alatt.

A cím elég árulkodó. A mostani megmentésre váró alanyunk egy fiatal lány, aki már évek óta halott. Bizony ez az apró malőr nem kevés fejvakarást eredményezett főszereplőinknél.

Leginkább a két főhős egymáshoz való viszonya tetszett. Reese olyan ember, aki szereti pontosan tudni mi történik körülötte. Nehezen viseli, hogy újdonsült barátja egy hatalmas kérdőjel. Persze Finch nem az a fajta, aki könnyen adná magát, elég zárkózott személyiség, nem képes megbízni senkiben. Amikor Reese azt gondolta egy lépéssel a dúsgazdag programozó előtt jár, ismét pofára kellett esnie. Ezek ketten nagyon jó párost alkotnak, remélem a jövőben is sok olyan szálat kapunk, ahol a kettejük viszonya tovább fejlődik.

A sorozat nyomozgatós jelenetei nem hoznak semmi újat, ezt az élményt megkaphatjuk bármelyik bűnügyi szériától. Az az apró plusz egyértelműen a főszereplőkből fakad. Kicsit hiányolom a nagy talányokat, megfejtésre váró történetet vagy egyszerűen csak azt, hogy lehessen várni valamit. Egy háttérben megbúvó, néha előtérbe kerülő sztorit szívesen néznék. Legalább valami olyasmit, mint amit a Mentalistában megszokhattunk.

Persze mindez még a jövő, most kifejezetten jól esett az aktuális ügy aprólékos kibogozása. A szálak lassan kibogozódtak, minden puzzle darab a helyére került. Nem éreztem kevésnek a sztorit, de a jövőben egy biztos nem lesz elegendő, hogy életképes maradjon a sorozat.

Szerencsére az atmoszféra jó, tetszik a széria. Szórakoztató és kellőképpen humoros a maga módján.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről